Az elektronikus adatcsere – vagy ahogy szakmai körökben, a nemzetközileg elterjedt terminológiával említik, az EDI, azaz „Electronic Data Interchange” – hazánkban ma még viszonylag szűk területen, leginkább a számítástechnikusok és logisztikai szakemberek között ismert fogalom. (Részletesen írtunk róla a Figyelő 1995. április 6-i számában.) A szakkifejezés kereskedelmi, pénzügyi, szállítmányozási, okmányok papírmentes, számítógépek közötti, nemzetközi szabványok szerinti elektronikus cseréjét jelenti. Az EDI nem keverendő össze az elektronikus levelező rendszerekkel (e-mail), ez nem személyek közötti, hanem számítógépes rendszerek, szoftverek közötti automatikus kommunikációra szolgál. Teljesen független a nyelvektől és az alkalmazott számítógépektől is. A telex, a fax vagy akár az e-mail kötetlen formájával szemben EDI esetén az információknak kötött tartalommal és kötött szerkezetben kell közlekedniük. Az EDI nemzetközi szabványát, az EDIFACT-ot nem is egy informatikai szervezet, hanem – gazdasági jelentőségének megfelelően – , az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága dolgozta ki. Ez a szabvány meghatározza azokat a szabályokat, amelyek szerint strukturálva lehet az adatokat kicserélni.
- 22:03 Rekordmértékű eső, áradások, földcsuszamlás, halálos áldozatok – a karácsony mérlege Kaliforniában
- 21:10 A nap legfontosabb hírei – 2025. 12. 25.
- 20:58 Karácsonyi támadásokra készült az Iszlám Állam Törökországban, 115 embert vettek őrizetbe
- 20:31 Megszólalt az egyiptomi egyetem, ami állítólag a forrást adta a Tisza Párt állítólagos macska- és kutyaadójához
- 20:15 Magyar Péter úgy érzi, készen áll
- 19:58 Hanuka bárzongorára: boldog ünnep – nincs ebből sok a zsidóknak
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 19:36 Hadházy szerint Krisztus urunk biztosan nem örül annak, hogy kampánycélokra használják a szülinapját
- 19:15 Az Európa Liga-címvédőhöz igazoló légiós a súlyos anyagi gondokkal küzdő Dunaújváros kilencedik távozója
- 19:11 Előzetest kapott A Bridgerton család negyedik évada
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 18:35 20 éve velünk vannak a Chuck Norris-viccek – így indult hódító útjára a világ egyik legismertebb mémje
- 18:33 Az ünnepi készülődés egyszerűbb oldala
- 18:15 Két kigyulladt konyhához is riasztották a tűzoltókat karácsony napján az ország két különböző pontján
- 18:10 Beteg gyerekek karácsonyát varázsolta szebbé a Forma-1 idei legjobb újonca
- 16:47 Újvidéki tragédia: megszüntették a büntetőeljárást a volt építésügyi miniszter ellen
- 15:25 Januárban egy nagy mobilmárka ismét megpróbálja bevenni a hazai piacot
- 11:57 Pozsonynál vissza kellett fordítani egy Budapestre tartó járatot
- 19:05 Bombariadó volt hajnalban két Ukrajnából Magyarországra tartó vonaton
- 08:16 Szenteste akart öngyilkos lenni egy férfi a rácalmási temetőben
- 19:52 Ezek a hatoslottó e heti nyerőszámai
- 14:05 Dopeman verset írt a miniszterelnökről Orbán a nap címmel
- 15:55 Lezuhant a Kilimandzsárónál egy helikopter, ami cseh turistákat mentett ki a hegyről
- 14:24 Trump: Boldog karácsonyt mindenkinek, még a radikális baloldali söpredéknek is
- 11:37 Lehet, hogy mégsem Orbán barátjának támogatottja lesz az új boszniai szerb elnök
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
