Együttműködési megállapodást kötött a múlt héten a Magyar Kézműves Kamara (MKK) és az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ). A szerződés szerint a két szervezet egyeztet a tagságot érintő jogszabálytervezetek véleményezésében, beleértve az európai jogharmonizáció kérdéskörét is. Az együttműködés kiterjed a feketegazdaság elleni fellépést szolgáló javaslatok és gyakorlati intézkedések előzetes összehangolására, a szakképzés, a mesterképzés és a vizsgáztatás területére is. Szűcs György, az IPOSZ elnöke az együttműködési megállapodást értékelve elmondta, hogy az IPOSZ-nak már a kamarai törvény megalkotásában is jelentős szerepe volt. A kamarák megerősödésével az IPOSZ érdekévé vált, hogy maga mellett tudhassa a köztestületi jogokkal is felruházott kamarát. Ugyanis a köztestület kapcsolata az államigazgatással immár nem a „szokásjog” alapján, hanem törvényi keretek között zajlik. Fodor Ervin, a MEK alelnöke úgy értékelte, hogy az együttműködés a kamarának is célja, hiszen csak úgy láthatja el maradéktalanul az államtól átvett feladatait, ha szoros és széles körű kapcsolatot tart fenn az érdekképviseletekkel. Fodor Ervin hozzátette, hogy hasonló megállapodást készítenek elő más szakmai szervezetekkel is.
- 10:34 Meghalt Orosz István, a Szomszédok színésze, a legfoglalkoztatottabb magyar szinkronhangok egyike
- 10:32 Megtorpant a magyar építőipar tavaly év végén
- 10:19 Új funkcióval segít lebuktatni a csalókat a Revolut
- 10:13 Az IDEA továbbra is bejutónak méri a DK-t, a Tisza előnye 10 százalékpont a Fidesz előtt a biztos szavazó pártválasztóknál
- 10:10 Elcsapott egy embert a vonat Budatéténynél
- 09:58 George Clooney előbb beszólt Tarantinónak, majd a kegyetlenség koráról beszélt
- 09:55 Molnár Gusztáv: Vannak olyan gyerekkori traumáim, amik miatt számomra a szexualitás sokáig egy nagyon ijesztő dolog volt
- 09:53 Vádat emeltek a román sofőr ellen, aki a forgalommal szembemenve okozott balesetet Berettyóújfalu közelében
- 09:53 Végnapjait éli a világ legnagyobb jéghegye, az A23a
- 09:49 Fordulat az albérletpiacon: máris emelkedni kezdtek a lakbérek
- 09:44 Szentesi Éva ismét kórházba került, a születésnapját is bent töltötte
- 09:31 A világ egyik legjobb teniszezője szettet se tudott nyerni Marozsán Fábián ellen
- 09:24 „Ha késlekedünk, nem lesz ugyanaz a hatás” – gyorsított eljárásokat és kivégzéseket szorgalmaz az iráni legfelsőbb bíróság elnöke a tüntetőkkel szemben
- 09:07 Mészáros Lőrinc húszmilliárdért épít öt kilométer vasutat az iváncsai akkugyárhoz
- 09:04 Molnár László: Egészen biztos, hogy kormányzati szinten már 2013-ban tudták, hogy miket művelhet Juhász Péter Pál
- 20:28 Harsányi Levente szerint életveszélyesek a zuglói utcák, a „nullával egyenlő” az önkormányzat segítsége
- 08:05 Szőlő utca: már a nyáron az ügyészségnél voltak a Kovács-Buna Károly bántalmazásairól készült videók, de úgy ítélték meg, hogy a felvételek nem relevánsak
- 06:27 Tévedésből négy évig imádkozott Shrekhez egy nő a Fülöp-szigeteken
- 09:24 „Ha késlekedünk, nem lesz ugyanaz a hatás” – gyorsított eljárásokat és kivégzéseket szorgalmaz az iráni legfelsőbb bíróság elnöke a tüntetőkkel szemben
- 08:57 Bochkor Gáborra felszaladtak a kilók, miután letette a cigit: Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt, amikor lehajolok cipőt kötni
- 20:45 Csigákat akart megnézni, de beesett a medencébe, kétszer kellett újraéleszteni a kislányt
- 08:20 Választani kell az élelmiszer, fűtés és gyógyszer között – A magyar nyugdíjakról közölt jelentést a Human Rights Watch
- 20:18 Orbán: Tartós marad a hideg, meghosszabbítjuk a szociális tűzifa programot
- 20:27 Grönlandi miniszterelnök: Inkább Dánia
- 08:20 Apa lesz VV Cristofel
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
