A fővárosi közgyűlés döntésének értelmében a Naturland Rt. szerezte meg a Budapest tulajdonában lévő Pharmafontana Gyógyszerészeti Rt. részvényeinek többségi hányadát – 50 százalék plusz egy szavazatot. A gyógyszergyártó és -nagykereskedő cég privatizációja nem volt előzmények nélküli: jó ideig a tulajdonos kiléte is bizonytalan volt, majd miután a főváros kapta meg a jogokat, az általa kiírt első magánosítási tender bizonyult sikertelennek. Az immáron második pályázaton öt jelentkező közül kettő felelt meg a kiírás feltételeinek, s végül a Naturland lett a nyertes. A vevő a részvények árának hatvan százalékát, mintegy 1,9 milliárd forintot néhány napon belül, a maradékot pedig jövő év júniusáig törleszti. A pénzt a Realbank közvetítésével kibocsátott kötvényekből jegyzik. A Naturland vezetői csupán annyit árultak el: a kötvényeket egy konzorcium jegyzi majd, ám hogy ennek kik a tagjai, arról semmilyen információt nem adtak. Arra a felvetésre, hogy hogyan adhatott a 2,4 milliárd szavatolótőkéjű Realbank 1,5 milliárd forintos “kölcsön formájú fedezetet”, Atkári János főpolgármester-helyettes annyit válaszolt: “bár nem feladatunk ennek érvényességét vizsgálni, ezt mi megtettük, s vizsgálódásunk megnyugtatónak bizonyult”. A Naturland Rt. 1993-ban jött létre, a Mátramed Kft., a Natura-Trade Kft. és az M-Land Kft. összeolvadásából. A társaság jegyzett tőkéje 117,79 millió forint, saját tőkéje pedig 189,21 millió forint; legismertebb termékei a Svédcsepp, illetve a természetes hatóanyagú reumaellenes szerek.
- 22:10 A spanyol kapitány hallani sem akar arról, hogy ők lennének az Eb-döntő favoritja
- 21:48 A magyar egyetemisták majdnem fele külföldre költözne
- 21:42 Befalazták a több ezer éve elhunyt nőt
- 21:16 Elbukta a csoportrangadót, és ezzel az Eb-középdöntőbe jutást a junior kéziválogatott
- 20:51 A nap legfontosabb hírei - 2024.07.13.
- 20:44 Így gyakorolja egy tigriskölyök az üvöltést
- 20:17 Késely Ajna: Az Eb-aranyak nagy lendületet, magabiztosságot és motivációt adnak
- 20:17 A kézikapitányt meglepték a játékosai, akik úgy futottak, mint az őrültek
- 20:15 Dan Aykroydnak már a dédapja is hitt a kísértetekben – a 40 éves Szellemirtók családi gyökerei
- 20:14 Olyan népszerű sosem lesz, mint a Szikla, de érthető, miért őrül meg Amerika John Cenáért
- 20:06 Majdnem a hőség végzett kutyáival az állatorvosnak, akinek a macskája félórára „elvonta a figyelmét”
- 19:54 Több száz delfin vette körbe a férfi csónakját
- 19:50 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:18 Ha magyar-szlovén kézimeccs, akkor garantált a tömegjelenet
- 19:09 MÁV-vezető: A vasúti kocsik 40-50 éve nem ezekre a klimatikus viszonyokra készültek
- 12:16 Halálos baleset történt a kiszombori határátkelőhely közelében
- 09:28 Bedugult az M7-es: Tárnoktól Budaörsig tart a torlódás
- 11:50 Villámcsapás után zuhant le a hegyről egy magyar turista Ausztriában
- 11:00 Ambrus Attila: Én ritkán tévedek, de akkor kurva nagyot
- 17:49 Több ezer tanárt keresnek, hogy ősztől munkába álljon
- 07:02 HÉV rendészekkel és tettre kész polgármesterrel eredtünk a kerepesi drogturizmus nyomába
- 07:21 Kevesen tudják, de Balatonalmádi strandjaira ingyen is be lehet jutni
- 08:11 Szerencsekerék: Kasza Tibi ledöbbent, amikor megtudta, hány éves Hegyes Berci
- 20:06 Majdnem a hőség végzett kutyáival az állatorvosnak, akinek a macskája félórára „elvonta a figyelmét”
- 17:13 Rubik Ernő: A Kocka valamivel tartósabb nálam, de azért még én is megvagyok
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!