Gazdaság

Béralku a reform terhére

AZ OECD-TAGSÁG JÓTÉKONY HATÁSÁNAK is betudhatnánk, hogy a Magyarország felvételéről szóló dokumentum aláírása után 72 órával a szervezet szakértői egy árcsökkentési javaslatot is tartalmazó tanulmányt tettek a magyar kormány asztalára. A három hónapos vizsgálódás után készült jelentés szerint a hazai távközlési szolgáltató cégek árképzésébe alacsonyabb árak is beleférnének, különösen, ha az árképzés alapja a költségek reális felmérése lenne.

A KÖZALKALMAZOTTAK BÉRRENDSZERÉRŐL kötött megállapodást a közszolgálatban erős szakszervezeti föderáció, a SZEF és a kormány. Ennek értelmében a közalkalmazottak fegyelmezetten tudomásul veszik az államháztartás átalakításából következő létszámcsökkentéseket, cserébe a kormány ígéretéért: az elbocsátottakon átképzési programokkal segítenek, a közalkalmazottaknak pedig a következő három évben nem csökken a reáljövedelmük.

FOLYIK AZ ÁLLAMHÁZTARTÁSI REFORM, legalábbis a törvényhozók háttérvitáiban. A két koalíciós frakció szakértői a napokban egyezségre jutottak arról, hogy a jelenlegi felosztó-kirovó rendszerű nyugdíjbiztosítás helyett egy várományfedezeti szisztémát kellene kialakítani. A hét negatív híreként is értékelhető, hogy nyoma sincs az államháztartási reform tényleges végrehajtását jelentő olyan tervnek, amely a konkrét törvényjavaslatok előterjesztéséről szólna.

PÁRTON KÍVÜLI A PRIVATIZÁCIÓS MINISZTER? Az MSZP hétvégi kongresszusán Suchman Tamás kilépett a pártból és a parlamenti frakcióból, csalódván, amiért nem választották be a párt elnökségébe. Hét eleji értesülés szerint a miniszter esetleg felülbírálja döntését, ugyanis a valóságosnál kevesebb reá adott szavazatról kapott információt, s ezért szánta rá magát a távozásra.

NŐTT AZ ADÓBEVÉTEL a személyi jövedelmek után. Az APEH részjelentése szerint az 1995-ös adóévben az előző évihez képest 20 százalékkal növekedett az ebből az adónemből származó adóbevétel. A tavalyi adóelőlegekből 10 milliárd forinttal kevesebbet igényeltek vissza a magánszemélyek, mint az 1994. adóév után.

AZ ADÓALANYOK ELLENŐRZÉSÉRE kidolgozott új nyilvántartási rendszer bevezetéseként április elejétől az APEH elkezdi az új azonosítószámok kiállítását. A vonatkozó törvény múlt heti módosítása után az őszre a személyi számot felváltó kóddal igazolványt kapnak az APEH ügyfelei.

A FOLYÓ FIZETÉSI MÉRLEG ÁLLÁSA okoz némi fejtörést Budapesten. A jegybank jelentése szerint az év első hónapjában 294 millió dolláros deficitet rögzítettek. Pénzügyminisztériumi reakció szerint nincs ok az aggodalomra, az év első hónapjának adataiból nem kell messzemenő következtetéseket levonni, ráadásul ez a mérleghiány nem több, mint kétharmada a tavaly januárban számított folyó fizetési mérleghiánynak.

TOKIÓBAN A DOLLÁR URALJA A DEVIZAPIACOT. Borúlátó elemzések alapján folytatódik a tőkekiáramlás Japánból. Az Egyesült Államok valutájának árfolyama a jennel szemben utoljára 1994 derekán volt olyan erős, mint manapság. Megfigyelők szerint tartós tőkeexportra és tartósan erős dollárra lehet számítani Japánban. A hír magyarázatában nem lehet megfeledkezni arról, hogy a múlt hét végén immár a hatodik japán bank jelentett csődöt egy év leforgása alatt. Az ok tipikus: befagytak a pénzintézet kinnlévőségei.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik