Számos apró, ám annál kínosabb eshetőséggel is számolnunk kell a társas üzleti érintkezés során: hadd említsünk most néhányat a gyakorta előforduló kellemetlenségek közül. Ásítás: néhány könnyed otthoni próba után könnyen megtanulható, miként lehet ásítani tárgyaláson, társaságban: becsukott szájjal (az állkapcsok szétnyílását esetleg kézmozdulattal takarva), a levegőt ne a szájon, hanem az orron át szívjuk, s így elkerülhetjük az ásítással járó grimaszt. Tüsszentés: amennyiben a tüsszentést nem sikerül visszafojtani, úgy az orr és száj elé szorított zsebkendővel a hang és a mozdulat illedelmessé tompítható. Ahogy a tüsszentéssel, úgy a viszonzó jókívánsággal is kerülni kell a feltűnést. Köhögés: ha elkerülhetetlen, zsebkendővel tompítható. Ha a köhögés krónikussá válik, úgy legjobb elhagyni az összejövetel színhelyét, s csak annak elmúltával visszatérni. Csuklás: szokás szerint segíthet néhány korty vagy a levegő visszatartása, de ha ez nem használ, sürgősen hagyjuk el a társaságot. Gyomorkorgást észrevenni vagy arra bármilyen módon reagálni nem illik, persze célszerű nem üres gyomorral érkezni a tárgyalásokra!
- 11:55 Kétharmados támogatottság a Tisza nyíregyházi jelöltje mögött a 21 Kutatóközpont szerint
- 11:40 Bűnügyi felügyeletbe került a Szőlő utcai javítóintézet ügyvezetője, négy hónapig a lakását sem hagyhatja el
- 11:17 Megtörtént a nagy bejelentés: Imre Bence Veszprémbe igazol
- 11:00 A dán kézikapitány a KO-győzelem után: A magyarokat is meg akarjuk verni
- 10:58 Harminchárom gyereket ölt meg az óvodát támadó szudáni drón
- 10:49 Orbán Viktor és Orbán Balázs is beszél a kecskeméti DPK „háborúellenes gyűlésén” – élő közvetítésünk
- 10:40 Rejtett kamerákkal és mikrofonokkal is próbáltak KRESZ-vizsgát tenni
- 10:30 Dróntámadás Csernobilban: megrongálódott a szarkofág
- 10:11 Egyetlen krízis sem oldódik meg magától – vallja az ember, aki elkapta Oszama bin Ladent
- 10:01 Szijjártóék megígérték, hogy segítenek, a Szerbiából kiutasított fiatalok szerint azonban hazug indokokkal akadályozzák ügyük tisztázását
- 09:55 Meg akart fojtani egy orosz nyugdíjas egy kamaszlányt, mert ukrán kémnek nézte
- 09:54 Árad az Ipoly!
- 09:50 Kézi-vb: nem lehet elégszer visszanézni Szemerey japánok elleni dupla védését
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 09:06 Közel 45 méteres a világ legmagasabb karácsonyfája
- 20:24 Egymásba szeretett a Házasság első látásra két szereplője, Becca és Andris
- 21:28 Magyarország megvétózta Ukrajna támogatásának B-verzióját
- 22:59 Óriási győzelemmel hangolt a magyarok elleni vb-meccsre az olimpiai bronzérmes
- 08:02 A kutyáját próbálta megmenteni, belehalt az amerikai férfi
- 06:58 „Ha ez az isteni rend ért minket, akkor itt boldogulunk” – kárpátaljai magyarok mesélnek arról, miért nem indította őket útnak a háború
- 21:01 Depresszió, demencia, 4500 liter vizelet – hogy lesz valakiből extrém takarító, és miért közvetíti ezt a YouTube-on?
- 08:59 24/7: Ezért nem hasít a PornHub Oroszországban
- 09:32 Körmend fideszes polgármestere eltörölné a pár hónapja bevezetett telekadót
- 10:49 Orbán Viktor és Orbán Balázs is beszél a kecskeméti DPK „háborúellenes gyűlésén” – élő közvetítésünk
- 19:55 Budapest a világ legmocskosabb nagyvárosa a turisták szerint
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
