Gazdaság

TŐKEHITEL AZ MVA-TÓL – Kölcsön kicsiknek

Július közepétől indul a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA) legújabb programja, amellyel összesen 400 millió forintnyi PHARE-hitelhez juthatnak a kis- és középvállalkozók. Ugyanekkor tartják meg az MVA múlt héten döntésképtelenség miatt elhalasztott alapítói értekezletét.

A tőkehitel nevű PHARE-programnak elvileg már tavaly tavasztól működnie kellett volna, ám a brüsszeli bürokrácia malmai lassan őrölnek: először angolul kellett elkészíteni a szakértői véleményeket, s csak ezután születhetett meg a program magyar változata. A kézikönyv alapján azoknak a pályázóknak van esélyük a hitelre, akik legfeljebb 20 alkalmazottat foglalkoztatnak, éves forgalmuk nem haladja meg az 50 millió forintot, mérlegük főösszege pedig nem több 150 millió forintnál. A tőkekihelyezés feltételei között kiemelt helyen szerepel az adott vállalkozás export-irányultsága és innovatív készsége. A kölcsön változó kamatozású, futamideje 5-10 év, legalacsonyabb összege 2, maximuma 14 millió forint. A kölcsön nem lehet nagyobb, mint a társaság pályázatkori saját vagyonának háromszorosa. A saját forrás minimuma az igényelt kölcsön 15 százaléka, amelyből legalább 5 százaléknak készpénz formában kell rendelkezésre állni. A hitelre jelentkezni július közepétől lehet – ettől az időponttól vehetők kézbe az MVA-nyomtatványok. A pénzintézeti közvetítő szerepét a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank Rt. (MBFB) kapta.

Ami a múlt héten kudarcba fulladt alapítói értekezletet illeti, a 19 tagú kuratórium nem először kerül hasonló helyzetbe. A döntésképtelenséget ezúttal az idézte elő, hogy az utolsó pillanatban tízen lemondták a részvételt, Bácskai Tamás elnök pedig egészségi okokra hivatkozva maradt távol. Pedig az ülést kellőképpen előkészítették, és az új elnök személye körül is megvan az egyetértés. Az éves beszámolót a zűrös körülmények ellenére elfogadták az értekezleten megjelent kuratóriumi tagok. Eszerint az MVA 7,227 milliárd forint saját tőkével rendelkezik. Ebből az alapítói vagyon 2,225 milliárd (1994: 3,014 milliárd), a Start Garancia Alap 1,549 milliárd (1994: 1,225 milliárd), a PHARE-alapok összege 3,453 milliárd (1994: 1,694 milliárd) forint. Tavaly a befektetett eszközök aránya 48,5 százalékról 41,7 százalékra csökkent, a forgóeszközök aránya ennek megfelelően 58,3 százalékra nőtt. A mikrohitelprogram keretében összesen 1,025 milliárd forintot folyósítottak 2238 vállalkozásnak. A hitelek csaknem harmadát a szolgáltatásokat végzők vették igénybe. A PHARE-hitelprogramban 135 vállalkozónak 545,1 millió forintot fizettek ki, ennek valamivel több mint harmadát a kereskedők kapták. A Start hitelgaranciára tavaly 558 pályázat érkezett, az elfogadott pályázatok 40 százaléka a kereskedelemből való. A Reorg-Start programból tavaly 14 vállalkozás 97,648 millió forint értékben részesült. Az MVA az idén 3 milliárd forinttal gazdálkodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik