Az American Petroleum Institute szakértői ki-számították, hogy távlatilag a világ olajétvágyának rendkívüli növekedésére lehet számítani. 1971-ben a világ olajfogyasztása naponta 50 millió hordó volt. Jelenleg ez 70 millió hordó körül van, és 2000-re meg-haladhatja a napi 77 millió hordót, ezért az API szerint a hordónkénti olajár 30 dollár fölé emelkedhet. Ezt a növekedést tovább vetítve, 2010-ig az igény eléri a 95 millió hordót naponta, és ez még magasabbra nyomhatja az olajárat. Az intézet állás-pontja szerint az ár-növekedés és a kereslet bővülése komoly meg-terhelést jelenthet a hagyományos kínálati rendszerre. A már említett több évtizedes távlatban az OPEC-kartell teljes termelése sem tudná fedezni ezt a kínálatrobbantást, különösképpen azért, mert néhány nagy nem OPEC-forrás (mint a Prudhoe-öböl vagy az északi-tengeri lelőhelyek) termelési kapacitása véges, és időnként már mutatkoznak a kínálati nehézségek első jelei. Az amerikai Fortune gazdasági folyóirat egyik legutóbbi száma éppen ezért úgy véli, hogy rövidesen megindulhat a nagybefektetők rohama, részben az olajvállalatok részvényeiért, részben pedi a bizonyított tartalékok felvásárlásáért.
- 21:53 Mentőhelikopter vitte kórházba a sziklának, majd autónak csapódó kerékpárost
- 21:43 Hivatalos: Jön JD Vance Magyarországra
- 21:38 A nap legfontosabb hírei - 2026.04.02.
- 21:27 Halálra gázoltak egy 39 éves férfit, a sofőr elhajtott, visszament, majd megint elhajtott
- 21:25 Trump kirúgta az igazságügyi miniszterét
- 21:00 Hiába került volna ki Magyar Péter videója, egy férfi politikusnak macsó a szexbotrány
- 20:58 Kitálaló katona Orbán Gáspár csádi missziójáról: Elmondta azt, hogy a misszió során ötvenszázalékos harcértékvesztéssel számol, azt jelenti, hogy az általa vezetett misszióban ötven százaléka a magyar katonáknak meg fog halni
- 20:48 Nagyot harcolt a Szeged, legyőzte a Kielcét a BL-playoffban
- 20:46 Schóbert Norbi: A rák nem válogat
- 20:42 Orbán Viktor Hajdú Péternek: A vereséget sem élem meg drámaian, hanem a munkám részeként elfogadom
- 20:34 Magyar Péter: Tudomásunk szerint nagyon sok szállító repülőgép érkezik harci járművekkel Magyarországra
- 20:13 Lakatos László a lehetőségről, hogy visszatérhet A Nagy Duettbe: Részben örültem, részben nem
- 19:57 Orbán: Ha nagyon sípolnak, majd időnként szólok, emlékeztessük őket, hogy vendégségben illendő a házigazdákhoz alkalmazkodni
- 19:12 Rubint Réka a TV2 kamerái előtt vette le parókáját, sírva beszélt a betegségéről
- 18:59 Lila és szőrős: szirmot bontott a tavasz egyik legszebb vadvirága
- 20:42 Orbán Viktor Hajdú Péternek: A vereséget sem élem meg drámaian, hanem a munkám részeként elfogadom
- 15:04 Magyar Péter: Matolcsy, Mészáros és Tiborcz az első, kiemelt ügyfelei lesznek a vagyonvisszaszerzési hivatalnak
- 18:45 Tölgyessy: Jó eséllyel az ellenzék meg fogja nyerni ezt a választást, az sem lehetetlen, hogy ebből kétharmad lesz
- 14:08 Nyomozást rendeltek el a Tisza Párt siófoki képviselőjelöltje ellen
- 17:28 41 polgármester kéri egy nyilatkozatban, hogy a szabolcsiak szavazzanak a Fideszre
- 17:34 Gundalf a személyisége alapján nem beszervezhető, és a kriminálpszichológus szakértő szerint nem is dezinformálta a titkosszolgálatot
- 19:57 Orbán: Ha nagyon sípolnak, majd időnként szólok, emlékeztessük őket, hogy vendégségben illendő a házigazdákhoz alkalmazkodni
- 12:34 A Népligetben meggyilkolt nő fia rendezett horrorisztikus vérfürdőt egy kisgyermekes család tanyáján
- 21:27 Halálra gázoltak egy 39 éves férfit, a sofőr elhajtott, visszament, majd megint elhajtott
- 13:57 Oláh Ibolya üzent a roma választópolgároknak: Ne add el a szavazatodat azoknak, akik szerint csak szart pucolni vagy jó!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
