Svédország új pénzügyminisztere, Erik Asbrink láthatóan további radikális intézkedések felé „nyomja” az új miniszterelnököt. A pénzügyminiszter sajnálkozását fejezte ki, amiért Persson az utolsó fizetés 80 százalékára emelte a munkanélküli-járulékot, és kijelentette, hogy emiatt csaknem kétmilliárd dolláros kiadási többletet kell ledolgoznia a következő költségvetésnek. 1998-ban ennél is szigorúbb pénzügyi politikára lesz szükség. A pénzügyminiszter nem volt hajlandó megmondani, hogy milyen adókat akar emelni, és milyen költségeket csökkenteni. A célpont azonban nyilvánvalóan a szociális kiadások szférája. Asbrink az 1997-es költségvetési irányzat április 15-i benyújtásakor azt is előrebocsátotta, hogy különleges eredménynek tekintené, ha sikerülne a GDP 3 százalékára szorítani 1997-ben a költségvetési deficitet. Azt azonban reménytelennek tartja, hogy az államadósság jelenlegi, a GDP több mint 80 százalékát kitevő szintjét le lehessen nyomni a Maastricht-feltételeknek megfelelő 60 százalékra.
- 14:02 Semmi nyoma migránsáradatnak a hazai adatokban
- 14:01 A tizedik kiemelt ellen is nagyot játszott a magyar dartsos, de egy 121-es kiszálló után jött a papírforma
- 14:00 Szulejmán kelepcébe akarta csalni Lajos királyt
- 13:44 Miért hagytuk, hogy így legyen? – a 80 éves Bródy János 8 nélkülözhetetlen dala
- 13:40 Orbán Viktor a Citadella átadásán: Amit látok, nem tesz boldoggá
- 13:23 Magyar Péter: Orbán hívjon meg engem a védelmi tanács ülésére!
- 13:19 Orbán Viktor: De hát én jobb szónok vagyok, mint Ceaușescu valaha volt
- 12:22 Rácz András a vajdasági robbanóanyagról a 24.hu-nak: Ez kizárólag Orbán Viktornak és a Fidesz kampányának jó
- 12:19 Kiakadtak Szoboszlai Dominik mutogatásán a Liverpool-szurkolók
- 12:04 Artemis-misszió, nagyhét és Trump-ellenes tüntetés a hét képein
- 11:58 Robbanószer a magyar–szerb gázvezetéknél – Orbán összehívta a védelmi tanácsot
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 10:59 Hivatalos: Rosta Miklós visszatér Szegedre
- 10:59 Vályi István: Már nem félnek az emberek a szörnyetegtől
- 11:36 Hadházy: Vučić kisegíti Orbánt egy vicces merényletkísérlettel
- 05:30 Kvíz: nyúl, tojás, feltámadás – mennyit tudsz a húsvétról?
- 09:30 Választási földrajz: Ellenőrizd, nehogy akaratod ellenére felkerülj a nemzetiségi névjegyzékre!
- 10:03 Rubint Réka kórházi képeket posztolt az elmúlt négy évből
- 09:26 Ujhelyi István: Szeretném, ha a Tisza kétharmadot szerezne
- 08:59 Magyar Péter megadta híveinek a választási mozgósítás receptjét
- 06:52 Letartóztatták a férfit, aki babakocsijában lőtt agyon egy hét hónapos gyereket New Yorkban
- 06:31 G7: Nem kizárt az ezerforintos benzinár
- 11:00 „Reménytelennek látom Magyarország helyzetét” – szegényen szeretne meghalni, saját lakását is elajándékozta Fellegi Ádám
- 08:01 Ilyen arccal nyílhat meg újra a legendás Gellért fürdő
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
