1996. ÁPRILIS 5. Lapértesülés szerint Horn Gyula miniszterelnök intenciói alapján elkészült a különleges ügyek nyomozóhivataláról szóló törvény tervezete. A munkaanyag szerint a kiemelkedő súlyú gazdasági bűncselekmények felderítésére hivatott szervezet – amelyet miniszter irányítana – bármilyen ügyet magához vonhatna, s csaknem valamennyi titkosszolgálati módszert bevethetne. ÁPRILIS 6. Kormánykörökben megerősítik, hogy a kabinet még áprilisban megtárgyalja a törvényjavaslatot. A rendőrség és a VPOP „nem lelkesedik” az új nyomozószervért. ÁPRILIS 10. Kuncze Gábor belügyminiszter indokolatlannak tartja az új nyomozóhivatal létrehozását. ÁPRILIS 11. A hivatal felállításához szükséges egyszeri beruházás költségét 438 millió forintra, az éves működés költségvetési előirányzatát 630 millióra becsülik. ÁPRILIS 12. Pető Iván pártelnök és az SZDSZ ellenzi a tervezetet. ÁPRILIS 19. Tárcaközi egyeztetésen vitatják meg a tervezetet, ahol elhangzik: az új intézmény létrehozásához több kétharmados törvényt is módosítani kell. A törvény július 31-én lépne hatályba, s a különleges nyomozószerv augusztus elején kezdhetné meg a munkát. ÁPRILIS 22. Értesülések szerint a tervezettel szemben felmerült kifogások hatására két alternatív anyag kerül a kormány elé: az A-változat szerint az új szervezet csak olyan gazdasági bűnügyeket vonhatna magához, amelyek büntetési tétele 3 év vagy annál több. A B-változat ilyen korlátozást nem tartalmaz. ÁPRILIS 22. Az új szervezet felállításának módosított határideje: szeptember 1. ÁPRILIS 25. A kormány első olvasatban megtárgyalja a tervezetet, ám a döntést május 9-ére halasztják. ÁPRILIS 29. A szocialista parlamenti frakció ülésén Horn továbbra is ragaszkodik a nyomozóhivatal felállításához. MÁJUS 5. Horn tévényilatkozatában elmondja: tízezer ügy vizsgálatára számít. Az új szervezet csak az öt évnél súlyosabb büntetéssel járó ügyeket vonhatná magához, felügyeletét az igazságügyminiszter látná el. MÁJUS 7. Pető: az SZDSZ számára elfogadhatatlan egy önálló nyomozati joggal bíró szervezet, de elfogadhatónak tartanák egy koordinációs jellegű intézmény felállítását. MÁJUS 9. A kormányülésen ismét egy héttel elnapolják a döntést a nyomozóhivatal létrehozásáról. Az előterjesztést egyébként 12:3 arányban támogatja a kabinet. MÁJUS 13. Sajtóhír szerint a BM önálló, alternatív javaslatot készít, amelyben a Kormányzati Ellenőrzési Iroda jogkörének bővítését indítványozzák. MÁJUS 14. Az SZDSZ ügyvivői testülete felhatalmazza Kuncze Gábort: adott esetben éljen vétójogával, s így gátolja meg Horn tervezetének elfogadását. MÁJUS 15. Kuncze bejelenti, hogy a kormány nemzetbiztonsági kabinetje mellett működő gazdaságvédelmi integrációs bizottság létrehozására tesz majd javaslatot a kormánynak. MÁJUS 16. A kabinet ülésén nem támogatják a belügyminiszter alternatív elképzeléseit – válaszul Kuncze él vétójogával, s kéri a Koalíciós Egyeztető Tanács összehívását. MÁJUS 17. A miniszterelnök külön nyilatkozatban, addig szokatlanul kemény hangon áll ki saját elképzelése mellett. MÁJUS 18. Az SZDSZ országos tanácsa „értetlenül fogadja” Horn nyilatkozatának éles hangnemét, s azt, hogy a miniszterelnök a konfliktus „kiélezésére törekszik”. MÁJUS 20. Horn – hivatkozva az SZDSZ fenntartásaira, s arra, hogy a kisebbik koalíciós partner támogatása híján nem lenne meg a hivatal felállításához szükséges kétharmados parlamenti többség – visszavonja a különleges nyomozóhivatal létrehozását célzó javaslatát. A miniszterelnök bizalma Kuncze Gábor iránt „töretlen”.
- 11:23 „Látjuk ám a neveteket az Epstein-aktákban” – Billie Eilish testvére beszólt az énekesnő kritikusainak
- 11:21 G7: a rezsistop a 2022-es gázáremelés miatt kellett, mégis a hidegre fogja a kormány
- 11:13 Gubík László: A magyar-szlovák kapcsolatoknak el kell bírniuk ennél keményebb fellépést is
- 11:07 Török Gábor a Tisza 2/3 és a Fidesz többség esélyeiről
- 10:57 Tyúk és a tojás esete az NB I-ben: vitatható ítéletektől lesz feszült egy rangadó, vagy a feszültségből jön a vitatható ítélet?
- 10:55 Az isten háta mögé száműzték az 55 éve meghalt Rákosi Mátyást
- 10:46 Elgázoltak, majd simán sorsára hagytak egy borsodi kisfiút
- 10:37 Kormányinfó: A főváros fordítva ül a lovon, Lázár-ügy pedig nincs
- 10:37 Egyre kevesebb rovar él a világon, és ez óriási probléma az emberiségnek
- 10:34 Új lépés a „keleti nyitásban”: összebútorozik a Magyar Posta és a Temu
- 10:28 Csütörtöktől lehet benyújtani a választási kérelmeket
- 10:14 Ezen az oldalon úgy böngészhetünk Epstein e-mailjei között, mintha csak a saját Gmailünket használnánk
- 10:11 Kínos baki: olyan terméket szúrtak ki a nézők a Bridgerton új évadában, ami az 1800-as években nem is létezett
- 10:00 „Hol van a pénz?” – éjszakába nyúló szópárbajt vívott a győri polgármester az önkormányzati cég vezetőjével
- 10:00 A multik után a magyar KKV-k munkahelyeit is támogatja a kormány: 4 milliárdos program indult
- 08:35 Bár András herceg tagadta, egy új Epstein-e-mail alapján valódi a 17 éves Virginia Giuffrével készült képe
- 07:48 Medián: Magyar Pétert újra többen tartják alkalmasnak miniszterelnöknek, mint Orbán Viktort
- 20:31 Magyar Péter közös fotót tett ki az őt lefejezéssel fenyegető férfiról és a fideszes képviselőjelöltről
- 06:31 21 Kutatóközpont: Lázárnak még a fideszesek ötöde szerint is le kellene mondani
- 07:29 Ezer sebből vérzik a levélszavazás
- 07:56 Közös fotó készült Gáspár Győzőről, Gáspár Evelinről és Tóth Gabiról, még az Orbán-firka is előkerült
- 07:00 Hszi telefonon elmondta Trumpnak, hogy az USA-nak óvatosnak kell lennie a tajvani fegyverszállításokkal
- 07:24 Ferenc eltippmixezte a rábízott munkabért, felpakolt néhány lezárt autót a platóra, hogy pénzhez jusson, de gyorsan utolérte a sors
- 07:41 Paradoxon Park néven építhet vidámparkot az egyik leggazdagabb magyar
- 09:43 Várandós feleségét vitte bedrogozva Cs. Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
