A Billerbeck Budapest Kft. az év végéig várhatóan teljesíteni fogja 1,3 milliárd forintos árbevételi tervét, adózás utáni nyeresége pedig a cégvezetés szerint eléri majd az 50 millió forintot. A társaság célja, hogy tovább növelje eladásait a hazai piacon. Az árbevételi terv szerint az idén 6,5 millió márka származik exportból. A Billerbeck Kft.-be ez év elején integrálódott a Slumberland Hungária Kft., így a svájci tulajdonos közös menedzsment alá vonta magyarországi érdekeltségeit. Az ágyak és matracok gyártásával foglalkozó Slumberland tavaly 168 millió forint árbevételt ért el, míg a Billerbeck Kft. 800 millió forintot. Az új társaság a hazai piacon további lehetőségeket lát: várakozásuk szerint a lakosság többet fog áldozni az alváskultúrára. A Billerbeck Kft. évente 200 ezer tonna nyerstollat dolgoz fel, mintegy 700 ezer darab pehely-, gyapjú és műszálas terméket gyárt. Tollüzeme van Sárváron, varrodája Szeghalmon, melyek most a budapesti matrac- és ágygyárral egészültek ki. Idehaza jelenleg több mint 100 helyen árusítják termékeit, ebből azonban csak kettő saját bolt, a többi franchise rendszerben működik.
- 18:47 A BL-címvédő tudta elsőként feltartóztatni az ETO kéziseit
- 18:39 Izzadó emberek százötven kilót tolnak – ez a Hyrox
- 18:38 Nyílt lábszártöréssel kellett menteni egy túrázót a Börzsönyben
- 18:22 Fegyelmi eljárást indított Cristiano Ronaldo ellen a portugál szövetség
- 17:57 Vitézy a V-Híd körüli szabálytalanságok miatt felfüggesztette a Déli Körvasút építését
- 17:49 A vagyonadó öt százaléka felajánlható lesz közcélokra
- 17:48 Manuel Neuer összehozta a Bundesliga történetének leggyorsabb gólját
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 16:53 Sánchez a lakhatási válsággal mentené a hatalmát – de Franco szelleme ezúttal elűzheti a nagy túlélőt
- 16:52 Kemény ítélet az NB I-ről: A magyar futballpiac túl kicsi ahhoz, hogy a klubokat eltartsa
- 16:51 A sprintfutam után az időmérőt is megnyerte Verstappen
- 16:22 Egy héten belül a harmadik lengyel iskolában történt támadás
- 16:04 Kitüntették az újbudai alpolgármestert, akit rendőri intézkedés során lelöktek a lépcsőn
- 15:57 Botrány Madridban, szurkolói tüntetés miatt félbeszakadt a La Liga-meccs
- 15:41 Tornádó csapott le egy szicíliai iskolára, 273 gyereket kellett evakuálni
- 16:54 Rákay Philip felszólította a magyar kormányt és a sajtót, hogy fejezzék be a tudatos lejáratását
- 11:13 Rákay Philip cégével kapcsolatban nyomoz a rendőrség
- 13:11 Elismertek egy új típusú cukorbetegséget
- 12:02 Összeesett egy futó az esztergomi félmaratonon
- 07:00 Ravasz trükkel próbálkoznak a horrorkaravánosok
- 09:56 Török Gábor: Kik fogják Karácsony Gergelyt támogatni? Azok a szövetségesei, akiket most elárult?
- 06:47 Trump megállapodott Putyinnal: Oroszország exportálhat dízelt Amerikába és a világpiacra
- 06:59 Az utolsókat rúgja a szlovén Alpok szimbóluma
- 14:25 Dobrev Klára fellázadt a techmilliárdosok és az algoritmusok ellen
- 15:02 Tanács Zoltán: A Nemzeti Adatvagyon Ügynökség elszámolásaiban szálloda, gin, ékszerek is szerepeltek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
