Gazdaság

MEGÁLLAPODÁS AZ ALITALIÁNÁL – Tulajdonos alkalmazottak

Modellértékűnek tekintik Olaszországban a megoldást, amely talán eltávolítja a sötét fellegeket az Alitalia feje felől. Két hónapos kemény tárgyalás után létrejött a megállapodás az igazgatóság és a munkavállalókat képviselő kilenc szakszervezet között, amelynek eredményeként az alkalmazottak tulajdonosként működnek közre a 4600 milliárd lírás adóssággal terhelt légitársaság megmentésében.

A munkavállalók összesen 20 százalékos részesedéshez juthatnak, mégpedig az amerikai United Airlines-nál már alkalmazott séma szerint. Az alkalmazottak a vállalat irányításában is jogokat szereznek: három helyet biztosítanak számukra az igazgatótanácsban, egyet pedig a felügyelőbizottságban. A szakszervezetek szerint ez a megoldás biztosítékot kínál arra, hogy a dolgozók ellenőrzése alatt valósul meg a légitársaság pénzügyeinek rendezése, a szükséges leépítések, szervezeti átalakítások, valamint az újratőkésítés.

Az Alitalia 440 milliárd lírás rekordveszteséggel zárta a tavalyi évet. A megmentési terv szerint a vállalat két társasággá válik szét: az egyik a távolsági, a másik a közép-hatósugarú járatok felett rendelkezik majd. A bérköltségeket mintegy 17 százalékkal kívánják lefaragni, ennek keretén belül 3000 alkalmazott elbocsátására készülnek. És bár 2094 új munkatárs szerződtetése is szerepel az elképzelésekben, őket elődeiknél alacsonyabb bérrel alkalmazzák.

1996 és 2000 között 3000 milliárd lírával szándékoznak emelni az alaptőkét. Ebből 1500 milliárdot a fő részvényes, az állami IRI garantál már a közeljövőben, egy második emelés pedig 1997 első negyedében várható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik