A legutóbbi időkig tetszhalott feldolgozócég megszerzéséért folyik a harc a dohányiparban. A Dohányfermentáló Rt. ugyan két éve nem fermentált dohányt, eközben elvesztette vagyonának felét, most mégis politikai és ágazati szereplők tolonganak a privatizációja körül. Az ÁPV Rt. akár termelői kivásárlással is szabadulna ballasztjától, azonban több helyről szükségesnek tartanának még százmilliónyi készpénzt a feldolgozás újraindításához.
Téves következtetésre jutna az, aki a neve alapján akarna rájönni a “Dohányfermentáló Rt. Budapest” (Dofer) tevékenységére. A szebb napokat látott cég évek óta nem dolgoz fel dohányt, és ennek hiányában tetemes vagyonának feléléséből tengődik. Miután a nagyobbik fermentáló vállalatot, a Nyidofer Rt.-t eladták az amerikai ULT-nek, a budapesti központú, szolnoki üzemű kunkurensére nem talált vevőt az állam. Kétszer próbálták meg értékesíteni, azonban nem érdekelte sem a fermentáló világcégeket, sem a dohánygyárakat.
A fele sem igaz
A cég csendben haladt az egyszerűsített privatizáció felé, amikor is a Földművelésügyi Minisztériumban (FM) felerősödő, termelői kivásárlásokat favorizáló csoportok a Doferért is megszólaltak. A tárca tiltakozására a fermentáló kikerült az egyszerűsített privatizációs körből. A már elkészült, de az ÁPV Rt. igazgatótanácsa által még nem tárgyalt privatizációs kiírásában olyan feltételek szerepelnek, amelyek előnyt nyújtanak a termelőket is bevonó konzorcium számára. A fizetési feltételek a tervek szerint kárpótlási jegy felhasználásával 50-100 milliónyi készpénzért is megszerezhetővé teszik majd a Dofer többségi tulajdonát, amely várhatóan jóval a névértéke alatt kel majd el.
A cég vagyona a végső hanyatlás kezdetekor, 1994-ben még 1,03 milliárdos jegyzett tőkével és 387 milliós tőketartalékkal meghaladta az 1,4 milliárd forintot. Az elmúlt két évben a Dofer 215 és 419 milliós veszteséget produkált, aminek nyomán tőkéje 783 millió forintra zsugorodott. A cégvezetés tartózkodott az érdemi döntésektől, a kihasználatlan és fölösleges ingatlanvagyon értékesítésétől, valamint a termelésre méretezett létszám leépítésétől. A közel havi 20 millió forintos működési veszteségek egyenesen vezettek a vezetőváltáshoz.
Az ÁPV Rt. tavaly ősszel a Dofer vezérigazgatójává azt a Petri Tibort nevezte ki, aki – úgy tűnik – élvezi az FM termelői kivásárlást sürgető vezetőinek bizalmát is. A vezérigazgató azt a feladatot kapta, hogy teremtse meg egy szolnoki központú, az eredetinél kisebb cég újraindulásának feltételeit. A Dofer ezt követően elbocsátott 210 dolgozót, feleslegesnek ítélt ingatlanokat adott el, a megmaradókat megpróbálta bérbe adni vagy más, az alaptevékenységéhez nem kapcsolódó módon hasznosítani. Petri Tibor a legutolsó fermentálásból származó, addig raktáron porosodó dohánykészletre is vevőt talált, ezzel viszont kivívta a hazai multinacionális dohánygyárak ellenszenvét. Az alapanyagot ugyanis annak a V. Tabacnak értékesítette, amelyik ötödikként akart belépni a cigarettapiacra, és a Dofertől vásárolt dohányra alapozta alapanyag-szükségletét. A V. Tabacot kezdetben leginkább rossz szemmel néző B.A.T. Pécsi Dohánygyár egyenesen írásba adta: nem kíván a Dofertől alap-anyagot vásárolni. A budapesti fermentáló dohányiparban járatlan vezérigazgatójának hónapokba telt, amíg sikerült elhitetnie a multikkal, hogy a termelését az ő vásárlásaikra akarja alapozni. A gyárak többsége – elfogadva, hogy a Dofernek a készletéből származó pénzre égető szüksége volt, és a V. Tabacon kívül más nem jelentkezett a dohányért – mára hajlandó együttműködni a Doferrel.
Patai András, a Dohányipari Szövetség főtitkára a gyárak véleményét tolmácsolva elmondta: a tagvállalatok érdekeltek a hazai fermentáló piaci verseny fenntartásában. Az FM kérésére a gyárakkal folytatott konzultáció nyomán kiderült: egyikük sem zárkózik el attól, hogy a Dofertől dohányt vegyen, ha az folyamatosan és jó minőségben képes szállítani.
A cigarettagyártó multik többször is kijelentették, hogy érdekük a magyar dohánytermelés minőségi és mennyiségi fejlesztése, amihez a szövetség szerint a Dofer reorganizációja hozzájárulhat. Patai András azt is hangsúlyozta: a Doferrel szerződő termesztők a minőségi és termesztési kritériumok betartása esetén éppen úgy igénybe vehetik a gyárak támogatási alapját, mint a Nyidoferrel szerződők.
A szövetség tagjainál tovább ment a Pannónia cigarettáját várhatóan napokban piacra dobó V. Tabac, amelynek tulajdonosa, Veszelovszky László 1500 tonnányi fermentált alapanyag felvásárlására tett szándéknyilatkozatot a Dofernek. A dohánymultik vásárlásaikkal elvben ettől a mennyiségtől vagy ennek egy részétől foszthatják meg új versenytársukat.
Ültetvényes számháború
Ahhoz persze, hogy bárki is vásároljon a fermentálótól, először dohánylevél kellene neki. Ennek érdekében a Dofer vezérigazgatója februártól sorra járta a számba jöhető termesztőket és integrátorokat, hogy minél nagyobb szerződési állománnyal alapozza meg terveit. Bevallása szerint mára a cégnek megvan az az 1200 tonnányi lekötött dohánya, amellyel ősszel újraindíthatja a fermentálást Szolnokon.
A versenytárs Nyidofer marketing-igazgatója, Bittner Imre arról tájékoztatott: cége idén 4900 hektárra szerződött a termelőkkel, és szerinte az országban 5000 hektárnál nem lesz több dohány. Ezt azt mutatja, hogy tovább csökken a termesztési kedv: sok termelő átpártol más növényekhez, míg az idősebbek közül egyre többen abbahagyják a dohánytermelést.
Borsos János, a Dohánykutató és Minőségfejlesztő Intézet (Dokut Rt.) főigazgatója úgy látja: a hazai gyárak elvileg Magyarországról is beszerezhető alapanyag-szükséglete elérhetné a 17-18 ezer tonnát, azonban 1989-től növekvő és krónikussá váló dohányhiány alakult ki: tavaly már csupán 7 ezer tonnányi termett. A termőterület zsugorodása alighanem idén is folytatódik, Borsos János szerint 5500 hektárnál nem lesz több dohány Magyarországon, de valószínű, hogy az 5300-nak is örülni kell majd.
A két fermentáló cég bevallott, közel 6000 hektárnyi szerződéses állományát nézve feltehető: a gazdák egy része kettős szerződést kötött, így a dohány eladásakor a velük megállapodó cégek között a felvásárlási feltételek alapján fognak válogatni. Bittner Imre úgy véli: a Nyidofernek ugyan a termeltetési szerződések alapján módja lenne fellépni a máshová eladó termelőkkel szemben, azonban ezt aligha erőltetheti majd, hiszen nem érdeke összeveszni a gazdákkal.
A marketing-igazgató szerint a cégét nagyon rosszul érintené, ha a Dofer csak ősszel jelenne meg a piacon. Ekkor ugyanis a megfelelő dohánymennyiség felvásárlása érdekében a Dofer – mivel a Nyidofernél többet ő sem tud fizetni – alacsonyabb minőségi elvárásokat határozhat meg az átvételnél. Ezt az igazgató olyan látszatelőnynek tartja, amivel ugyan el lehet csábítani a termelőket, azonban a minőségi kritériumok oldása további területcsökkenéshez vezethet. Utalt arra, hogy a fermentálók közötti harc a nyolcvanas években pontosan ehhez vezetett.
Petri Tibor viszont úgy véli: a Nyidofer monopolhelyzete nem segíti elő a termelői kedv fellendülését, és ha a Dofer versenytársánál jóval kisebb méretben ugyan, de ismét megjelenne a piacon, akkor annak hosszabb távon a Nyidofer is előnyét élvezné, mivel nőne a termésterület. Akármelyküknek is van igaza, tény, hogy a magyarországi fermentáló-kapacitás eléri a 20 ezer tonnát. A dohánygyárak által itthon felvásárolhatónak tartott 14 ezer tonna dohány – ami ma csak álom – még a Nyidofernek sem nyújtana teljes kihasználtságot. A verseny ugyan járhat előnyökkel a gazdák számára, de nem tudja nagyságrendekkel növelni a dohánytermesztés jelenlegi alacsony jövedelmezőségét.
Azzal elvben mindenki egyetért, hogy az ágazatnak jobb lenne, ha megmaradna a két fermentáló. Arról azonban már megoszlanak a véleményék, hogy a pangó piacon a fermentáló multival szemben életképes maradhat-e egy, termelői kézen lévő, tőkeszegény Dofer.
Borsos János úgy látja: a cég életképes maradhat egy szövetkezeti szisztémájú működéssel, amikor a dohánytermelő tulajdonosok “együtt sírnak, együtt nevetnek” az alapanyagukat felvásárló fermentálóval. Szerinte most lenne jó alkalma megjelenni újra a piacon a Dofernek, hiszen ott dohányhiány van. Nem a mennyiség lenne a lényeg, kicsiben is újraindulhatna a fermentáló, amely kétezer tonnás termelés fölött már jövedelmezően működhetne. 5-10 év alatt pedig olyan szintre lehetne felfejleszteni, ami garantálhatná stabil versenyképességét. A Dofer fennmaradásával a főigazgató olyan tradicionális dohányrégiókban is újraindíthatónak tartaná a termesztést, mint a Jászságban, Dunántúlon vagy a Duna-Tisza-közén.
Szilvássy Gábor, az FM privatizációval foglalkozó főosztályvezető-helyettese szerint a Dofer esetében nem maga a fermentáló lényeges, hanem a termesztők, akiknek érdeke, hogy a dohányfelvásárlásban verseny legyen. Ez növelheti a termelői kedvet, ami pedig elengedhetetlenül fontos ahhoz, hogy a cigarettagyárak alapanyag-szükségletük minél nagyobb hányadát szerezzék be itthonról. A főosztályvezető a Dofer jelenlegi helyzetében másodlagos kérdésnek tartja csupán a privatizációt, ez elé helyezi a cég működőképességének helyreállítását, termelésének újraindítását. Szilvássy Gábor úgy vélekedik: az ehhez szükséges őszi dohányvásárláshoz a Dofer megteremtheti a pénzt, akár fölösleges ingatlanjainak eladásából, akár a vagyona terhére felvett hitelekből, de szóba jöhet a tulajdonos segítsége is.
A dohánylevél ára
A nagy kérdés mindenki szerint az: miből vesz dohányt ősszel a Dofer. Mikor és honnan jut pénzhez? Egyik lehetőség szerint további ingatlanértékesítésből. Erről viszont megoszlanak a vélemények a cég igazgatótanácsában. A vezérigazgató már most eladta volna a budapesti központot és a kápolnai telepet, az igazgatótanács azonban leszavazta ezt a javaslatot. A tranzakció ugyan további vagyonvesztéssel eredményezne, hiszen az ingatlanokat csak nyilvántartott értékük alatt tudnák értékesíteni, azonban lehetőséget nyújtana a termesztés előfinanszírozásához. Ez a kettősség általában is jellemzi a Dofert: ha pénzhez akar jutni, akkor egyúttal veszít vagyonából, mivel készleteit és ingatlanjait csak olcsón tudja eladni. Petri Tibor szerint az alapanyag felvásárlására 200 millió forintra lenne szüksége ősszel a Dofernek.
Az ÁPV Rt.-ben úgy vélik: a Dofer saját maga is képes lenne megteremteni ennek forrását. A 366 milliós hiteltartozását ugyanis már ledolgozta, és mostanra csak egy átütemezett, 100 milliós kötelezettsége maradt meg. Így pénzügyi helyzete lehetővé tenné újabb kölcsön felvételét, és a működéshez nem szükséges telephelyek értékesítése is megoldást jelentene. A cégvezetés viszont azt tapasztalja, hogy az évek óta nem termelő társaságnak nem szívesen hiteleznek a bankok, vagy a kölcsönt az állami tulajdonos garanciavállalásához kötik. Az ÁPV Rt. által felkért pénzügyi tanácsadó cég, a Gordius Consulting azt javasolta a vagyonkezelőnek: valamilyen konstrukcióban 200 milliós kamatmentes, hároméves futamidejű hitellel támogassa meg a 77 százalékban állami kézben lévő Dofert, mert a pénz a fermentálás újraindulása után rövid távon megtérülhetne.
A privatizációban a vezetők tulajdonszerzési lehetőségét is szorgalmazó vezérigazgató akkor látná biztosítottnak a felvásárlást, ha a cég a fölösleges kápolnai és budapesti ingatlanjainak eladásából származó pénz mellé 100 millió forintos reorganizációs kölcsönt kapna. Az ÁPV Rt. ágazati szakemberei – akik a fermetáló cég privatizációja kapcsán szokatlanul nagy nyüzsgét tapasztalnak – túlzásnak tartják, hogy egy kedvező feltételű privatizációs lehetőség mellé még ilyen ajándékot is adjon a tulajdonos. Ettől persze még bármi történhet, hiszen a dohányipari “folyósói híradó” szerint folyik a lobbyzás a hitelért, ami esetleg a privatizációs többletbevételek felhasználásáról szóló csomagba is bekerülhet.
Hozománnyal vagy anélkül, de a nem rég még halottnak tetsző fermentáló alighanem elkel idén. A körülötte fellángolt, jelentőségével nem indokolható harc azt mutatja: a kérői között mindazok megtalálhatók lesznek, akiknek ez az utolsó lehetősége, hogy az állami dohányiparból részt szerezzenek.
