A legfrissebb felmérések szerint a némileg kevésbé biztató üzleti környezet ellenére nem csökken Kína vonzereje a külföldi befektetők körében. Az 1996. első negyedévében bejelentett befektetési elkötelezettségek értéke a tavalyi első negyedévhez képest 86,8 százalékkal, 27,4 milliárd dollárra növekedett. Ennek egyik magyarázata az lehet, hogy a befektetők siettek még április 1-je előtt engedélyt szerezni. A ténylegesen bevitt külföldi működőtőke összege 1995-ben elérte a 135,2 milliárd dollárt, 1996 végéig pedig 150 milliárdra számítanak. Tavaly év végén a befektetési kötelezettségvállalások értéke (összesen 258 788 szerződés alapján) 394,5 milliárd dollár volt. Az Economist Intelligence Unit és az Arthur Andersen Consulting által tavaly, 47 nyugati multinacionális cég körében végzett felmérés szerint a Kínában működő vállalkozások 60 százaléka volt nyereséges, legtöbbjüknek két év alatt sikerült ezt elérnie. A felmérésben megemlített, a többi fejlődő országhoz képest alacsony haszonkulcs azonban alátámasztja azt a vélekedést, hogy Kína már ma is nehéz piac, és egyre nehezebbé válik.
- 00:00 „Ma már az idő a legnagyobb érték egy felújításnál” – interjú Markovich Bélával, a Mapei Kft. ügyvezetőjével
- 21:22 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 07.
- 21:15 Vak ment meg világtalant
- 21:14 „Kijelentette Putyinnak, hogy mindenben rendelkezésére áll” – összekapott az X-en Tusk és Orbán
- 20:52 BL: Madridban nyert a Bayern, gyatra meccset játszott az Arsenal
- 20:48 Gyászol a román futball, meghalt Mircea Lucescu
- 20:43 Wáberer György a Facebookon: választhatsz Európa és az oroszok között
- 20:17 Vasvári Vivien, miután szelfizett Orbánnal: Úgy megölelgettem, mint Micimackó a kis mézes csuprát
- 20:05 „A generációs konfliktust kifejezetten a politikusok gerjesztik” – szakértők a fiatal tiszások és az idős fideszesek szembenállásának okairól
- 19:32 Gundalf Magyar Péter országjárásán: Öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora
- 19:30 Török Gábor: JD Vance segítőkész volt mindkét oldallal
- 19:19 „Nem a szimpatikus vesztes címért megyünk” – a házigazdával játszik az Esztergom kézicsapata az Európa Liga-elődöntőben
- 18:48 Krokodilnak ábrázolt kapusán gúnyolódott, felfüggesztették a Cruzeiro futballistáját
- 19:02 Így tüntesd el egyszerűen a makacs zsírfoltot a ruhából
- 18:47 Vucic: ha a világban válság lesz, nem tartják meg nyáron az előrehozott választásokat
- 13:38 Újabb Heti Hetes szereplőt jelentettek be: Hajós András örülhet neki a legjobban
- 17:11 Direkt36: Titokban az állam adott pénzt Jászaiéknak, hogy vásárolják fel az államtól a hadiipari cégeket
- 21:14 „Kijelentette Putyinnak, hogy mindenben rendelkezésére áll” – összekapott az X-en Tusk és Orbán
- 15:51 Bezár Wossala Rozina étterme
- 14:44 Elnézést kért a húsvéti politikai prédikációért a fóti katolikus egyházközség
- 12:39 Dióssy Klári visszatér a Ridikülbe: először beszél súlyos betegségéről
- 19:32 Gundalf Magyar Péter országjárásán: Öt nap, és véget ér a politikai komisszárok kora
- 11:38 „500 millió eurónyi szándékos kárt okoztak a cégcsoportunknak” – Bige László nyílt levélben üzent Lázár Jánosnak
- 13:31 Alkonyi Zalán: A pánik jelei érzékelhetők az MCC-ben
- 12:06 Toroczkai László: A Mi Hazánk és a Tisza harcáról fognak szólni a következő évek
