Gazdaság

EU-CSATLAKOZÁS – Brüsszeli bázis

Ezen a héten, a magyar köztársasági elnök jelenlétében nyitják meg az első magyar profitorientált gazdasági és információs központot Brüsszelben. A Contact Point Hungary névre hallgató vállalkozást a Dunaholding Rt. belgiumi leányvállalata hívta életre.

Nem titkolt szándékunk, hogy mi legyünk az első magyar lobbycég Brüsszelben – mondta az iroda budapesti bemutatásakor Mészáros András, a Contact Point Hungary ügyvezető igazgatója, aki egyszersmind az 1994 óta működő Dunaholding Belgium elnök-vezérigazgatója. Az állami fennhatóság alatt lévő kereskedelmi kirendeltségekhez hasonlóan az új cég feladatának tekinti a kétoldalú információnyújtást: a nyugati befektetőknek és kereskedelmi partnereknek Magyarországról, illetve a hazai cégeknek az Európai Unióról.

Az országpropaganda és az információnyújtás a diplomáciának és a magánszférának egyaránt feladata, a kereskedelmi képviselet és a Contact Point tehát kiegészítői, és nem vetélytársai egymásnak – tette hozzá Mészáros András.

Ezt erősítette meg Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója és a kormány által életre hívott Integrációs Stratégiai Munkacsoport vezetője is, aki úgy fogalmazott: már régóta esedékes az üzleti szféra bekapcsolódása az integrációs előkészületekbe.

A Dunaholding Belgiumnak, a Contact Point Hungary “elődjének” tevékenységi köréből Mészáros András kiemelte a nyugat-európai közbeszerzési tendereket. Az uniós társulási szerződésben olyan lehetőségek vannak, amelyeket a magyar vállalatok csak részben használnak ki. A Contact Point Hungary napi 500-600 tendert kíván elérhetővé tenni a magyar üzleti partnerek számára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik