Gazdaság

VÁLTÁS A BANKFELÜGYELET ÉLÉN – Rövidített játék

Az Állami Bankfelügyelet (Baf) élére a leköszönő Rusznák Tamás helyett kinevezni javasolt Tarafás Imre várhatóan ugyancsak hatéves időtartamra kap majd megbízatást. Ez is azt sejteti, hogy a kormány letett a pénzügyi felügyeletek összevonásának tervéről. Az más kérdés, hogy az elmúlt tíz évben hat elnököt fogyasztott el az államigazgatási szervezet.

Egyetlen napig sem lesz interregnum a bankfelügyelet irányításában – nyugtázta örömmel Rusznák Tamás leköszönő elnök az utódlással kapcsolatos híreket. Várható utódja, Tarafás Imre a képzeletbeli stafétabot július elsejei átvételével együtt megörökli a Baf kétéves vizsgálati tervét is, amelynek alapján a felügyeleti tevékenység súlypontja a jövőben a helyszíni vizsgálatokra tevődik át. Mindez persze “sokemberes munka”, márpedig a bankfelügyeletnek leginkább éppen a “humán erőforrásai” korlátozottak. Az amerikai központi bank szerepét betöltő Fed egyik jelentése szerint négy-öt év alatt válik valaki komoly bankfelügyeleti specialistává; ezzel szemben a Baf három évvel ezelőtti munkatársainak kevesebb mint egyharmada dolgozik ma is a Csalogány utcában – a mostaniak közel felét alig egy éve vették fel.

Ilyen helyzetben a bankfelügyelet sem tudta ellátni megfelelő szinten feladatát – mutatott rá távozása egyik okára Rusznák Tamás, aki alig több mint egy évet töltött hivatalában. A korai búcsú mellett szólhatott az is, hogy az elmúlt időszakban nem kapta meg az őt annak idején elnöknek javasló Bokros Lajos által még pénzügyminiszterként beígért “fogait”: mind a mai napig csak a tervezete készült el az – egyébként Rusznák szerint sikeres – új hitelintézeti törvénynek. Ennek elfogadásáig viszont lehetetlen kiépíteni a végrehajtási rendszert. Ugyanakkor a számviteli és auditálási szabályozás sem megfelelő. Még a hiányos eszközrendszerrel is sikerült azonban úgy kezelni bankválságokat, hogy azokból nem lettek hangos bankbotrányok – hangsúlyozta a távozó elnök. Kudarcként könyvelte el viszont, hogy nem tudott kellő támogatást szerezni a felügyelet szakmai elképzeléseihez, valamint nem volt képes megállítani a Baf dolgozóinak nagyfokú cserélődését. Mellesleg Rusznák Tamás nem kapott személyre szóló kritikát, távozását maga kezdeményezte.

A távozó vezető világossá tette, hogy – bár nem az ő javaslata volt, és nem is támogatta volna – nem a pénz-ügyi felügyeletek tervezett összevonása miatt változtat állást, s folytatja jogászként pályafutását. (A legfrissebb távozó, a szintén jogi képzettségű Orosz Sándor főosztályvezető Rusznákkal együtt veszi a kalapját.) Mint arról beszámoltunk (Figyelő, 1996/23.), az összevonás tényét a pénzügyminiszter javaslata ellenére a kormány még nem vette le napirendjéről. Jelzésértékű azonban a Figyelő azon értesülése, miszerint Tarafás Imrét a hatályos pénzintézeti, valamint a tervezett hitelintézeti törvény szerinti hat évre kívánják megválasztani. Csak emlékeztetőül: az 1996. január elsejétől hatályos biztosítási törvény is hatéves elnöki megbízatásra ad lehetőséget, ám éppen az összevonási javaslat kapcsán nevezték ki csak “az új pénzintézeti törvény hatályba lépéséig” Asztalos Lászlót az Állami Biztosításfelügyelet élére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik