Magyarországon még úgyszólván ismeretlen az outsourcing fogalma és jelentősége. A magyarra hozzávetőlegesen forráskitelepítésként fordítható szakszó olyan üzemszervezési szisztémát jelent, melynek révén egy vállalat valamely működési funkciójának ellátását teljes egészében egy külső, professzionális cégre bízza.
A világ vezető “outsourcing” szolgáltatást nyújtó cége, a Ross Perot által alapított Electronic Data System Corporation (EDS) magyarországi leányvállalata, az EDS Hungary Kft. révén hat évvel ezelőtt lépett a honi információs-technológiai porondra. Az EDS, mely éppen 12 éve került a General Motors tulajdonába, hagyományosan állami és magánvállalatok, kormányhivatalok illetve különböző országok fegyveres testületeinek informatikai fejlesztését végzi. A vállalat büszke a nagy hardver- és szoftvercégektől való függetlenségére, s arra is, hogy minden esetben a speciális igényekhez szabott megoldásokat kínál a megrendelőknek. A vállalat kiterjedtségére és keresettségére jellemző, hogy napjainkban 41 országból mintegy nyolcezer ügyfél veszi igénybe szolgáltatásait – ez az adat különösen akkor érdekes, ha tudjuk, hogy mindössze 1977-ben léptek ki a nemzetközi piacra.
Az EDS 1990-ben kezdte meg működését Magyarországon: rögtön a rendszerváltás utáni-közbeni első pillanatot kihasználva beléptek “életterünkbe”, s eme lépésükkel utólag is elégedettek a cég irányítói – így John W. Mounce, az EDS Elektronikus Adatrendszer Kft. ügyvezető igazgatója.
Magát a kft.-t végül 1991-ben jegyezték be: tevékenységük első, számunkra persze magától értetődőnek tűnő tapasztalata az volt, hogy a nyolcvanas évek végén megnyíló magyar, illetve közép-európai regionális piac korántsem olyan telített, mint az általuk “behálózott” más területeken (az Egyesült Államokban, Nyugat-Európában vagy Dél-Kelet Ázsiában).
Mounce úr meglátása szerint a honi cégek nagyon is tisztában vannak a költségek szerepével: más kérdés, hogy egy jó ideig nehezen birkóztak meg azon feladattal, hogy helyesen értékeljék a jövedelmezőbb termeléshez szükséges költségek, befektetések szerepét, ám lassacskán ez is változóban van. Nyilatkozónk érzése, tapasztalatai szerint az itt töltött hat év alatt óriási evolúciónak volt tanúja: a honi piac, a körülmények, a gazdasági környezet érdekességét, ígéretességét jelzi, hogy Mounce úr az EDS-nél töltött hosszú pályafutása alatt még sehol sem maradt ilyen hosszú ideig. Jelenleg ő az egyetlen nem magyar a 91 fős alkalmazotti gárdában: az általa megismert honfitársaink munkával kapcsolatos mentalitásával, képzettségével, tanulási készségével, szorgalmával maximálisan elégedett.
Nyilatkozónk komoly esélyt lát arra is, hogy Budapest mihamarabb a térség informatikai központjává váljon: ehhez mind a feltételek, mind a hagyományok adottak. Őt idézve: ahogy Magyarország egykor Európa éléskamrája, úgy a főváros, Budapest a térség pénzügyi központja is volt: amennyiben pedig a magyar főváros ismét pénzügyi-üzleti központtá válik, az – definíció szerint – egyúttal annyit jelent majd, hogy informatikai központként is funkcionál majd: s ez már fontos az EDS számára is.
Az EDS a kilencvenes években számos munkát végzett hazai kormányzati szervek (a Miniszterelnöki Hivatal, az ORFK, megyei rendőrkapitányságok, a Belügyminisztérium) számára, ami egyben jelezheti az államigazgatás informatikai kérdések iránti növekvő érzékenységét vagy egyszerűen csak egy divatot, amelynek kényszeresen engedelmeskednek az intézmények. Mounce úr a maga részéről mindenképpen a mentalitás változását tapasztalja: nagyon jó viszonyt alakítottak ki mind a rendőrséggel, mind pedig a Miniszterelnöki Hivatallal, s még a szétválás előtt fejlesztési terveket készítettek a társadalombiztosítás két szervezete számára is.
A cégvezető meglátása szerint a megrendelők számára egyelőre még inkább maga a technológia, mintsem a technológia által képviselt érték a fontos: minél kevesebb befektetésért szeretnének minél többet kapni – hardverből, szoftverből, rendelkezésre álló informatikai kapacitásból, azaz itt – legalábbis a szolgáltató meglátása szerint – megannyi más országhoz hasonlóan továbbra sem a szolgáltatás értékét nézik. Mellesleg a gyakorlati tapasztalat – Mounce úr saját bevallása szerint – nem mutat mást az Egyesült Államokban sem.
Az “outsourcing”, azaz a forrás-kitelepítés “pusztán” egy menedzsment-trükk a hatékonyság javítására – az eljárás eszerint semmiben sem különbözik attól, mint amikor egy irodaház tulajdonosa egy külső cégre bízza a takarítási munkákat. A különbség “mindössze” annyi, hogy az EDS-t korántsem efféle munkákra alkalmazzák: például nagy cégek teljes bérszámfejtése kerülhet át a kezelésükbe – ahogy történt ez nemrég a Tungsrammal kötött üzlet eredményeképpen.
Egy társaságot számos ok késztethet a forrás-kitelepítésre: a költséghatékonyság éppen úgy, mint a változás igénye, ami sokkal könnyebben megvalósítható egy új szervezettel, mint a régi szisztéma keretei között dolgozó személyzet noszogatásával. Egy vállalat pedig, amelynek egyébként van saját informatikai szakértőgárdája, azért fordul egy olyan professzionális információs-technikai céghez, mint az EDS, amiért a súlyos beteg orvos egy másikhoz fordul segítségért: senki sem operálhatja meg saját magát – hangzik az ügyvezető igazgató példája. Számos pénzügyi ok is szól persze az outsourcing-technika alkalmazása mellett – költséghatékonysági és adóügyi tényezők egyaránt nyomhatnak a mérleg serpenyőjébe, hiszen a dolog végső célja az értelmes pénzmegtakarítás – és persze a javuló színvonalú szolgáltatás.
– A honi piac s a honi üzletemberek – így a külhoni megfigyelő – amúgy is rendkívül tanulékonyak, s egy ilyen gyorsan változó, fejlődő piacon egy dolog a fontos: a jelenlét. Ha bármely szférában, részpiacon megindul a prosperitás, úgy az EDS jelen lesz s birtokában van azoknak a technikáknak, amelyek egy céget megszabadíthatják nem kívánt terheitől.
