A magyar agrártermékek tavaly első tíz havi exportjában jelentős, egyes termékeknél meghatározó szerepet játszott a nemzetközi közvetítés. A jelenség egyszerre jó és rossz: hasznot hoz a magyar mezőgazdaság számára, egyszersmind azonban elzárja azt a valóságos piacoktól. A közvetítés mindig olyankor élénkül meg, amikor az adott terméknek, például a gabonának, magas a világpiaci ára, és – szerencsénkre vagy szerencsétlenségünkre – éppen felesleges vagy felszabadítható készletekkel rendelkezünk belőle. A kilencvenes években két ilyen alkalom is adódott: 1992-ben és tavaly.
Akülkereskedelmi statisztika éles különbséget tesz a szerződő és a rendeltetési országok szerinti kereskedelem között. A velünk szerződő kereskedők harmadik országba is szállíthatnak. Ezért egy-egy ország esetében érdemes különbséget tenni aszerint, hogy az milyen szerepet játszik a közvetítésben: mit ad tovább saját szerződött mennyiségéből, és milyen mértékben fogadja a más országok által közvetített magyar árut.
Előfordulhat, hogy egy adott ország kereskedői egyáltalán nem szállítanak a saját országukba, pusztán közvetítenek, ugyanakkor más ország kereskedői eljuttatják a magyar élelmiszert erre a bizonyos piacra. A közvetítők nemcsak az exportba, az importba is bekapcsolódnak.
A közvetlen kereskedelmi kapcsolatokon túl az országok közötti termékáramlásba tőkeerejüknél, kapcsolatrendszerüknél fogva potensebb vállalkozók is bekapcsolódnak, növelve a termékáramlást. Tény, hogy ezen – természetesen korántsem önzetlenül végzett – szolgáltatás nélkül a hazai mezőgazdaság egy-egy tömegtermékéből szinte megszűnne az export. Az is előny, hogy e piacok megdolgozásáért, a garanciális, illetve a hosszú távú kereskedelmi hitelekért – súlyát latba vetve, vagyonát kockáztatva – más vállalja a felelősséget; az ügylet mögött fejlettebb pénzügyi infrastruktúra és tőkeerősebb államok állnak. Mindezekhez a szolgáltatásokhoz a magyar külkereskedők, néhány kivételtől eltekintve, nem férnek hozzá.
Mint a gyarmat
A közvetítői magatartás tehát az árualappal rendelkezők számára elérhetetlen piacot hozza testközelbe, teszi az áru számára elérhetővé, s a megszerzett hitelek, garanciák, a megkötött biztosítások fejében természetesen lefölözi a hasznot. A közvetítés révén tehát mélyen a világpiaci árak alatt kelnek el a magyar áruk. Ráadásul a közvetítés értelemszerűen a piactól való elzártsággal jár: lehetetlenné teszi, hogy termelő vagy potenciális eladó és potenciális vásárló között hosszú távú piaci kapcsolat alakuljon ki. Megakadályozza, hogy a tényleges piaci információk termelési szerkezet-átalakító tényezőkké váljanak. Tehát – például – a magyar gabona forrásmegjelölés nélküli masszaként jelenik meg a világpiacon, nem öregbítve a magyar agrártermékek hírét, így még a lehetősége sem érlelődik meg annak, hogy kapcsolt áruként a gabona mellett más terméket vagy termékeket vásároljanak tőlünk. A közvetítés fékezi a piaci verseny kialakulását, gátolja a piaci transzparencia érvényesülését, a tisztánlátást a kereslet-kínálati viszonyokban.
Elszakítottságunk a tényleges piacoktól egy-egy tömegtermék esetében vészesen hasonlít az egykori gyarmatok helyzetéhez. Perspektívánk a nyomtató ló távolbalátásához hasonlatos: szinte hermetikusan el vagyunk zárva a piaci információktól, a piac tényleges igényeinek ismeretétől.
Olyan ez, mint a lánckereskedelem. Mivel ebben a kapcsolatrendszerben az ár – mint világpiaci ár – adott, azt a piac résztvevői általában nem tudják befolyásolni; így azon – tőkeerejük függvényében – egymás rovására osztozkodnak. Minél többen bábáskodnak az adott termék eljuttatásában a vásárlóhoz, annál élesebbé válik a harc a közvetítésben részt vevők között, és szükségképpen annál kevesebb jut a termelőnek. Márpedig a tényleges termelőhöz Magyarországon nem könnyű eljutni. A kedvezményes kamatozású rövid lejáratú (a működési költségek finanszírozására szolgáló) hiteleket általában termeltető cégek, integrátorok közvetítik a tőkeerejüknél, eladósodottságuknál fogva hitelképtelenséggel küszködő termelőknek.
A szolgáltatás fejében az integrátor válik az áru tényleges birtokosává, tehát már itthon is korlátozott a termelő piaci tisztánlátása; ezt a képet homályosítja tovább a lánckereskedelem.
Nem magyar balsors
A magyar agrárexport mintegy harmada, olykor fele közvetítéssel jut el rendeltetési helyére.
A közvetítői kereskedelem nem elszigetelt jelenség, magyar balsors, hanem sajátos nemzetközi játék. Legfontosabb élelmiszer-vásárlóink az esetek többségében gyakorolják is ezt a tevékenységet, egyszersmind maguk is elfogadják más országok közvetítői tevékenységét. Így egy adott országba irányuló kivitelünk többnyire két tételből áll: a közvetlen exportból (a rendeltetési ország szerinti szerződésállomány) és a mások által szerződött, de végállomásként az adott ország piacára közvetített tételből. Ami egyben azt is jelenti, hogy a velünk szerződő ország a közvetlen saját célú vásárlásain túl kötött ügyleteit maga is közvetítőként adja tovább.
Az egyes integrációk és régiók, illetve országcsoportok tőkeerejüknél, fizetőképességüknél fogva eltérő mértékben vesznek részt ebben a nagy nemzetközi adok-kapokban. Így az Európai Unió országaival folytatott kereskedelemben a szerződés szerint lekötött, exportált agrártermékeknek 1992-ben 24, 1993-ban 12, 1994-ben 14, 1995-ben pedig a 26 százaléka került közvetítés révén harmadik félhez. Ezzel szemben a harmadik fél által az EU-ba szállított magyar élelmiszertermékek nagyságrendje egyetlen vizsgált évben sem haladta meg a 9-10 százalékot.
Az EFTA-országokba menő magyar agrárkivitelben a szerződött exportérték kiugróan magas hányada került harmadik országba: 1992-ben 53, 1993-ban 37, 1994-ben 40, 1995 első tíz hónapjában pedig a 77 százaléka.
Kelet-Európa ebben a folyamatban csak recipiensként “jeleskedett”, a fogadó fél szerepét szenvedte vagy tűrte; a kelet-európai államok közvetítése, ha nem is nulla, de rendkívül alacsony szintű. A bemutatott évek sorrendjében 1,7; 3,5; 1; és 3,5 százalék körül mozgott.
Sajátos a régión belül a CEFTA országainak a helyzete. Az integrációról csak 1995-ös részadatok állnak rendelkezésre. Ezek szerint a szerződéses állomány 4 százalékát továbbították ezen országok harmadik fél részére, viszont mint célországok, a magyar agrártermékek jó piacaként szükségleteiknek mintegy egyharmadát (30 százalékát) harmadik országbeli közvetítőktől szerezték.
A FÁK-országokhoz hasonló helyzetet tapasztalunk Szlovéniában és Horvátországban. Míg a saját kezdeményezésű közvetítés mindössze 1-2 százalék között mozgott, addig a szlovén piacra kerülő magyar élelmiszer-termékek közel felét, a horvát piac esetében pedig az egyharmadát harmadik fél szállította 1995-ben. Ezek a mértékek nem a közvetítés erősödését, inkább gyengülését mutatják a térségben (Szlovéniában 1992-ben még közel 70, 1993-ban pedig 64 százalékos; Horvátország élelmiszerpiacán 1992-ben 52, 1993-ban pedig 40 százalékos volt a közvetítők súlya).
Csökken az import
Az elmúlt esztendő első tíz hónapjának magyar agrár-külkereskedelmét hónapról hónapra erősödő export és számottevően visszaeső import jellemezte. A változásokat a regionális és szerkezeti átrendeződés mellett az exportdinamikában bekövetkezett ambivalens fejlődés kísérte.
A tavalyi agrár-külkereskedelemre az OECD-országokban a piacvesztés volt a jellemző. Stagnált az export a tavalyi év elejétől 15 tagra bővült EU piacain. Visszaesett az agrár-külkereskedelem a maradék EFTA-tagországokban. Rendkívül dinamikusan bővült a piac Közép- és Kelet-Európában, de ezen belül is hangsúlyosabban a közép-európai régióban. Újraéledt a közvetítői kereskedelem, és nagy változásokat tapasztaltak a szakemberek a fejlődő országok piacain.
A magyar agrárexport legfontosabb piacait a behozatal általános visszaesése jellemezte, ugyanakkor egyértelműen nőtt a fejlődő országokból származó élelmiszerimport.
A magyar agrárexport 1995 első tíz hónapjában átlagosan mintegy 22,7 százalékkal bővült. A mintegy 2,2 milliárd dolláros évi időarányos kivitel ugyanakkor szélsőséges regionális különbségeket takar. A kontrasztot érzékelteti, hogy míg az EU-piacokra menő kivitelünk értékében stagnált, mennyiségben pedig visszaesett, addig a közép- és kelet-európai régióban mintegy másfélszeres piacbővülés jellemezte az 1995. esztendőt, a fejlődő országok piacain pedig mintegy két- és félszeres piacbővülésnek örülhettünk.
Míg az EU súlya agrárkivitelünkben 1995 első tíz hónapjában – a kibővülés ellenére is – 42 százalék körül maradt, és 2 százalék körüli szintre zsugorodott az EFTA súlya, addig a közép- és kelet-európai országokban agrártermékeink mintegy 46 százaléka lelt piacra. A fejlődő országokba irányuló magyar élelmiszerexportban, amely a 100 millió dolláros nagyságrend ellenére is agrárkivitelünk alig 5 százalékát adja, a több mint két- és félszeres piacbővülés mégis figyelemre méltó. A harmadik országokban, illetve a tengerentúlon tapasztalható exportpiaci növekedés reményeket táplál, hogy oldható az agrár-külkereskedelem, elsősorban a kivitel Európa-centrikussága.
Az abszolút számokat nézve az OECD-országokba 1022, ezen belül az EU-ba 925, Közép- és Kelet-Európába 1008, a fejlődő országokba 104, a maradék EFTA-tagállam piacaira pedig mintegy 50 millió dollár értékben szállítottunk agrártermékeket.
Kvótaspekuláció
Agrár-külkereskedelmünkben az EU térvesztésének fontos oka a kvótalevezénylés jelenleg alkalmazott gyakorlata. Jószerével alig van kvóta, amit ki tudnánk használni; az átlagos kvótakihasználás alig haladja meg az 50 százalékot, a sertés- és marhahús esetében pedig gyakran még a 10 százalékot sem lépi túl.
Sajátos, de mégis rávilágít a probléma lényegére az, ami a búzakvóta kihasználásával kapcsolatban történt. 1994-ben 216 ezer tonnás kedvezményes EK-kvótánkra 13 millió tonna importigényt regisztráltak a brüsszeli hatóságok. Tavaly tovább nőtt az érdeklődés a magyar gabona iránt: a 232 ezer tonnára bővült kvótára az EU-ban immár 43 millió tonnás igény gyűlt össze. A pályázatos rendszer sajátja, hogy ha kimerül egy kvóta, akkor – mint a búza esetében történt – a 232 ezer tonnát egyszerűen leosztják a 43 millió tonnás importigénylés között. Így, mint minden kvótarendszernél, ha a kereslet meghaladja a tényleges behozatali lehetőséget, itt is beindult a kvóták másodlagos kereskedelme. A magyar búza ugyanis olyan olcsó, hogy még lánckereskedelemben is megéri vele üzletelni.
Az ilyen és ehhez hasonló jelenségek kapcsán Magyarország jó ideje javasolja Brüsszelnek: adja magyar kézbe a kvóta menedzselését. A magyar fél javasolta, hogy az EU törölje el a pályáztatási rendszert, és helyette alkalmazza az egyszerű igénylési lehetőséget: az kapjon kvótát, aki azt előbb igényli. Ám válasz egyelőre nem érkezett Brüsszelből, a Magyarország számára nyújtott kedvezmények kihasználása így továbbra is alacsony szintű.
Más a helyzet az aszimmetrikus kedvezménynyújtás keretében adott viszontkedvezményeknél. Az EU szállítói ugyanis – szemben a magyar export évek óta tartó stagnálásával – jelentősen növelni tudták szállításaikat (1. táblázat.)
Az export motorja
Az agrár-külkereskedelem az idén is jelentősen javította a mérleget. Az 1,3 milliárd dollárt meghaladó pozitív szaldó közel félmilliárd dolláros javulást mutat az 1994-es időarányos szinthez képest. Ebben különösen nagy szerepet játszott a feldolgozatlan termékkör exportjának mintegy 60 százalékos bővülése. A feldolgozatlan termékek aránya az összkivitelen belül a tavalyi 26 százalékról 34 százalékra nőtt, ezzel szemben visszaszorult a feldolgozott termékek kivitele, az 1994. évi 74 százalékról 1995 első tíz havában alig 66 százalékra.
Agrárexportunkban az élőállatok és állati termékek kivitele stagnál, a zsírok és olajok kivitelét néhány százalékos visszaesés jellemzi, az élelmiszer-készítmények, italok termékcsoportba tartozó termékek kivitelének növekménye pedig átlag alatti – alig 12-23 százalékos. Egyedül a növényi termékek exportja nőtt dinamikusan. Az 1994. év hasonló időszakának kivitelével szemben (435 millió dollár) 1995-ben 766 millió dollár értékű volt a mezőgazdasági termékkivitel, ami jól mutatja, mely termékek kivitele “hajtotta” a magyar agrárexportot.
Közvetítői kényszerpálya
A mezőgazdasági termékek kivitelének ilyen jelentős változása mögött jórészt nem más, mint a gabonaexport húzódik meg. Most jön azonban a kellemetlen meglepetés: minél magasabb a világpiaci ár és a hazai tőzsdei kötések szerinti árszint, a gabonaexporton elért export-átlagár annál gyengébb! Míg az 1995. évi első negyedévi búza értékesítési átlagára tonnánként a 140 dollárt is meghaladta, a január-októberi átlag, 2 millió 128 ezer tonnás búzaexport mellett, már alig érte el a 122 dollárt.
A havi növekményeket nézve azt látjuk, hogy a kondíció folyamatosan gyengült, sőt a májusig értékesített búza átlagárához képest a 10 hónap alatt piacra került termékmennyiségre vetített átlagár 11 százalékos romlást mutat. A forintban kifejezett átlagárromlás ugyanakkor – a forint folyamatos leértékelése révén – ennél mérsékeltebb.
Az export mennyiségi növekménye mintegy hatszorosa, értékbeli növekménye pedig a tíz hónap alatt elért mintegy 261 millió dolláros bevétel mellett több mint hétszerese az 1994. évi kivitelnek.
A világpiaci tendenciáknak látványosan ellentmondó folyamat magyarázata egyfajta sajátos – a helyzetünkből adódó – kényszerpálya. Ebben a termelőnek a piactól és a közvetlen finanszírozási lehetőségektől való elszakítottsága, a gazdálkodók hitelképességének lassú javulása éppúgy szerepet játszhat, mint a közvetítői kereskedelem eluralkodása.
Ha a rendeltetési országok sorrendjét (lásd 2. táblázat) összevetjük a szerződő országok szerződött összeg szerinti sorrendjével, azt látjuk, hogy a kettő messze nem egyezik meg. Az 1995. január-szeptemberi adatok alapján a szállításokra velünk szerződéseket kötők között a legfontosabb partnerek: az EU-országok 104 millió dollárral (ezen belül Hollandia 63 millió dollárral), Svájc 40 millió dollárral, Olaszország 12, Németország 10, Franciaország 8 és Ausztria 7 millió dollárral. A két lista közötti látványos különbség a közvetítői kereskedelem rendkívül nagy súlyát bizonyítja.
A kontraszt különösen a holland, a svájci, a francia és a német közvetítésnél nagy: Hollandiába egyáltalán nem került 1995-ben magyar búza, Svájcba alig 1 millió dollár értékben, Franciaországba pedig alig 30 ezer dollár értékben, de Németország is csupán a szerződött mennyiség egytizedét szánta hazai felhasználásra.
Protekcionista akadályok
A magyar agrárexport tavaly 10 hónap alatt elért mintegy 403 millió dolláros bővülésének háromnegyed része a gabonakivitelből adódik. Ez a tény mind az exportszerkezet változásában, mind pedig a feldolgozottsági fok csökkenésében jelentős szerepet játszott.
Ez azonban korántsem azt jelenti, hogy gabonaexport nélkül prosperitásnak indult volna Európa nyugati felével folytatott agrárkereskedelmünk. Leszámítva a gabonát, a fejlődés a Kelet-Európába irányuló agrárkivitelünkben is mélyen átlag alatti. Ezt többek között az EU kivitelének erős támogatottsága magyarázza.
Az EU termékeinek kivitelét az exporttámogatás mellett közép- és hosszú lejáratú kereskedelmi hitelek és állami garanciavállalás is segítik. Így nyer teret a közvetítői kereskedelem, és szakítja el a magyar termelőt a közvetlen piactól. Tehát a versenyképesség nemcsak költség és hatékonyság, minőség, valamint szállítási távolság, hanem támogatottság, fizetési könnyítések, kereskedelmi hitelek és állami garanciavállalások kérdése is.
Hagyományos piacainkon ez a nyomás a következő években feltehetően csökken majd, hiszen az EU valamennyi GATT-tagállammal egyetemben a támogatási mértékeket és a támogatásban részesülő termékek körét egy 2000-ig szóló menetrend szerint csökkenti, és az Unió a madridi csúcson is készségét fejezte ki, hogy kétoldalú alapon kész megvizsgálni a támogatott export szerepét a piaczavarásban. Az, hogy kivitelünk évről évre ilyen hektikus belszerkezeti módosulásokon megy keresztül, hogy piaci kapcsolataink ennyire esetlegesek, és hogy termékeink piacra juttatásában a közvetítők szerepe ilyen jelentős, egyáltalán nem megnyugtató jelenség.
De mivel a mindenkori támogatási rendszer alapvetően a külpiaci jelenlét fokozására, a külpiacra jutás támogatásra koncentrál, eközben egyre veszélyeztetettebbé válhat a hazai élelmiszerpiac. Ezért a belpiacon is kellő gondot kell fordítani a piaci információs rendszer kiépítésére, a piaci transzparencia biztosítására, a piaci intézményrendszer, a kereskedelmi logisztika fejlesztésére, a hazai piacot megdolgozó marketing támogatására és felfuttatására, a nyugati országokéhoz hasonló, ezt a tevékenységet támogató intézményrendszer kiépítésére.
1. táblázat
