Az Állami Számvevőszék titkos jelentése, a Gazdaságvédelmi Koordinációs Bizottság által felfedett gabonakereskedelmi visszaélések rávilágítanak az agrárinformációs rendszer hibáira. Érthető, hiszen tavaly milliárdos veszteséget okozott a gazdálkodóknak, hogy későn kaptak adatokat.
A magyar agrárszakember sóvárogva figyelheti az információs világsztrádát, az Internetet. Évek telhetnek el, amíg hasonló agrárgazdasági hírözönben válogathat, illetve adatszolgáltatóként a rendszerhez csatlakozhat. Jelenleg nemcsak a számítógép hiányzik a legtöbb tanyasi gazdaságból, hanem a telefon, olykor a villany is. Az éteren át sugárzott információk közül számára gyakran csak a – tehén szarvára akasztott zsebrádióból áradó – Falurádió műsora marad, ez a számára elérhető legfőbb információs forrás. Márpedig ez édeskevés az agárpiaci boldoguláshoz.
Kiemelt feladat lenne az agrárinformációs rendszerek fejlesztése, de ehhez nem volt elegendő forrás – állítja Nyújtó Ferenc, a Földművelésügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese. Talán azért sem, mert korábban az állami vállalatoknak, szövetkezeteknek adatszolgáltatási, jelentési kötelezettsége volt és ingyen jött az információ. Azóta – mint tudjuk – erősen átalakult az agrárgazdaság, elapadt az információforrás. No, meg ha lenne is, aki adna információt, ingyen nem adja. És hát kényes téma ez, hiszen senki se ad számot szívesen személyes dolgairól.
A személyiség- és adatvédelem útvesztőiben még a vezető agrárpolitikusok sem tudják, miként vágják át az adatgyűjtés jogi gubancát. A szakemberek szerint félő, hogy csak az EU-csatlakozással rendeződnek végleg az információadás körüli bizonytalanságok. Ennek ellenére sem igaz, hogy jogilag rendezetlen lenne a kötelező adatszolgáltatás, mert a statisztikai, sőt a kamarai törvény is rendelkezik az adatgyűjtésről. (Azt is meghatározzák a jogszabályok, hogy az érintettek milyen adatokat kötelesek megadni.) Aki viszont támogatásért pályázik, mivel ez nem kötelező, annak amúgy is sokat el kell árulnia gazdaságáról.
Ám nem csak az adatok begyűjtésén, a feldolgozott információk visszaáramoltatásán is van javítanivaló. Szakberkekben senki sem tagadja, hogy a hivatalos statisztika is – önhibáján kívül – lassú. (Ez a késlekedés a termelők szerint a tavalyi gabonaügyleteknél tonnánként három-hatezer forint veszteséget jelentett néhányuknak. Mások szerint az árveszteséget az okozta, hogy a gazdák nem figyelték a piaci híreket. Nem volt elég árualapjuk.) Míg az Egyesült Államok agrárgazdaságának éves összefoglaló számai január 20-án már Magyarországon is olvashatók, a hivatalos teljes hazai élelmiszer-gazdasági statisztika csak február végén jelenik meg. Az is előfordult, hogy 1995 decemberében módosították az 1994-es adatokat. Az országgyűlés döntéseihez is pontos, gyors adatokra lenne szükség, ma mégis csak nosztalgiázhatnak a képviselők azon, ahogy a háború előtt statisztikai beszámolókat készítettek nekik.
Az adófizető pénzén szerzett adatokat pedig mielőbb közkinccsé kellene tenni – véli az FM illetékese. Az információs monopóliumok ellen is harcolni kell. Ezt az Egyesült Államokban olyan komolyan veszik, hogy az egyes agrárterületekről részinformációkkal rendelkező illetékesek közösen táplálják be a számítógépbe az adatokat. Az így születő országos adatokat azonnal közzé is teszik az Interneten, amelyet az FM is megkap. Ehhez képest szerény eredmény, hogy az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet heti piaci információit közzé teszik a szakújságokban, a Magyar Televízióban.
A Magyar Agrárkamara alelnöke, Jakab István szerint is csak távoli cél lehet, hogy a megyei szervezetekkel, majd ezeken keresztül a több mint félezer gazdajegyzővel kiépítsék a számítógépes on line kapcsolatot. A termelők így a jövőben a saját számítógépükön vehetnék igénybe a kamarai, terméktanácsi vagy más gépi “agytröszt” piaci (adat)szolgáltatásait. Ehhez egyes hozzáértők szerint olyan hatalmas hálózat kellene, amekkorával tán még a magyar bankrendszer sem dicsekedhet.
Az FM inkább a kislépések politikáját választotta az információs fejlesztésben: indulásképp kialakította az on ine kapcsolatot az OECD és az EU szakmai szervezeteivel. Az FM házon belüli rendszerének a kialakítása mintegy 40 millió forintos beruházást jelent. A nagy adatbázis, a bonyolult rendszer működtetéséhez 200-300 ezer forint értékű különleges tudású gépeket kell vásárolni. Jelenleg 63 felhasználó csatlakozik a házi hálózathoz, ám ezt a számot százra, majd kétszázra akarják növelni.
Óriási beruházás, de még azt sem tudni, hogyan működik majd a gyakorlatban, hiszen a számítógépek alkalmazásához törvényt is kellene módosítani. A szakember szerint ugyanis nincs jogi alapja annak, hogy az ügyiratok kezelését átvigyék a számítógépes rendszerre. A közigazgatásról szóló törvény nem rendelkezik arról – így nem is engedi -, hogy adott számítógépes aktába ki tekinthet bele, ki nem, és egyáltalán: ki kezelheti a gépi aktákat, és kinek az aláírása tekinthető azon hitelesnek. Ezt a jelenlegi jogszabály csak papíron teszi lehetővé.
Az agrárszektorban egyébként már ma is több, olykor párhuzamos agrárinformatikai hálózatot működtetnek, illetve építenek. Ez a demokratikus társadalmak sajátja, amikor különböző szervezetek képesek egymás ellenőrzésére. A Magyar Agrárkamara több blokkból álló nagy információs rendszer mellett saját hálózata van a KSH-nak, az FM megyei hivatalainak, és az FM szakigazgatási szervezeteinek – a növény- és az állategészségügyi hatóságoknak, az erdészeti hivataloknak, az egyetemi, főiskolai, kutatóintézeti tudásközpontoknak is. Ugyancsak jól használható információs rendszert építettek ki az érdekképviseletek, a MOSZ és a gazdakörök.
