Gazdaság

TÁVOZÓBAN

A Diósgyőri Acélművek Kft. vezére az egyik legfontosabb feladatnak a költségek csökkentését tekinti. Az ózdi privatizáció árnyékában egyelőre a létszámleépítés van napirenden a cégnél. A tavaly év elején még havi 500 milliós veszteséget novemberre 400 millió alá szorították, decemberben és januárban 380 millióra, februárban pedig 250 millióra. 1996 végére 100 millió alá kell szállnia a havi veszteség összegének. A végrehajtandó fejlesztések és a szerkezetváltás után körülbelül 2500-3000 emberrel lehet hosszú távon gazdaságosan tovább dolgozni – állítja a vezérigazgató. Tavaly év elején 5200 dolgozója volt a DAM-nak, ma 4400. 1995. decemberben korengedménnyel 418 embert küldtek nyugdíjba. Februárban jóval drasztikusabb lépésre kell elszánnia magát a vállalatvezetésnek: 1200 dolgozó elbocsátásával számolnak. Közülük nyolcszázan egyes tevékenységek megszűnésével, illetve külön társaságba kerülésével távoznak. A DAM is – kisebb-nagyobb arányban – társtulajdonos lesz az újonnan alakuló cégekben, amelyekhez például a tűzállóanyagok gyártása, a karbantartás, különféle szolgáltatások kerülhetnek. Négyszázan végkielégítéssel távozhatnak. A DAM vezetőségének kezdeményezésére hamarosan létrejöhet egy 100 millió forintos alaptőkéjű alapítvány, amely a munka nélkül maradó dolgozókat segíti majd az új munkahely megtalálásában, illetve a tovább- és átképzésben. Az alapítvány létrehozásához jelentős támogatást ad az ÁPV Rt., a munkaügyi és más szaktárca, valamint a regionális munkaügyi központ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik