Az APEH a német-magyar vegyes vállalat, az MPC Card Systems Kft. által készített kártya próbagyártását az elmúlt héten leállította, mert kiderült: a kártyát borító fólia olyannyira vastagra sikeredett, hogy nem mindig látszanak az alatta lévő információk. A hiba kijavítását követően ezen a héten már több százezren kapják meg adókártyájukat, bár a törvényben előírt szeptember 30-i határidőt az adóhatóság nem tudja mind a 7 millió adózó esetében teljesíteni. De nemcsak az adókártyákkal, hanem a gyártásukat a legkedvezőbb feltételekkel vállaló kft.-vel sincs minden rendben. Kiderült ugyanis, hogy az adóhatóság többszöri sikertelen pályázat után egy olyan társaságra bízta e feladatot, amelynek bejegyzését formai okok miatt a cégbíróság elutasította. Ezt követően persze a cég újabb bejegyzési kérelmet nyújtott be, de arra választ még nem kapott. Bokor Pál, az adóhatóság első elnökhelyettese minderről annyit mondott: a közbeszerzési törvény nem zárja ki, hogy olyan céggel szerződjenek, amelynek bejegyzése folyamatban van. Másrészt pedig a hatóság nem tudott arról, hogy a kft. cégbejegyzését elutasították.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 08:58 28 év és 50 ezer kilométer gyaloglás után hazatért Karl Bushby világutazó
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
