Miként a művészetben is, a privatizációban is igaz, hogy az eredeti szépsége elhalványul a másolatok érdekessége mellett. Oroszország a legérdekesebb eset. Az ottani privatizáció jellemzője a “Gyorsan és lazán” elv volt. A gyorsaságot senki sem vitatja, hiszen 1993. január és 1994. június között becslések szerint 14-15 ezer vállalatot privatizáltak különféle osztogatásokon keresztül, beleértve az utalványárveréseket is. Ma az orosz ipar több, mint 60 százaléka van névlegesen magánkézben. A probléma az, hogy ezek a magánkezek rendszerint ugyanazok, amelyek a szocializmus alatt szakadékba vitték Oroszország gazdaságát. A program kitalálói, Anatolij Csubaisz vezetése alatt, úgy hitték, hogy a gyenge orosz kormány sohasem tudná előrevinni a privatizációt lényeges választói támogatás nélkül. Ha pedig a bennfentesek nem nyernek közvetlenül, elsőként és nagy mértékben, akkor leküzdhetetlen akadályt fognak jelenteni a privatizáció számára.
A bennfentesek támogatásának megvásárlására a vezetők és alkalmazottak többféle kedvezményt kaptak. Ezek közül a legfontosabb az volt, hogy elavult könyvértéken többségi részvényeket vásárolhattak saját cégeikben. A “vásárlás” valójában helytelen elnevezés. Az infláció olyan mértékig felemésztette ezeket a könyvértékeket, hogy egy Volga autó egy moszkvai taxi vállalat könyveiben 1992 augusztusában alig 2-3 ezer rubel, vagyis 10-15 USD értéken szerepelt. Ha egy utalványt a másodlagos piacon a névleges értékének feléért megvásároltak és ezzel fizettek az állami részvényekért, az felezhette még ezeket az árakat is. Az eljárás annyira eltorzult, hogy az utalványos privatizáció révén az orosz ipar szinte teljes egészében a bennfentesek tulajdonába került. A részvények 30 százalékáig terjedő részét adták el a lakosságnak nyílt utalványárveréseken (ahol a bennfentesek, tiszta vagy piszkos módszerekkel megpróbálták felvásárolni ezeket a részvényeket is; nem voltak ismeretlenek a megfélemlítés és bejelentetlen árverések esetei sem). A fennmaradó részvények továbbra is az állam kezében vannak, amely a legnagyobb egyedi részvényes a legtöbb cégben.
Vajon ez a részvényesekkel kötött alku az ördöggel kötött alku volt? Még túl korai lenne megmondani, de az ijesztő mellékhatások már láthatók. Miután a részvények a bennfentesek kezében összpontosultak, a kereskedelmük gyakorlatilag megszűnt. A kívülállók néha megpróbálják betenni a lábukat az ajtón, megkísérelve, hogy a dolgozóktól közvetlenül vásároljanak részvényeket, de ezek a próbálkozások elhalnak, mert a vezetőség elbocsátással fenyegeti a részvényeiket eladó dolgozókat.
Hosszú távon az lehet az orosz privatizáció reménye, hogy a bennfentes tulajdon eredendően instabil. Idővel a bevételek forrása, a vállalat vagyonának megcsapolása a más magánvállalkozásokba történő átirányítással, vagy az alkalmazotti részvények olcsó felvásárlása révén ki fog száradni. Ha a kormány kész az állami szubvenciók további csökkentésére, a vezetők rákényszerülhetnek, hogy külső finanszírozási forrásokhoz nyúljanak, ami külső befolyást fog érvényesíteni. De egyelőre az orosz osztogatások fő hatása a meglévő bennfentesek helyzetének stabilizálása volt, beleértve a nagyrészt alkalmatlan nómenklatúra vezetőséget.
A tanulmány elkészítésében részt vettek:
Albánia: Lindita Xhillari
Fehéroroszország: Dr. Igor Pelipas
Bulgária: Spartak Keremidcsev, Todor Gradev
Cseh Köztársaság: Eva Klavcoa
Észtország: Aili Kukumagi
Kazahsztán: Katerina Komencsuk
Kirgizisztán: Murat Termirkanov, Asel Dzsuszupbekova
Lettország: Velga Vilne
Litvánia: Romas Lazutka
Macaedónia: Trajko Slavenszki
Lengyelország: Agnieszka Rybinsla, Joanna Dzialo
Románia: Liviu Gaita
Oroszország: Maxim Kvasa
Szlovákia: Eugen Jurycza, Anton Marcincin
Szlovénia: Franci Krizanic
Ukrajna: Mirolszlava Diduk
Üzbegisztán: Alisher Djumanov
Szerkesztőbizottság: Kenneth Murphy, Roman Frydman, Andrzej Rapaczynski
Segédszerkesztők: Simon Nellis, Rebecca Schumann, Melissa Fleer, Pavel Sinev
A tanulmány megállapításai nem szükségszerűen esnek egybe a Figyelő szerkesztőségének véleményével.
Sajtó alá rendezte: Kurcz Adrienne
