Teljes mértékben elfogadható, hogy a Pénzügyminisztérium mint kibocsátó jutalékkal honorálja az értékpapír-forgalmazók azon fáradozásait, hogy az állampapírok minél szélesebb befektetői körben találjanak gazdára. Az értékesített volumennel arányos jutalék viszont nem tesz különbséget azon brókercégek között, amelyek tíz ügyfelet szolgáltak ki, illetve amelyek egyet, pedig az ügyféllel kapcsolatos munka, illetve költség lényegében független a megbízás mennyiségétől. A helyzet visszásságára utal az a tény is, hogy egyes brókercégek, kihasználva „a nagyobb ügyfelek – nagyobb bevétel” elvét, sok esetben hajlandók az államtól kapott jutalékot megosztani a befektetővel, s ezzel a többi brókercéget arra kényszeríteni, hogy nagyobb ügyfeleik megtartása érdekében bevételeik egy részét ők is átengedjék. (Egyes hírek szerint százmillió forintos megbízás esetén ez akár az állami jutalék háromnegyede is lehet.) Bár minden érintett számára kielégítő megoldás nem létezik, a megbízások értékétől függő sávos (csökkenő) jutalékok bevezetése valószínűleg érdekeltté tenné a forgalmazókat, hogy a kisbefektetők kiszolgálására is kellő hangsúlyt helyezzenek, és ne maradjon pénzük a nagyobb ügyfelek elcsábítására.
- 07:01 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 07:00 Hszi telefonon elmondta Trumpnak, hogy az USA-nak óvatosnak kell lennie a tajvani fegyverszállítások terén
- 06:40 16 fokot és napsütést is hozhat a csütörtök
- 06:31 21 Kutatóközpont: Lázárnak még a fideszesek ötöde szerint is le kellene mondani
- 06:26 A Nagy Ő: Stohl András és Kiara Lord nem bírtak magukkal a wellnessben, átléptek egy határt
- 06:12 A Nagy Ő: Stohl András két nőt is hazaküldött, egy pedig nem fogadott el tőle rózsát
- 06:00 Ádáz küzdelemre készülnek Ruszin-Szendi körzetében, ahol a Fidesz eddig választásról választásra erősödött
- 06:00 Kvíz: a leghíresebb magyar popslágerek a múltból – te tudod, melyik dalnak ki az előadója?
- 05:45 Kvíz: miféle furcsaságok jártak már az űrben?
- 05:35 Miért lassabb egy laptop akkumulátorról, mint töltőre dugva?
- 05:30 Tíz kérdés, amiből megtudhatod, mennyit tudsz A Gyűrűk Uráról
- 04:44 Kvíz: Mennyit tudsz a magyarok szerepléséről a téli olimpiákon?
- 04:10 A cigarettákhoz hasonlóan korlátoznák a feldolgozott ételeket
- 20:45 A nap legfontosabb hírei – 2026. 02. 04.
- 20:43 Rövidesen már épülhet a repülőtéri gyorsvasút, ami miatt tucatnyi család vesztheti el az otthonát
- 16:07 Magyar Péter Orbánnak: Miért kell lemenni kutyába? Rettegni méltóztatik?
- 18:07 Befuccsolt a kormány nyugdíjasokat célzó otthonfelújítási programja
- 16:35 Csődöt jelentett a gyártócég, amelyre Áder János és Hernádi Zsolt is komoly tétet tett
- 19:49 Tombol a norovírus az olimpiai nyitómeccsére készülő finn hokicsapatnál
- 06:00 Kvíz: a leghíresebb magyar popslágerek a múltból – te tudod, melyik dalnak ki az előadója?
- 06:00 Ádáz küzdelemre készülnek Ruszin-Szendi körzetében, ahol a Fidesz eddig választásról választásra erősödött
- 15:39 Orbán: Kiutasítjuk a kényszersorozásban részt vevő ukránokat
- 16:35 Mélyszegénységben élő emberekkel nyittattak számlát, hogy elrejtsék a bűncselekményekből származó 117 milliót
- 04:10 A cigarettákhoz hasonlóan korlátoznák a feldolgozott ételeket
- 18:01 Nagy a baj az aranyszínű sárgaság miatt: teljesen eltűnhet a kistermelői borkészítés
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
