Gazdaság

Szeszélyes nyár

KÉT FÉLIDŐ KÖZÖTT RÖVID NYÁRI SZÜNET: Horn Gyula miniszterelnök szerint a parlamenti vakáció után, még az idén ki kell munkálni a gazdasági stabilizáció továbbvitelének programját. A miniszterelnök fontosnak tartotta kiemelni, hogy a bérek, nyugdíjak reálértéke 1997-ben már nem csökkenhet, s azt is, hogy 1998-ra (a következő választási év!) meg kell teremteni a szerény, de érezhető növekedés feltételeit.

EKÖZBEN EGYRE INGERÜLTEBBNEK MUTATKOZNAK a szociális partnerek: az Érdekegyeztető Tanács munkaadói és munkavállalói oldala szerint kérdéses, hogy megvalósíthatók-e a jövő évi költségvetési irányelvek – a gazdaság idei mutatószámai ugyanis a kormányzati várakozásoknál kedvezőtlenebbül alakulnak.

JÓVAL OPTIMISTÁBB HANGNEMET ütött meg a Pénzügyminisztérium tájékoztatója, melyet az idei gazdasági folyamatokról állított össze a tárca. Ezek szerint jó esély van arra, hogy teljesüljenek a pénzügyi egyensúlyra vonatkozó éves elképzelések. A gazdaság év eleji javuló teljesítményadatai – így a jelentés – mérsékelt optimizmusra adnak okot – már ami a gazdaság növekedését illeti. A GDP éves növekedési üteme azonban valószínűleg legfeljebb évi 2 százalék lesz. Érdekes adalék e témához, hogy a KSH most első alkalommal tett kísérletet a GDP évközi változásainak becslésére. Adataik szerint a tavalyi év azonos időszakához képest az első negyedévben a GDP egy százalékkal csökkent.

ELOLVADNI LÁTSZIK AZ EGYKOR TETEMES OROSZ ÁLLAMADÓSSÁG: az 1,7 milliárdos összegből mára alig 300 millió maradt. Tanulságos a tartozás leépítésének sztorija: az orosz fél az eredeti összegből 800 millió dollárt MIG-repülőgépekkel törlesztett, majd további 300-320 millió dollár értékű hadiipari berendezés szállítását vállalta. Orosz cégek kötelezettséget vállaltak, hogy 10 magyar vállalat közreműködésével még az idén mintegy 300 millió dollár értékű árut (gépektől egészen a villamos energiáig) szállítanak Magyarországra. A fennmaradó 300-350 millió dollár adósság sorsa további tárgyalások nyomán dől el.

NYUGATON A HELYZET VÁLTOZATLAN: azaz továbbra is élénk érdeklődést mutatnak a nyugati befektetők, s ez egyértelmű jelzés arról, hogy nem torpan meg a külföldi tőke beáramlása és privatizációban való részvétele – véli nyugat-európai útjáról hazatérve Medgyessy Péter pénzügyminiszter. Meggyőződése szerint ismét hazánkat tekintik nyugaton az első számú reformországnak.

FÜSTÖLÖGNEK A HONI DOHÁNYIPARI CÉGEK: a Magyar Dohányipari Szövetséghez tartozó vállalatok nem értenek egyet azzal, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos parancsnokságának döntése alapján bevezetik a hologramos zárjegyet. Számításaik szerint ez dobozonként 48 fillérrel drágítaná a cigaretták fogyasztói árát. A szövetség más eszközöket képzel el a cigaretta-feketekereskedelem elleni küzdelemben: például a határellenőrzés lényeges szigorítását. A szövetség főtitkára szerint amúgy a csempészcigaretta túlnyomó része mindenféle zárjegy nélkül kerül forgalomba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik