Gazdaság

Melegszik az idő

A KORMÁNY ELFOGADTA A JÖVŐ ÉVI KÖLTSÉGVETÉS TERVEZETÉT. A kompromisszumok összesítése után, a privatizációs bevételekkel, a kamat- és törlesztési kiadásokkal a GDP 4,9 százalékát elérő 390 milliárd forint lesz a következő esztendőben az államháztartás hiánya. Ebben az MNB és a PM közötti adósságcsere is benne van. Az elsődleges mérleg ugyanakkor 3,7 százalékos többletet mutat. Az állami újraelosztás mértéke 2,2 százalékkal csökken; a központi költségvetési intézmények támogatása 15 százalékkal, míg az önkormányzatoké 13 százalékkal növekszik 1997-ben. A kormány szerint a tb-alapok hiánya a jövő év végéig nem lehet több 53 milliárd forintnál.

ELÉGEDETTEN TÁVOZTAK A STANDARD AND POOR’S SZAKÉRTŐI. A hitelminősítő cég 1992 óta tanulmányozza a magyar gazdaság alakulását. Annak idején hazánk úgy kapott BB+ – azaz befektetőknek még nem ajánlott – besorolást, hogy az ország kilátásait “pozitívnak” minősítették. Időközben a megítélés előjelet váltott, 1995-ben már “negatív” jelzőt kapott, legutóbb pedig “stabilra” változott. Bár a szakértők kedvező benyomásokkal mentek el, arról csak a közeljövőben döntenek, hogy javítanak-e a BB+ besoroláson.

AZ ÁPV RT. TITOKZATOS SZAKÉRTŐJÉNEK ÜGYE újabb és újabb hullámokat kavar. Az ellenzék már Suchman Tamás lemondását követelte, Horn Gyula viszont továbbra is megbízik miniszterében. A kormányfő ígéretet tett a vizsgálat felgyorsítására, s lapunk megjelenésével egy időben már a kormány elé kerül az ügyről szóló jelentés. Az ÁPV Rt. a döntésig felfüggesztette az ezzel kapcsolatos szerződések végrehajtását.

ELMARAD AZ ALMADEMONSTRÁCIÓ. A termelők és a kormány képviselői megállapodtak az alma exportjának és feldolgozásának állami támogatásában. Így a feldolgozóüzemek októbertől 20 forintot fizetnek az ipari alma kilójáért, s ehhez az FM 2,50 forint támogatást ad – legfeljebb 200 ezer tonna erejéig. Az exportra kerülő étkezési alma kilójáért a termelők 4,50 forint támogatást kapnak.

A BUDAPEST BANK PRIVATIZÁCIÓS SZERZŐDÉSÉNEK nyilvánosságra hozatala körüli huzavona még mindig nem ért véget. Mind a General Electric Capital, mind az EBRD képviselője kijelentette, hogy nincs ellenvetése. Az EBRD szóvivője hozzátette még, hogy amennyiben a magyar kormány hivatalos felkérését megkapják, akkor a részvényeseknek együtt kell dönteniük a zárlat feloldásáról; ez akár egy rendkívüli közgyűlés összehívását is jelentheti.

OKTÓBERTŐL AZ ÖTVENFILLÉRES LESZ A LEGKISEBB MAGYAR PÉNZEGYSÉG, a tíz- és húszfilléreseket ugyanis az MNB kivonta a forgalomból. Év végéig a postákon és a bankokban még névértéken be lehet cserélni az “aprót”, ami forgalomban lévő összmennyiséget tekintve nem csekély összeg: egyes becslések szerint egymilliárd forintnyi fillér csörög a zsebekben, gyűlt össze a befőttesüvegekben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik