Azok a megoldások, amelyekkel az Internet-felhasználó – ha a lassú adatátvitel miatt el nem unja közben az életét – egy-egy témában kutakodva néhányszor körbeugrálhatja a világot, összevissza kapkodva az adatokat, dokumentumokat és képeket a világon szétszórva működő online adatbázisokból, nos ezek a megoldások, technológiák bevonulnak a szervezetekbe, megjelennek a vállalati hálózatokban.
A kétségtelenül szellemes szóval intranetnek (Figyelő. 1996/10. szám) nevezett valami egy hálózati operációs rendszerből – Novell NetWare, UNIX, Microsoft NT Server stb. -, valamint az annak tetején működtetett világháló-adatbázisból áll – ami lehet az IBM, a Novell, az Oracle, az Access, a Sun, az SCO vagy más cég terméke, de akár az Internetről ingyenesen letölthető szabad szoftver is, mint az Apache. Szükséges hozzá természetesen a munkahelyeken használt tallózó is – például az Access Browser, az Alta Vista, a Spry Mosaic, a Netscape Navigator, a Lycos. A szoftveriparban a robbanás akkora, hogy az amerikai Forrester Research szakértői, röviddel a tavaly decemberi Az Intranet című után, idén márciusban már The Full Service Intranet, vagyis A mindent szolgáltató intranet címmel tettek közzé egy újabb jelentést.
Magára valamit is adó cég a Forrester-jelentés napvilágra kerülése óta nem is hirdeti másképp a saját intranet-csomagját, mint “Full Service Intranet”-ként. Pedig a definíció elég soványka: olyan vállalati hálózatról van szó, ahol az üzenetek azonos formátumban mozognak, mint az Interneten, s amely össze van kapcsolva az Internettel – tehát az egész világgal. A szakértők szerint ebben a számítógépes környezetben standard levelező, címjegyzék, adatállomány-mozgató, nyomtató és hálózat-felügyeleti szolgáltatást nyújtanak az alkalmazások.
Mindezek a szolgáltatások természetesen már ma is léteznek, azokat a hálózati operációs rendszerek és a föléjük telepített csoportmunka-támogató, üzenetkezelő alkalmazási szoftverek – Microsoft Exchange, Lotus Notes, Novell GroupWise valósítják meg. Van persze különbség, de nem olyan sok, mint amennyit ez a marketing-világstílusban megfogalmazott anyag sugall.
Ha intranet, akkor ott van a világháló-adatbázis – szerver -, szoftver, és ott van a szabványos külső kapcsolat a világon mindenkivel. Ha a mai hálózatokat megpróbálnák “csak úgy” összekapcsolni, kétségtelenül egy új Bábel tornya állna elő. Amire tehát elsősorban szükség van – s ebben egyet lehet érteni a Forrester szakértőivel -, az a szabványosítás, azoknak a felületeknek a kimunkálása, amelyekre rákapcsolódva mindenkit megérthetünk. Bár ami az Internet szabványait illeti – az Internet Engineering Task Force és az Internet Mail Consortium számára mindmáig nem létezik más ember, csak olyan, aki angolul ír, és az angol ábécét használja. Magyarul levelezni Amerikába kódolás, átalakítás nélkül, egy levelező programban – ez egyelőre csak álom. Ami biztos: az Internet-intranet csak akkor lesz valóban mindenki hálózata, ha kiforrottak lesznek és általánossá válnak a szabványok, és azokba minden nyelv belefér.
Az osztottcímtár-szolgáltatás is alapvető fontosságú. Ma a legtöbb helyen – talán a Novell NetWare 4.x hálózatokat kivéve – külön telefonkönyvet használnak az egyes alkalmazások, és külön vannak a felhasználói nyilvántartások, akár hálózatonként is. Ezt mindenképpen egységesíteni kell; el kell jutni odáig, hogy mindenkinek egyetlen, bárhol könnyen ellenőrizhető belépési azonosítója – ahogy ezt az Internetben hívják: IP-je, Internet Protocolja – legyen. Erre, a globális címtár szolgáltatás kimunkálására tett ígéretet a Novell, amikor a közelmúltban bejelentette, hogy osztott címtárát más hálózati operációs rendszereken, Microsoft NT-n is elhelyezi.
A harmadik nagy falat, amelyről említést kell tenni, a hálózatfelügyelet. Addig, amíg a helyi hálózatokat a szakemberek ide-oda szaladgálva bütykölgetik, kisebb-nagyobb sikerrel, addig, amíg nem válnak általánossá az automatizált vagy legalább félautomata programok, amelyek a hibák nagy részét akár előre is jelezni tudják, addig veszélyes egy vállalkozás teljes üzleti kapcsolatrendszerét rábízni a hálózatra. Ritka az a hálózatfelügyelő, aki hétvégén bemegy, hogy újraindítsa a hálózatot, pedig az élet vasárnap sem áll meg – a dolgozók akkor is szeretik betelefonálva megnézni a levélszekrényüket, elintézni ezt-azt. Szükség van tehát a felügyeletet egységesítő szabványokra, sőt arra is, hogy akár a távolból lehessen helyrehozni a hibát, újraindítani a rendszert. Vannak cégek, mint a Novell, a Computer Associates, az IBM vagy a HP, amelyek kínálatában ott vannak az eszközökkel – nyomtatókkal, munkaállomásokkal, sőt az erre felkészített szünetmentes tápegységekkel is – közvetlenül üzenetet váltani képes nagyteljesítményű hálózatfelügyelő programok. Ezekből – és a ma még ismeretlenek vagy éppen nagyon is ismert, de erre a piacra még csak belépők, mint a Cisco fejlesztéseiből – alakulhat ki az a kínálat, amellyel a világméretű, a nap 24 óráján át majdnem minden pontján elérhető közhálózatot működtetni lehet majd.
Végül is mire jó az intranet? Háttere, hordozója lehet sok számítógépes feladatnak; legfőképpen azoknak, amelyek a döntéshozók informáltságát, az együtt, csoportban munkálkodók tevékenységének összehangolását, az együttgondolkodást és a közös munka állomásainak dokumentálását szolgálják. Az előbbi feladat hívószavai manapság a lényegkiemelés, online adatelemzés; a másodiké pedig a csoportmunka támogatása, amelynek száznál is több, piacon lévő szoftvere közül Magyarországon talán a Lotus Notes, a Novell GroupWise, a Digital LinkWorks és az ICL TeamWare a legismertebbek. Mindezek a feladatok valóban megjelenhetnek Internet-intranet környezetben, világháló-tallózóval böngészhető formában. Ki fognak alakulni például azok az alkalmazások, amelyek a világhálón innen-onnan – például a világ nagy börzéiről – összeszedett adatokból adnak pillanatkész helyzetjelentést, de már ma elérhető, vagy még az idén elérhetővé válik a világhálóról a GroupWise vagy a Lotus Notes a felhasználók számára.
A nagy szoftvergyártók tehát már tavaly ősz óta óriási erőbedobással próbálják elismertetni a piaccal, hogy az ő termékük Internet-kész, intranetre is kiválóan alkalmas. Emögött a látványos marketing-munka mögött azonban hatalmas fejlesztői, programozói munka is áll: nemcsak beszélnek róla, de ott is akarnak lenni a szállítók között, amikor a vásárló választ, hogy kinek a termékével valósítja meg a maga kis intranetjét, kapcsolódik be a globális agyba.
A Novell például augusztus huszadikán jelentett be egy új termékcsaládot is, az IntranetWare-t, amely a jól ismert hálózati operációs rendszer, a Netware következő, 4.11 kiadása köré szervezett, a világhálós technológia elemeit megvalósító programokból áll. De a hatalmas lehetőség miatti igyekezet állhat a Netscape és a Microsoft arról folytatott vitája mögött is, hogy szabad-e világháló-szervert üzemeltetni a Windows NT operációs rendszernek – a másiknál jóval olcsóbb – nem szerver változata fölött. Ez a vita túlmutat önmagán. Itt valami olyasmiről van szó, előírhatja-e mondjuk egy regény kiadója, hogy aki megveszi a könyvét, olvashatja-e azt a villamoson vagy sem. A Microsoft mint ki-adó elő akarja írni, hogy a vevő mire használhatja, amit ő elad – függetlenül attól, hogy mire használható még azon kívül.
A Microsoft és a Netscape vitája messzire, a szerzői jog szabályozási kérdéseihez vezet. Mire az Internet-intranet világ általánossá válik, addig bizony azokat is meg kell oldani, hiszen a hálózatban keletkező, onnan soha ki nem lépő dokumentumok szerzői jogát nem lehet a múlt században kialakult, elsősorban a nyomtatáshoz igazodó, azóta csak toldozgatott-foltozgatott szerzői jogokkal megvédeni.
De ez is csak részkérdés, bár tagadhatatlanul fontos. A lényeg: intranet nem lesz, hanem már most is van; ezután inkább csak alakulni és legfőképpen terjeszkedni fog. Ha nem akarunk végképp leszakadni, akkor ennek Magyarországon is így kell lennie.
