Van miért aggódniuk a németeknek. A múlt héten jóváhagyott megszorító intézkedések után a lassú gazdasági növekedés, a rekordmértékű munkanélküliség, a magas adók és társadalombiztosítási költségek egyre inkább megkérdőjelezik a nyugdíjrendszer életképességét is.
A vita ma már nemcsak arról szól, hogy az elkövetkező évtizedek, amikor több lesz a nyugdíjas és kevesebb az aktív dolgozó, súlyos pénzügyi gondokat hoznak Németországban. A kérdés ma azért került napirendre, mert a kormány a közeljövőben enyhíteni szeretné ezt a gazdasági terhet.
Már történt is egy kísérlet a nyugdíjköltségek csökkentésére. A legégetőbb probléma a korkedvezményes nyugdíjazás horribilis költsége; márciusban ennek megoldásával állt elő a kormány. Egy 1984-ben, a munkanélküliek számának csökkentése érdekében bevezetett program keretében tavaly mintegy 300 ezer ember választotta a korkedvezményes nyugdíjat. A költségeknek csak kis hányadát viselő nagyvállalatok egyre gyakrabban alkalmazzák ezt a módszert az elbocsátás “lágy” változataként.
Csak a tavalyi korkedvezményes nyugdíjasok a következő három évben 38 milliárd márka többletköltséget okoznak majd a nyugdíjrendszernek. A jövőben azonban a költségek nagyobb része hárul majd a vállalatokra és a munkavállalókra, ily módon a nyugdíjrendszer 1998 és 2003 között 17 milliárd márkát takarít meg.
További intézkedések és a gazdasági növekedés újbóli fellendülése hiányában azonban a rendszer 1997-re még így is 10 milliárd márkás deficitet fog termelni. Következésképpen a fizetendő járulékot (amelyet fele-fele arányban a munkavállaló és a munkáltató áll) a bruttó jövedelem 19,2 százalékáról legalább a 20 százalékára kell emelni. (1993-ban még csak 17,5 százalék volt a járulék mértéke.)
Gyökeres reformok nélkül azonban számos szakértő szerint nem tartható fenn sokáig a jelenlegi rendszer. A születések alacsony száma miatt a járulékfizetők száma egyre fogyatkozik, miközben egyre több lesz a nyugdíjas. A háború után született nagy generáció nyugdíjba vonulásával a helyzet tovább súlyosbodik.
A legnagyobb próba 2030-ra várható, amikor is minden aktív dolgozóra egy nyugdíjas jut majd. A változtatásokat azonban csaknem egy fél generációval korábban be kell vezetni, hiszen azok hatásai csak évek múltán mutatkoznak. Már ma is körülbelül két aktív dolgozó “tart el” egy nyugdíjast, szemben az 1980-as évekkel, amikor ez az arány még három az egyhez volt.
A kormány már hozott néhány intézkedést. Egy 1992-es törvénnyel úgy próbálja visszafogni a korkedvezményes nyugdíjazásokat, hogy kevésbé érje meg a jelenlegi törvényes határ – a férfiaknak 63, a nőknek 60 év – előtt nyugdíjba menni. Az állami nyugdíj emelkedését továbbá már nem a bruttó, hanem a nettó béremelkedés üteméhez kapcsolják. Így a növekedés lelassul, hiszen a magasabb adók és a járulékok csökkentik a tiszta jövedelmet.
A kormánynak azonban további ötletekkel kell előállnia. A Bundesbank véleménye szerint a német egyesítés utáni adó- és járulékterhek különösen súlyosan gátolják a gazdasági növekedést. A keleti és nyugati nyugdíjak közötti szakadék megszüntetése komoly, bár egyre kisebb terhet jelent. Idén az állami nyugdíjak 323 milliárd márkába fognak kerülni, ami a GDP 10 százaléka, és a teljes társadalombiztosítási költségvetés egyharmada.
A nyugdíjrendszer modernizálására vonatkozó legfontosabb javaslatok a következők:
Mindenkit ösztönözni kell a továbbdolgozásra. “Ha az emberek ma 20 évvel tovább élnek, mint korábban, nem mondhatjuk, hogy nem kell többet dolgozniuk” – mondja Johann Eekhoff, a kölni egyetem közgazdász professzora. Nyugat-Németországban a nyugdíjasoknak mindössze 40 százaléka dolgozik a hivatalos korhatárig – a nyugdíjba menők átlagos életkora 59 év.
Ösztönözni kell a nyugdíj-előtakarékosságra, amellyel ki lehetne egészíteni az állami ellátást. A javaslatok között egyaránt szerepel óvatos változtatás vagy az amerikai és a brit mintájú nyugdíjalap-rendszerre való teljes átállás. Németországban az állami nyugdíj teszi ki az időskori ellátás 80 százalékát. A nyugdíjalapokra való teljes körű átállás költsége azonban akár a 10 ezer milliárd márkát is elérheti. Egy teljes generációnak kétszeresen kellene fizetnie: az akkor már nyugdíjasok ellátásának fedezésére és a maga nyugdíjalapjára.
A takarékosságra ösztönzés egyik lehetséges módszere az, hogy az állam csak alacsony, az utolsó nettó jövedelem 40 százalékát kitevő alapnyugdíjat biztosítana. (Ma az állami nyugdíj körülbelül 70 százalékos, egy 45 éves szolgálati idővel rendelkező nyugatnémet havi átlagos ellátása 2000 márka.)
Ezt az utóbbi koncepciót, amelyet a bonni Institut für Wirtschaft und Gesellschaft (IWG) ajánlott 25 éves átfutási idővel, általában politikailag elfogadhatatlannak tartják. Ám a fenti javaslatok mindegyikének elemeit be kell vezetni valamilyen formában ahhoz, hogy a rendszer működőképes maradjon.
Ha most nem történik semmi, 2030-ra a nyugdíjjárulék a bruttó jövedelemnek akár a 30 százalékát is elérheti. (Az 1992-es törvény hiányában pedig megközelíthette volna a 40 százalékot.)
Dinamikus gazdaság, alacsony munkanélküliség és nagyarányú bevándorlás mellett a Prognos svájci kutatóintézet a német nyugdíjbiztosítók szövetségének megbízásából készített forgatókönyve szerint a jelenlegi szisztéma fenntartása mellett, optimista változat esetén, a járulék 2030-ra 25,5 százalékra emelkedik. A pesszimista forgatókönyv viszont 28 százalékot irányoz elő.
Egyes szakértők szerint az optimista forgatókönyv túlságosan optimista. “Kedvező időjárási feltételekre épült” – mondja Stefanie Wahl, az IWG kutatója. A német nyugdíjasok azonban inkább viharos, mint csendes időjárásra számíthatnak.
