A fejlett pénzpiacú országok gyakorlata három fő módon közelíti meg az adós- és hitelnyilvántartás kérdését. Olaszországban az állam központi szerepet játszik az információszolgáltatásban. A legfőbb szempont a gazdaság és a bankrendszer működőképességének, biztonságának a fenntartása, ezért a jegybank kizárólagos hatásköre a nyilvántartás működtetése. A liberalizált pénzpiacú angolszász országokban (Egyesült Államok, Nagy-Britannia) az állami beavatkozás minimalizálására törekszenek. A bankok közötti kíméletlen verseny bármilyen együttműködés lehetőségét kizárja.
A pénzintézetek pénzért információt vásárolhatnak az erre specializálódott ügynökségektől és társaságoktól. További információs bázist jelentenek a tőzsdei jelentések, amelyek nyilvánosak, s ebből is következtetések vonhatók le az adott ügyfélre vonatkozóan. A német és osztrák minta egyfajta köztes, harmadik megoldást képvisel az előző kettőhöz képest.
A biztonság és a kockázat csökkentése érdekében hatóságilag keményen szabályozott, önálló rendszert alakítottak ki, ugyanakkor igyekeztek garantálni azt is, hogy a bankok és ügyfeleik közötti, alapvetően bizalmon alapuló viszonyt mindez ne érintse.
