Kollár Zoltán, a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem egyetemi tanára 1992-ben megjelent könyvében (Stabilizáció vagy modernizáció. A latin-amerikai gazdaság az ezredforduló előtt, BKE Budapest, 1992.) még bizakodóan értékelte a latin-amerikai gazdaságok modernizációs esélyeit. A most megjelent könyv egészen más benyomást tesz az olvasóra. Bármilyen gazdasági folyamat, mutató, gazdaságpolitika kerüljön is szóba, valahogy mindig kiderül: nem oldja meg az igazán nagy problémákat. Az ipari technológia például néhány ottani országban sokkal fejlettebb, mint a közép- és kelet-európai országokban. Csakhogy ez a technika még mindig csak egy, a társadalom egészétől elzárt szektorban létezik, és nem éri el a fejlett országok iparának technológiai szintjét…
Az elmúlt fél évtizedben sikeres stabilizációs gazdaságpolitikát valósított meg néhány latin-amerikai ország. Ezekben sem csökkent azonban a népesség kicsiny gazdag és nagy szegény rétege közötti szociális szakadék… “A latin-amerikai gazdaságban biztató jelek is tapasztalhatók az ezredforduló előtti utolsó évtized kezdetén. Sokan már kedvező, visszafordíthatatlan folyamatról beszélnek, (… ) ugyanakkor az itteni országok gazdasági növekedése egyelőre nem (… ) a gazdaság korszerű-södésével magyarázható, hanem elsősorban konjunkturális tényezőkből, külső forrásokból táplálkozik, mindenekelőtt a működőtőke-import és az áruimport megugrásából.” És folytathatnánk az “igen-igen, de mégsem” szerkezetű példák sorolását.
Ennek a hangsúlyváltozásnak vélhetőleg a magyarországi rendszerváltás első öt éve nyomán leszűrődő tapasztalat áll a hátterében. Talán még kimondhatatlan (lehet, hogy az is marad örökre), mégis elkerülhetetlen a felismerés: a közép- és kelet-európai országok meghatározatlan ideig a társadalmi, politikai, gazdasági kiúttalanság állapotában maradhatnak, éppen olyanban, amilyenben a latin-amerikai társadalmak vannak függetlenné válásuk óta.
(Kollár Zoltán: Dél Keresztje alatt. Latin-Amerika latinamerikanizálódása, Budapest, 1996.)
