Az Európai Pénzügyi Intézet kibocsátotta évi jelentését, amelyben szinte drámai erővel hívta fel az EU országait a költségvetési és a fizetésimérleg deficitjének csökkentésére. A jelentés bevezetőjében az intézet (angol rövidítésével EMI) elnöke, Alexandre Lamfalussy kifejtette: „a jelenlegi gazdasági visszaesés nem igazolhatja a gazdaság konszolidációjára irányuló intézkedések elhalasztását”. Az intézet, amely voltaképpen a jövőbeni európai központi bank „előszervezete”, azt prognosztizálta, hogy az EU egészében a deficit a GDP 3,8 százaléka lesz, míg az államadósság a GDP 72 százaléka. (Ez mindkét esetben jóval magasabb a Maastrichtban megszabott 3, illetve 60 százalékos limitnél.) Az EMI-jelentést változó visszhang fogadta. Kohl kancellár már figyelmeztette a közvéleményt, hogy 1997-ben kemény megszorító intézkedésekre kerül sor. A Bank of England elnöke viszont úgy reagált, hogy a gazdaság lanyha növekedése aligha teszi lehetővé az EU-országoknak a Maastricht-limitek teljesítését 1997-re. (A szerződés szerint ez az a kulcsév, amelynek teljesítménye alapján felmérik, hogy milyen országok lehetnek a pénzügyi unió első tagjai.)
- 16:13 Demonstráció lesz szerda reggel a Telekom egyik cégénél, mert nem elégedettek a dolgozók a béremeléssel
- 16:06 Királynő egy messzi-messzi galaxisban, first lady Amerikában, de volt már vérszomjas balerina is – Natalie Portman 45 éves
- 16:05 Kvíz: felismered a licsit, guavát, kígyógyümölcsöt? Teszteld magad!
- 16:00 Friss vagyonnyilatkozatok – többet hozott a kormánypropaganda az éneklésnél
- 15:58 Egyetlen milliárdos az egyik oldalon, több „százmilliomos” a másikon – így néz ki a tiszás és a volt fideszes miniszterek vagyona
- 15:55 Kamionba rohant egy gyerekeket szállító kisbusz az M1-esen, nyolc gyermek megsérült
- 15:53 Golovin: Albek Anna látványosan sokat fejlődött, ezzel a válogatott is nagyon jól járhat
- 15:49 Biró Ferenc a vádemelésről: „Teljes mértékben indokolatlan, de maximálisan bízom a bírói függetlenségben”
- 15:47 Ötmilliót fizetett egy ügyvéd azért, hogy önálló bírósági végrehajtó legyen
- 15:43 Vádemelés: Windisch László már azon morfondírozik, hogy elmozdítsa-e helyéről az Integritás Hatóság elnökét
- 15:32 Nyugdíjváltozás: júliustól új szabályok élnek az özvegyi nyugdíjnál
- 14:59 Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
- 14:53 Elektromos robbanás volt a Debreceni Egyetem Kémiai Épületében, egy ember súlyos égési sérüléseket szenvedett
- 14:42 Havasi Bertalan részleteket árult el a szombati kongresszus előtt, hogyan változhat meg a Fidesz felépítése
- 14:37 Marty McFly-ból lett a Parkinson-kór elleni küzdelem élharcosa – Michael J. Fox 65 éves
- 10:21 Vádat emelt az ügyészség az Integritás Hatóság elnökével szemben, aki több mint 140 milliós vagyoni hátrányt okozott
- 13:26 Kehi-elnök a 24.hu-nak: A Közlönyből értesültem a felmentésemről
- 11:35 „Csak az számított, hogy minél több közpénzt toljanak ki” – Vitézy Dávid részleteket árult el a mohácsi híd átvilágításáról
- 10:40 Végignézte az ajtóból egy nyolcéves kislány, hogy halálra verték édesanyját, majd felhívta a gyilkost
- 10:45 „Már nem first lady” – Lévai Anikóra önkéntesként számítanak
- 06:12 Bakács Tibor írta Csiszár Jenő szakdolgozatát, azt is elárulta, mennyi pénzért
- 09:24 Két mentősirányító, egy mentősvezető és egy betegszállítást felvevő ellen emeltek vádat Gálvölgyi János ügyében
- 08:32 Krasznahorkai László: Erősen gondolkodom a kiszálláson
- 09:08 Védett kor, védettség nyugdíj előtt: íme mit jelent
- 05:30 20 éves lett a Verdák: itt egy játékos kvíz az évfordulóra
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
