Gazdaság

Megy az üzlet

AZ IMF JÓVÁHAGYTA a 397 millió SDR értékű készenléti hitelt Magyarországnak. A megállapodás rögtön éreztette hatását a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ahol hétfőn újabb csúcsokat döngettek a részvényárak. A BÉT indexe 2405 pontot ért el. Elsősorban a gyógyszergyári papírok árai emelkedtek, a Mol-részvényeké viszont némileg csökkent.

A MOLTÓL A PANRUSGÁZ KEZÉBE került a magyar gázimport. Ez is szerepet játszhat a privatizáció előtt álló olajtröszt részvényeinek áresésében. A félig orosz tulajdonban lévő Panrusgáz kizárólagos jogot szerzett az Oroszországból származó mindennemű gázimport lebonyolítására. Erről a magyar ipari és kereskedelmi miniszter az egyik orosz-magyar kormányközi tárgyaláson egyezett meg, a Mol Rt. vezetésének tudta nélkül. A megállapodást a Mol nem ismeri el, és tárgyalásos úton szeretné visszaszerezni legalább a jamburgi gázszállítás importjának jogát.

A villamos erőművek nem eladók a bányák nélkül – nyilatkozta a másik energiaágazatról Suchman Tamás privatizációs miniszter -, bármennyire is szeretnék egyes befektetők a bányák felszámolásának szociális költségeit megúszni. A miniszter azért kényszerült a nyilvánosság előtt a törvényben szabályzott privatizációs stratégia megvédésére, mert az egyik országos napilap az ÁPV Rt. olyan beterjesztéséről számolt be, amely szerint az erőműveket a bányák nélkül kívánnák eladni.

A MEDGYESSY PÉTER ÁLTAL ÍGÉRT személyi jövedelemadó-csökkentés és a kettős adótábla megszüntetése miatt kieső költségvetési bevételek helyére viszont szükség van az erőművi privatizációból származó pénzekre. Az új pénzügyminiszter, programját ismertetve, azt sem zárta ki, hogy a fogyasztói árak kordában tartása érdekében a versenyhivatal a monopolhelyzetben lévő vállalatoknak árbejelentési kötelezettséget írna elő. Ennek alapján akár az áremelés elhalasztására is felhívhatná az érintett társaságot.

A FEBRUÁRBAN 2,3 SZÁZALÉKOS fogyasztói áremelkedést nézve szükség is lehet ilyen intézkedésekre, hiszen az IMF-fel kötött megállapodásban is azt vállalta a kormány, hogy az infláció idén nem haladja meg a 20 százalékot. A KSH adatai szerint 1995 februárjához viszonyítva a fogyasztói árak 28,3 százalékkal nőttek. Igaz, a februári áremelkedések közel egyharmada központi, illetve önkormányzati intézkedések következménye.

A VILÁG SZÓRAKOZTATÓIPARÁNAK idei legnagyobb üzlete viszont csökkentheti a francia költségvetés gondjait. A francia kormány ugyanis nemrég adott engedélyt a tulajdonában lévő Metro-Goldwyn-Mayer (MGM) filmstúdió eladására. A 1,5-2 milliárd dollár értékre becsült MGM-részvények 1992-ben kerültek a francia állam tulajdonába, miután az ugyancsak állami kézben lévő Crédit Lyonnais-t szanálták. Az MGM iránt érdeklődők között megtalálható a Chargeurs francia textilipari és távközlési óriásvállalat, valamint a PolyGram is.

AZ IKARUS NAGY BESZÁLLÍTÓI MEGVENNÉK A CÉGET, melyért közelsem kapkodnak annyira a befektetők, mint az MGM-ért. Erről tárgyaltak a múlthéten az Ikarus vezetői és a beszállítók. A nagybeszállítók, köztük a Rába, az Akzo, a Knorr-Bremse és a Webasto Hungaria Kft. adják a beszállítás több mint 60 százalékát.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik