Átlagosan évi százmillió forint költséggel finanszírozható manapság egy első osztályú labdarúgócsapat Magyarországon. Tízmilliók röpködnek a levegőben, amikor egy jó nevű játékos szerződtetése van napirenden. A felületes benyomások szerint a magyar futball szegény. Részletesebb tájékozódás után inkább az állapítható meg: azért szegény, mert a “menedzserek” többnyire ésszerűtlenül bánnak a pénzzel. Az “ésszerűtlen” minősítés is inkább jóindulatú értelmezés…
A magyar sportegyesületekre 1989-ben szinte rászakadt a nagy szabadság. Előtte évtizedekig nem kellett a teljes önállóság gondjait a hátukon hordaniuk. Az Országos Testnevelési és Sporthivatal (OTSH) – illetve annak gyakran változó státuszú és nevű változata – mint főhatóság rövid pórázon tartotta a klubokat: pénzügyi és “igazgatásrendészeti” felügyeletet egyaránt gyakorolt felettük. Az egyesületek mérlegjelentése évente átesett a pénzügyi ellenőrzésen, viszont a klubok nem kényszerültek szponzorok után rohangászni. Az 1989-es egyesületi törvény rég nem látott szabadságot hozott a sportkluboknak. Az egyesületi alapfeltételeket teljesítő kluboknak a bírósági nyilvántartásbavétel után az ügyészség lett a felügyeleti szerve. Az ügyészségeknek sok egyéb feladatuk mellett perifériális területet jelentettek és jelentenek a sportegyesületek. Ezt jelzi az is, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség szervezési ügyekkel foglalkozó szakembere, Csiki Károly nem tud arról, hogy labdarúgó-egyesületnél törvényességi ellenőrzést tartott volna az ügyészség. Inkább csak az adóhatóság és a társadalombiztosítási igazgatóságok járnak a klubokhoz.
Mindeközben az élsport egyre több pénzt igényel és kap, a tíz- és százmilliós költségvetések fölött sokszor “muszáj herkulesek” döntenek. Csiki Károly szerint jó, ha száz egyesületnél van főállású gazdasági vezető. Többen is arra figyelmeztetnek, hogy közülük sokan szakirányú képzettség nélkül végzik tevékenységüket. Sok esetben még az is tisztázatlan, hogy kinek a földjén, stadionjában működik egy egyesület, és mit tehet a kezelésében lévő objektumokkal. Ilyen körülmények között a klubok bankhitelről nem is álmodhatnak.
Az állami források elapadása után a 90-es években a szponzorokra utalt egyesületek azzal a problémával is szembetalálkoztak, hogy a támogatók csak célzottan adnak pénzt. A több szakosztályt is működtető kluboknál a nagyobb közönséget vonzó, ezért szponzort könnyebben találó sportágak igyekeztek a közös kassza helyett mind jobban különválni az anyaegyesülettől. Az elkülönített számla azonban csak a kezdet volt, a labdarúgásba áramló pénzek sok klubnál szétfeszítették a közös kereteket, és a labdarúgó-szakosztály kiválását, önálló egyesületté alakulását eredményezték.
Egy fradista balhéja Kispesten
Iskolapélda az, ami Kispesten történt. A hajdani Budapesti Honvéd labdarúgó-szakosztálya a 80-as években az első számú, a leggazdagabb klubnak számított. A csapat sorozatban nyert bajnoki címeket, rendre indult a nagy nyilvánosságot, jó reklámlehetőséget is jelentő nemzetközi kupákban. A Honvéd másfél tucat játékosa szerződőtt dollárszázezrekért külföldre. A 90-es évek elején külföldi befektető jelentkezett: a belga Louis de Vries. Az ő vezetésével összeállt tőkecsoport megalakított egy korlátolt felelősségű társaságot, hogy gazdálkodásának eredményéből pénzelje a Budapesti Honvédból kivált Kispest-Honvéd futballklubot.
A botrány 1995-ben tört ki. A kft. gazdálkodása nem bizonyult sikeresnek, közben pedig elfogytak a jó játékosok a csapatból, s a sportsikerek is elmaradtak. Az ügy hátterében egy ingatlanmanőver állt. Amint azt a Sport plusz Foci hetilap megszellőztette, a belga üzletember magyar társa, az egykori fradista játékos, Bálint László a Kispest nevének felhasználásával lebonyolított egy ingatlancserét. A fővárosi Kerepesi út végén bagóért megszerzett egy focipályát, majd azt bevitte egy befektetési társaságba. A területen végül impozáns bevásárlóközpont épült. A fociklub jószerével egy kopott futballpálya árát kapta meg, az “üzletemberek” hozzávetőleg 250 milliós bevételre tettek szert az ingatlan hasznosításából. Az eset jogilag alig kifogásolható: egy bejegyzett cég szoros kapcsolatban egy klubbal jó üzletet csinált – a klub nélkül. Az “üzletemberek” manapság már fenyegetőznek: ha részesedést követelne a klub az üzletből, akkor a kft. visszakéri azt a körülbelül 50 millió forintot, amit eddig a focira költött, s ha nem kapná meg a pénzt, letiltja a csapat nevének használatát. Kiradírozzák egy csapat nevét egy mátrikulából?
A példa szerint egy csapatnév százmilliós tételű pénzt is érhet.
Az eset felveti azt a kérdést is, kit illet a bajnokságban indulás joga. Ha ugyanis az új egyesület nem rendelkezik a régi klub ezen jogával, akkor elölről kell kezdenie mindent: a legalsóbb osztályban indulhat csak, ami pénzügyileg nyilvánvalóan öngyilkosság. Csiki Károly tájékoztatása szerint az MLSZ szabálykönyve ezt a kérdést egyértelműen rendezi: fúzió vagy szakosztály-átadás esetén az új egyesület érvényesítheti a bajnokságban indulás szerzett jogait. A bajnoki jogokkal tehát a labdarúgásban végső soron a szakosztály rendelkezik, így például ha az egyesület egy újonnan alakuló klubnak adja labdarúgó-szakosztályát, akkor – feltéve, hogy az átadás szabályszerű, és mindkét egyesületet bejegyezte a bíróság – az MLSZ igazolja az új klub bajnoki jogát, és a csapat a korábban kiharcolt osztályban indulhat. Bonyolultabb a helyzet az egyes labdarúgók esetében. A szabálykönyv szerint a bajnokságban csak igazolt játékos indulhat. A játékengedélyhez arra van szükség, hogy a klub a labdarúgó egyesületi tagságát bizonyító nyilvántartó lapot eljuttassa az MLSZ-nek. Az amatőr játékosok bármikor leigazolhatók, azonban a játékjogukat csak meghatározott feltételek mellett vihetik magukkal. A munkaszerződéssel rendelkező profik szerződésbontáskor bármikor, a szerződés lejárta után pedig átigazolási díj ellenében igazolhatók. Ha a labdarúgó szakosztályának egyesületi hovatartozása megváltozik, akkor nem lesz automatikusan tagja az új klubnak. Ehhez a játékos beleegyezése is kell, ellenkező esetben az MLSZ sem adja meg a játékjogát az új egyesületnek. Ha a profi labdarúgó nemet mond, akkor “szabaddá” válik, azaz átigazolási díj fejében más klub megszerezheti, és a pénz – ellenkező megállapodás hiányában – azt az egyesületet illeti, amelyhez a szerződése kötötte.
Videoton – büntetőjogi eset?
Az eddig sorolt általános problémákra példa a sokáig irigyelt Videoton SC, amelynek költségvetését a fehérvári névadó két évtizeden át teljes egészében állta. 1990-ben azonban a Videoton a nehézségei miatt megvonta a támogatást a klubtól. Az egyesület szakosztályai jószerével az utcára kerültek. A klubot végül az akkori elnök Brávácz Ottó ismeretsége révén a Waltham húzta ki a csávából, amely 15 millió forintot adott a Vidinek. 1991-től azonban már csak a labdarúgókat kívánta támogatni, ezért a nyolc szakosztály útjai szétváltak, és a sportolók külön egyesületekben folytatták tovább. Brávácz Ottó szerint ez nem okozott semmiféle pénzügyi vitát, hiszen ekkor a klubnak sem vagyona, sem adóssága nem volt.
A labdarúgók a sportágban elsőként kötött névhasználati szerződés révén Videoton-Walthamként folytatták egészen 1993-ig, amikor a Waltham magyar leányvállalata bejelentette, hogy nem tudja a csapatot tovább finanszírozni. Ekkor került a képbe az olasz élelmiszer-ipari multi, a Parmalat, amely a Vidi előtt az UTE-val és a Ferencvárossal is tárgyalt az együttműködés lehetőségéről. Brávácz végül meggyőzte a fehérvári Fejértejet megvásároló olaszokat, akik a Parmalat FC névre átkeresztelt klubot kezdték támogatni: az olaszok állták az egyesület költségvetésének harmadát. Ez kiegészült a Parmalat érdekeltségébe tartozó, akkor Szuper Kupa-győztes AC Parmával kötött sportszakmai együttműködéssel, amitől a fehérvári vezetők azt remélték, hogy újabb szakmai és pénzügyi lehetőségek nyílnak meg előttük. A Parmalat emlőin ugyanis olyan klubok csüngnek még, mint a Dinamo Moszkva vagy a brazil Palmeiras. 1994-ben szóba került az is, hogy az egyesület irányítását teljes egészében átveszi a Parma, azonban ettől az olasz klub 1995 nyarán visszalépett, mondván: a magyar labdarúgás jelenlegi környezetében egy ehhez szükséges invesztíció csak veszteséges lehetne. Az olaszok ahhoz szokhattak hozzá, hogy egy klub költségvetésének nagyobb részét a jegybevételek, a tévéközvetítési jogokból, valamint a totóból származó pénzek teszik ki. Magyarországon viszont egy egyesület nem remélhet komoly jegyeladásokat, a totóból nem lát semmit, és a tévéközvetítés jogaiért sem kap néhány milliónál többet évente. A fehérvári egyesületnél viszont be kellett kalkulálni a stadion fenntartásának 20-30 milliós költségeit, amit máshol többnyire az önkormányzatok állnak. Brávácz Ottó szerint addig nem is várható a labdarúgás biztos alapokon nyugvó finanszírozása, amíg nem teszik lehetővé az egyesületek nonprofit működését, a totóbevételekből történő részesedést és a támogatások adóleírását.
A köztartozásokat a Videoton és jogutódja sokáig becsületesen befizette. 1993-ban azonban, amikor a nem fizető klubok 960 milliónyi tartozását leírta az állam, rájöttek: nem érdemes jó tanulónak leni. Ezt követően, a többi klubhoz hasonlóan, a Parmalat FC is csak csöpögtetve fizette köztartozásait. Időközben az önkormányzat átvette a stadion fenntartásának költségeit. A felhalmozódott köztartozások kifizetésére évekre szóló moratóriumokat kötött az egyesület, amihez hozzásegítette az 1996. eleji, erre lehetőséget adó kormánydöntés is. Brávácz Ottó őszi lemondása után a vezetőség az adósságok elől új klubba menekült. Szuna József, a folyamatot irányítók egyike szerint az ügylet teljesen tiszta. A Sóstó FC névre keresztelt Parmalat FC-től a Fehérvár 96 FC átvette a felnőttegyüttest és azokat a csapatokat, amelyek az NB I-ben való induláshoz szükségesek. A Sóstó FC-ben maradtak a serdülők és az öregfiúk, valamint a maradék utánpótláscsapatok. A Fehérvár FC közeljövőben tartandó közgyűlésén vezető posztra eséllyel pályázó Szuna kijelentette: ezzel a lépéssel nem hiúsítják meg a Parmalat FC adósságainak kifizetését, hiszen a klubtól vagyont nem vittek át az új együttesbe. A Parmalat FC-nek ingatlanvagyona nem volt, és a leltár szerinti ingóvagyont az önkormányzat kapta 13 milliós tartozása fejében. A kiürült egyesületnek így is körülbelül 50 milliós adóssága maradt. Szuna József tájékoztatása szerint a Parmalattal kötött szerződés körülményei is tiszták. Az előző megállapodás december végén lejárt, ezért a névhasználatnak már nem volt meg a további alapja. Ugyanakkor szerinte minden esély megvan arra, hogy az új klub hasonló finanszírozási szerződést kössön a Parmalattal, amelynek itteni vezetői ösztönözték Szuna Józsefet a csapat körüli ügyek rendezésére. A főként autókereskedéséről ismert vállalkozó úgy véli: üzletet nem jelent számára a focivezetőség, mivel ma a magyar klubokba csak befelé vihető üzleti alapon pénz, kifelé nem.
A fehérvári szakosztálymentés könnyen példát adhat más kluboknak is, amelyek ezzel a módszerrel angolosan távozhatnak az adósság kifizetése elől. Az üzleti életben az ehhez hasonló “megoldást” ötévi szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény. A gazdasági tevékenységből származó tartozás fedezetének elvonása bűncselekmény. Első értelmezés szerint egy sportegyesület nem gazdasági tevékenységet folytat, valójában azonban még senki sem tisztázta, mi zajlik a sportegyesületekben. A jog hézagát fedezhetjük fel, ha egy sportklub fedezet-eltüntetési akcióját látjuk.
Az olaszok mit sem tudnak a kétes fehérvári akcióról. Giorgio Gandolfi, az AC Parma sajtófőnöke a Figyelő érdeklődésére elmondta: klubjuk egyelőre semmilyen információt sem kapott az átalakulásról; ő ma is úgy tudja, hogy él az általa nem szponzori, hanem tulajdonosi kapcsolatnak nevezett szerződés a Parmalat FC és a Parma között. A sajtófőnök nem tud arról, hogy a Parma román játékost adott volna kölcsön a magyar klubnak (a fehérvári vezetők nyilatkozata szerint a náluk focizó Vasile Miriutát a Parma vette meg a győri klubtól 20 millió forintért, azaz az adósság 40 százalékáért), viszont megerősítette, hogy a szintén a Parmalatban focizó nigériai Monye a Parma játékosa. Ebben a sajtófőnök nem lát semmilyen furcsaságot, hiszen ez a Parmalathoz tatozó klubok között bevett gyakorlat.
Csiki Károly elmondta: a tavaszi szezon rajtja előtt egy héttel az MLSZ-t hivatalosan tájékoztatták arról, hogy a Parmalat FC labdarúgócsapata a Nemzeti Bajnokság első osztályában Fehérvár 96-ként indul.
FTC: félmilliárd a kasszában
A közkeletű feltételezések szerint a többi egyesületénél jóval könnyebb a Ferencvárosi Torna Club (FTC) helyzete. A sajtóban gyakorta emlegetett “tény” a Fradi félmilliárdja, amit a Bajnokok Ligájában fociztak volna össze az aranylábú fiúk. Nem úgy van az – helyesbít Havasi Mihály, a Ferencváros szakosztály-menedzsere: ő az ebből származó bevételt ötszázmillió alá taksálja, pontos számot viszont – üzleti titokra hivatkozva – nem hajlandó elárulni. Annyi azonban bizonyos – teszi hozzá -, hogy a mérkőzések rezsije elvitte a bevétel felét. A maradék, ami nagyjából egyéves bevételnek felel meg, annyira elég, hogy egy időre meglehetős biztonságot nyújtson a klubnak: zökkenőmentesen fizetheti a béreket, biztosítottak a külső körülmények, ezenfelül telik még egy-két játékos leigazolására is. Így azután folytatódnak a tárgyalások a szponzorokkal és a reklámpartnerekkel, bár most – némileg meglepő módon – sokkal nehezebb a dolguk: a hirdetők, gondolván, hogy a klubhoz úgyis csőstől állt a pénz, sokkal kevesebbet hajlandók fizetni; jellemző, hogy az idei reklámbevétel máris százmillió forinttal kisebb, mint a tavalyi.
A reklámbevételek egyébként eddig a bevételek 75-80 százalékát tették ki. A rekordbevételek hallatán a szurkolók reménykedni, a konkurens klubok vezetői, rajongói pedig rettegni kezdtek: mi lesz, ha a Ferencváros gyakorlatilag akadály nélkül vásárolhatja fel a honi mezőny honi mértékű sztárjait? Ez azért nem ennyire egyszerű – hűti le a kedélyeket Havasi Mihály: a klub csak ésszerű határokig hajlandó költekezni. A Ferencvárosnál, más klubokkal ellentétben, az sem dívik, hogy egy szponzor külön támogasson egy játékost: egyetlen labdarúgó kivételével senkinek sincs efféle szerződése. Pikáns részlet: meg nem erősített információ szerint ez az egy szerződés éppen a legértékesebbnek tartott focista, a német Bundesligába tartó, húszéves Lisztes Krisztián játékjogára vonatkozik. Lisztes, mint a legtehetségesebbnek tartott magyar játékos, Stuttgartba készül, s ha létrejön az üzlet, akkor nemcsak a Fradi részesül az így befolyó összegből.
A jobb játékosok idővel jó pénzért eladhatók Nyugaton – míg itthon, arányosítva az üzletet, egy egységet fizetnek egy focistáért, addig nyugaton 16-17 egységet is megadnak érte!
A magyar üzletemberek általában nem tartják jó befektetésnek a futballt. A világon sehol sem maga a foci az üzlet, hanem például a hozzá kapcsolódó reklám – véli Havasi. Néha lehet hasznot kasszírozni, néha ki lehet venni pénzt a klubból, de csak annyit, amennyit, hiszen addigra a bevétel nagy részét a kiadások s a költségek már felemésztettek. A futball – az elmondottakból legalábbis úgy tűnhet – egy-egy klub számára, hosszabb távon, legfeljebb zérus összegű játszma. Ritka az olyan eset, mint a portugál bajnokcsapathoz szerződött Lipcsei Péteré vagy a már említett Lisztesé, akik a befektetett összeg sokszorosát (akár százszorosát) hozták, hozzák vissza.
A Fradi háza táján is előfordult érthetetlenül amatőr eset. A franzstadtiak meg akarták vásárolni a kiskőrösi futballkirály, Stadler József csapatának ukrán csatárát, Nicsenkót. Az üzlet meghiúsult, mert a fradisták vezetőinek többsége nem értett egyet azzal. Közben napvilágra került egy, az ukrán játékjogának eladásáról szóló szerződés. Ennek az az érdekessége, hogy az FTC oldaláról pecséttel ugyan, de az egyesületi törvénynek ellentmondó módón írták alá az okiratot. Ezt a körülményt még senki sem furcsállta a foci világában. Talán általános lenne? Biztos az, hogy jogilag kifogástalanul kötnek tízmilliós szerződéseket?
A Ferencváros maga egyesületi formában működik, s mellette alakult egy részvénytársaság, a Fradi Rt., amelyet a Ferencváros szakmai munkájának – részbeni – finanszírozására hoztak létre. Ez a vállalkozás még csak a kezdeteinél tart: igazából néhány év múlva lehet számítani a segítségére. A részvénykibocsátás és -értékesítés megindult, s szépen is halad: az ebből kivehető összeg azonban egyelőre egyetlen kézilabdás megvásárlására lenne elég – bár később, ahogy forog a pénz, megváltozhat a nagyságrendje.
Havasi Mihály problematikusnak tartja az állam évente megismételt klubadósság-elengedési akcióit, bár magyarázattal maga is tud szolgálni. A honi futball évtizedeken át úgy működött, hogy valósággal csüngött az állami emlőkön, minden klubnál voltak hivatalos (állami) szponzorok, akik minden “cehhet” álltak – e lehetőségek megszűntével azután lehetetlen egyik napról a másikra talpon maradni. Természetesen helytelen, hogy egyes klubok nem fizetik a tb-t, az adót, ám a nemfizetési hajlandóság még a “régi szép időkből” származik, amikor a “majd csak lesz valahogy” mentalitás uralkodott a sportvezetők fejében. A klubelnökök eddig egy dologban biztosak lehettek – csinálhattak akármit, “elfelejthettek” adózni is, börtönbe akkor sem kerültek. Nos, Havasi szerint elég az, ha az első sportvezető “lebukik”, a többiek ettől kezdve már tudni fogják, meddig nyújtózhatnak.
A Fotex kék-fehérben
A Magyar Testgyakorlók Köre (MTK) 1888-as alapítása óta fennállásának egyik legkritikusabb pontjához érkezett 1994-ben, amikor külső segítség nélkül reménye sem lehetett a működés finanszírozására, s gyakorlatilag a felszámolás végveszélyébe sodródott. Ekkor lépett színre az ismert üzletember, Várszegi Gábor: mentőövet dobott a patinás klubnak azzal, hogy magánvagyonából 500 millió forintos alaptőkével megalapította a Sportinveszt Kft.-t (azóta a vállalkozás részvénytársasággá alakult), amelynek elsődleges célja az MTK finanszírozása és üzleti támogatása. A Sportinveszt Kft. 94 decemberében vette át az MTK-t. Várszegi elképzeléseinek megfelelően a labdarúgó-szakosztály levált a sportkör többi részéről, és megalakult az MTK FC.
A klub 13 csapatot működtet a serdülő VII-től a felnőtt NB I-es első csapatig. Éves költségvetésünkből 15-20 millió jut az utánpótlásra, a többit a felnőtt csapatok működtetésére, az alkalmazottak, köztük a játékosok fizetésére, a szükséges technikai eszközökre fordítjuk – hallottuk Fülöp Ferenc szakosztályvezetőtől. A felsorolásból kimaradt a létesítmények fenntartására fordított összeg. Ez ugyanis nem az MTK-t, hanem a Létesítményellátó Intézményt terheli, amely számos sportpályát birtokol, s költségvetési pénzből (az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium felügyelete alatt) üzemelteti azokat. E szervezet alighanem még abból az időből maradt, amikor az állam biztos kenyér mellé biztos cirkuszt is ígért a népnek. Az MTK szerződéskötésre készül a Létesítményellátóval, hogy hosszú távra rendezzék viszonyukat, s egymással szembeni igényeiket.
Várszegi Gábor és a klub vezetőinek többsége velem együtt úgy vélte, hogy a magyar szinten kiváló játékoskerettel, jól képzett edzőkkel, stabil pénzügyi háttérrel és szakértő menedzsmenttel már az első szezon után kijuthatunk a nemzetközi porondra. Ez a várakozás ma már túlzottnak tűnik, annak ellenére, hogy esélyeink papíron egyáltalán nem rosszak. A Sportinveszt Kft. 70-80 millió forintot költött játékosvásárlásra, de ez a befektetés nem hozta meg a kívánt eredményt. Van egy sor jó képességű játékosunk, de még nincs csapatunk – értékelte a csapat helyzetét Fülöp Ferenc.
Hogy ezek után a Sportinvesztnek, illetve Várszegi Gábornak megérte-e az MTK-t felkarolni, az erősen kétséges. Nyugatra nagy pénzért játékost eladni egyre kevésbé képes a magyar futball. A labdarúgáshoz kötődő reklámok üzleti értéke a hirdetők számára mind kétségesebb. Jelentős és a kulisszák előtt is vállalható üzletet a foci csak akkor hozhat, ha a bajnokság színvonala legalább a kontinens középmezőnyéhez felzárkózik. Az MTK FC stratégiáját e megfontolás jegyében alakították ki. – Nem akarunk a továbbiakban méregdrága és a hazai sztárságukkal tökéletesen elégedett játékosokat vásárolni. A hangsúly a nevelésre kerül. Ha a kidolgozott programot következetesen végigvisszük, és Várszegi Gábornak lesz türelme az eredményeket kivárni, akkor 4-5 év múlva már pénzben is mérhető sikereket érhetünk el – jelentette ki Fülöp Ferenc.
DVSC – siker fiatalokkal
Debrecenben két éve sikert sikerre halmoz az alig húszéves átlagéletkorú csapat. A fiatal játékosokat a klub nevelte ismert focistává. A Bosman-szindróma megjelenése előtt arra lehetett számítani, hogy a DVSC rövid időn belül százmillió forint feletti bevételt könyvelhet el négy-öt kiváló játékosának eladásával. A Bosman-ügy után stratégiát változtatnak. Amint azt Erdei Zoltán ügyvezető elnök lapunknak elmondta, hosszú távra szóló szerződéseket kötnek a tehetséges fiatalokkal, a már beérett labdarúgókat pedig igyekeznek szerződésük lejárta előtt ismét megállapodásra bírni. Erdei rámutatott, hogy klubja szakított a magyar fociban kialakult rossz hagyománnyal, s nem fizet azonnal jelentős (esetenként hét vagy nyolc számjegyű) összeget egy szerződés aláírásáért a játékosnak. Az említett pénzt bizonyos feltételek teljesülése után (jó helyezés, indulás nemzetközi kupában), a bajnokság végén fizetik ki. A debreceniek a környékbeli üzletemberek támogatásában bíznak, velük alakítanak ki szponzori vagy hirdetési kapcsolatot. A fiatal gárda esélyes arra, hogy ősztől valamelyik európai kupában induljon. Ez a lehetőség szülte az ötletet, hogy tárgyaljanak televíziós és reklámügyeik exkluzív értékesítéséről. A Figyelő információi szerint a több Bundesliga-klubbal is szerződéses kapcsolatban lévő berlini UFA cég élénken érdeklődik a DVSC iránt. Amint német részről elmondták: a debreceniek utánpótlás-nevelésének magas színvonala hosszú időre biztosíthatja, hogy folyamatosan indulhassanak az európai futballbizniszben.
Zuglói vasutasüzlet
Véget ért az a korszak, amikor az emberek vasárnaponként egyik sporteseményről a másikra mentek. Ma egy futballmeccsre a jegy legalább 250 forint, a korsó sör egy százas, és akkor a gyereket a szurkoló még be sem fizette. Csökken azok száma, akik akarnak vagy tudnak erre áldozni. A BVSC otthoni átlagos nézőszáma háromezer-ötszáz, de nagyon elégedett lennék, ha ezt sikerülne tartósan ötezerre feltornászni – kezdte beszámolóját az idén 85 éves Budapesti Vasutas Sport Club (BVSC) ügyvezető elnökhelyettese, a labdarugó-szakosztály vezetője, Tóth István.
A BVSC a tavaszi szezon előtt 8 pontos előnnyel vezeti a tabellát, s így nem csoda, ha máris a Bajnokok Ligájáról álmodnak. A klub ügyvezető elnöke, Hipszki Mihály szerint a labdarúgás a BVSC-n belül egyértelműen felívelőben van. – A MÁV vezetése megújult, az ország legnagyobb vállalatát új stratégia alapján, sikerorientált emberek irányítják. Rigó Zoltán vezérigazgató éppen a közelmúltban szögezte le, hogy jobb marketingeszközt egy sikeres futballcsapatnál el sem tud képzelni. S bár egyre erősebb lesz a klub zuglói identitása, a BVSC a jövőben még hangsúlyosabban a MÁV egyesülete lesz – szögezte le Hipszki Mihály.
A BVSC tehát a nyolc kiemelt vasutas sportegyesület közül is a legelső lesz. A MÁV évi 260 millió forintot költ 53 sportegyesületére, amelyek közül nyolcat kiemelten kezel. A BVSC éves költségvetése 400 millió forint, ebből 150 millió (ennek 10-15 százaléka az utánpótlásé) jut a 14 csapatot működtető labdarúgó-szakosztályra. E pénznek több mint a felét a MÁV állja, ha figyelembe vesszük, hogy a létesítmény fenntartásáért és üzemeltetéséért az egyesületnek nem kell fizetnie. A többi a szponzoroktól származik. A klubnál egyébként megerősítették, hogy a BVSC nevével szinte eggyé forrott Dreher márka lekerül a mezekről, a Kőbányai Sörgyár ugyanis nem kívánja megfizetni a 15 millió forint körüli szponzorpénzt. Híreink szerint, melyeket a klub vezetői nem erősítettek meg, az egyik eddig is “hivatalban” lévő támogató, a Postabank logója viszont a játékosok hátáról a szívük és tüdejük fölé kerül – a bank állítólag első számú szponzorrá lép elő.
Kell a pénz, mert a MÁV vezetése a klub legnagyobb örömére beígérte a Szőnyi úti stadion felújítását. A becslések szerint 140 millió forintos beruházáshoz azonban a focistáknak is hozzá kell tenniük a magukét. Ez pedig csak szponzoroktól és a szinte faktumként elkönyvelt eredményes nemzetközi szereplésből származhat. – Ha a Bajnokok Ligájában játszhatunk, akkor elég forrásunk lesz ahhoz, hogy a stadion egy 15 ezer nézőt befogadó ékszerdobozzá alakuljon át – adott hangot reményeinek Tóth István.
A zuglóiak ingatlan-beruházásra készülnek. Eddig egy ilyen üzletet kötöttek: a BVSC-pálya ötödét eladták az MSZP vállalkozói tagozata elnökének, Hujber Ottónak, pontosabban Hujber Intertraverz Rt. nevű cégének.
A BVSC az elmúlt négy évben 70-80 millió forintot költött játékosokra. A legnagyobb vihart kétségkívül ifjabb Dárdai Pál leigazolása okozta. A PMFC tehetségéért a legutolsó információk szerint 20 milliót fizetett a klub. Pontosabban – és ezt az ügyvezető elnökhelyettes is megerősíti – egy olyan támogató, aki a játékos eladásakor a vételárból csak annyit kíván eltenni, hogy még a klub is jól járjon.
Az itt sorolt példák végletesek. Felfedezhetőek már a tíz- vagy akár százmilliós tétnek és felelősségnek tudatában cselekvő igazi sportmenedzselés jelei, de fellelhetők a csak a tétre koncentráló ragadozók is. Igazából sem a jogalkotók, sem a jogalkalmazók nem törődnek azzal, hogy honnan és hová folyik a pénz a magyar fociban. Ha ebben semmi sem változik, akkor a pályákon sem láthatunk egyhamar jobb játékot.
