Másfél éven keresztül kivételezett helyzetben volt Magyarországon a Kordax Rt. – az állam engedte, hogy e cég az orránál fogva vezesse. A most zajló adóeljárásban érthetetlen hibák sorozatát vétette a hatóság.
Végrehajtók hada ugrik neki várhatóan a napokban a Kordax Rt.-nek, hogy érvényesítse a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) illetékes hivatalának 20,5 milliárdos követelését a céggel szemben. A VPOP bő egyéves vizsgálódás után döntött úgy, hogy a Kordax Rt.-nek 1993-ban és 1994 első negyedévében 85 ezer tonna kőolaj feldolgoztatása, valamint az ebből származó benzin és gázolaj forgalmazása után fogyasztási adót, s mellette statisztikai illetéket kellett volna fizetnie. A mostani határozatban szereplő összeg jelentős, 7 milliárd forintnyi bírságot is tartalmaz. A VPOP a vámjogot szabályozó, s az ügyben alkalmazható törvényerejű rendelet alapján előzetes végrehajtást rendelt el. A jogszabály szerint ugyanis az elmarasztalt cég fellebbezésétől függetlenül, azonnal végre kell hajtani a határozatot, amennyiben vám-, illetve adófizetési kötelezettséget állapít meg a hatóság. A VPOP azonnali beszedési megbízást adott ki a Kordax Rt. számlavezető bankjának. A számlák, tulajdonosuk előrelátásáról tanúskodva, üresnek bizonyultak; a héten akár lefoglalhatják a társaság ingó és ingatlan vagyontárgyait. A Kordax cégként végképp megbukik. A VPOP vezetőinek mégsem lesz okuk a pezsgőzésre, nem mindennapi Canossa-járás vár ugyanis rájuk abban az esetben, ha bíróság előtt kell majd megvédeniük a hatóság álláspontját.
Az itt következő okfejtés alapjául kizárólag az esetben alkalmazható jogszabályok s a nyilvánosság előtt tett nyilatkozatok vagy a nyilvánossá vált dokumentumok szolgálnak, ezúttal nélkülözve a hatóság és a cég képviselőinek értelmezését.
Bűntársak Pozsonyban?
A VPOP-nak az a feltevése, hogy a Kordax Rt. a pozsonyi Slovnaft állami olajcéggel kötött szerződés keretében 1993-1994-ben több benzint és gázolajat hozott be az országba, mint amennyi az általa kiszállított nyersolajból finomítható. A hatóságban feltámadt a gyanú, hogy a Kordax Rt. késztermékimportját kívánta leplezni a bérmunkaszerződéssel. A feltételezés alapján – csempészet gyanújával – büntetőeljárás indult a magyar cég vezetői ellen. A nyomozás eredményeképpen bizonyítani kellene, hogy a Kordax Rt. a finomításból származó mennyiségen felül is hozott be olajterméket az országba. Az eljárásban vagy azt kellene igazolni, hogy a Slovnaft kevesebb finomított terméket adott át a Kordaxnak, mint amennyit az a szerződés keretében Magyarországra hozott (feltéve, hogy a Slovnaft vétlen az ügyben), vagy azt kellene alátámasztani, hogy a Slovnaft valóban nem képes 85-90 százalékban hasznosítani a nyersolajat, tehát csak egy megtévesztésre szolgáló szerződést írt alá (feltéve, hogy a Slovnaft is osztozik a Kordax felelősségében).
Az első esetben a magyar hatóság könnyű helyzetben van: nemzetközi egyezmények szerint kérheti a szlovák hatóságok közreműködését. A Slovnaft kibocsátási és a Kordax vámkezelési adatai összehasonlíthatók. Az 1994 vége óta húzódó ügyben a magyar fél kérte is a szlovák hatóság közreműködését. Azóta nem hangzott el olyan állítás, nem ismeretes olyan dokumentum, amely szerint az ügyben szereplő vámtételek teljes mértékben nem a Slovnafttól kerültek a Kordaxhoz.
A második eset (a Slovnaft osztozik a Kordax felelősségében) a valószínűbb – erre utalnak a magyar hatóság lépései is. A VPOP azt igyekszik alátámasztani, hogy technológiai képtelenség annyi származékot finomítani a Kordax olajából, mint amennyit a Slovnaft vállalt.
Szakértőnek nyoma sincs
Kézenfekvő lenne szakértői véleményeket beszerezni, ugyanis az eljárás során ezek ereje megfelelne a tanúvallomásokénak. Ilyen eljárásban vagy az államigazgatási szerv szakértelemmel bíró alkalmazottja vagy a jogszabályban meghatározott szervezet alkalmazottja számíthat szakértőnek. A VPOP eddig egy szlovákiai petrolkémiai mérnök véleményét szerezte be, amelyben az szerepel, hogy az illető nem ismeri a finomító cég pontos technológiai sorát, nem vizsgálta az eset adatait (ezek is a szakértői közreműködés jogszabályi feltételei), s nem a magyar hatóság megkeresésére adta nyilatkozatát. Általános véleménye szerint viszont tényleg nem nyerhető ki 85-90 százalékban hasznos származék a nyersolajból. Bajban lesz a hatóság, ha nem lesz egyéb szakvéleménye. Ez a nyilatkozat formai (nem szakértő igazgatási alkalmazott, nem szakértésre jogosított intézmény képviselője) és tartalmi (a véleményformáló nem ismerte a konkrét ügy adatait) okból elégtelen egy vád megalapozásához.
A magyar nyomozásban kézenfekvő lenne tisztázni, hogy miért írt alá a Slovnaft egy feltevés szerint technológiailag teljesíthetetlen szerződést a Kordax Rt.-vel, s miért vállalt ezzel magára kockázatot. Ha a Slovnaft vezetői azt válaszolják, hogy a szerződés technológiailag teljesíthető, akkor a hatóságok padlóra kerülhetnek. Két cég közötti nemzetközi kereskedelmi megállapodásról van szó (a külkereskedelemre vonatkozó joganyag szerint e körbe tartozik a bérmunka is), mindkettő tudta, mit vállalt. Az egyiknek kissé nehezebb teljesíteni – lelke rajta. Ha ezzel szemben igazolható az, hogy a Slovnaft vezetői segítettek a Kordax kitervelt manőverében, akkor jöhet a felelősségre vonás Pozsonyban is, Budapesten is.
A mostani ügyben nyoma sincs annak, hogy a VPOP a tisztázta volna a szerződés minősítését a Slovnafttal, illetve a szlovák hatóságokkal, azaz nem világos, hogy végrehajtotta-e a legkézenfekvőbb bizonyítási feladatot a magyar hatóság. E ponton nem lehet megkerülni azt a fél éve Pozsonyban és Budapesten egyaránt felröppent, senki által nem cáfolt politikai feltételezést, hogy a Kordax és a Slovnaft támogatta Vladimir Meciart két évvel ezelőtti választási kampányában. Ezt a spekulációt legfeljebb akkor tanácsos mérlegelni, ha nehéz magyarázatot találni az egyébként kézenfekvő teendők elmulasztására.
Az eljárási hibák
A Kordax arra bazírozott, hogy a passzív bérmunka-szolgáltatást nem terheli fogyasztási adó. Jóhiszemű szemszögből a bérmunka igazolására nyersanyagot kellett behozni, majd külföldre szállítani feldolgozásra, a készterméket pedig újra behozni. Rosszhiszemű szemszögből dokumentumokat kellett szerezni arról, hogy mindez így történt. Mindkét esetben az illetékes vámhivatalok orra előtt, tudtukkal, közreműködésükkel történt az olaj-, a benzinszállítás.
A VPOP nem állítja, hogy eltitkolt tételek után kutatna. A mostani eljárásban a korábbi, helyi vámhivatalok által hozott 261(!) vámhatározatot változtatta meg a Kordax terhére, több mint egy évvel a meghozataluk után. 1993-1994 fordulója óta nem változott az érintett cég, az érintett vámárutétel, az érintett dokumentumtömeg. A vonatkozó eljárásjogi szabályok szerint egy év elteltével csak akkor változtatható meg jogsértés címén és az ügyfél terhére a határozat (feltéve, hogy az elbírálás óta nem merültek fel újabb, a határozathozatal idején még ismeretlen adatok), ha az ügyfél rosszhiszemű volt. A rosszhiszeműséget egykönnyen igazolni lehetne egy eredményre vezető büntetőeljárásban. A kriminális fejezetre utalva: így végképp érthetetlen, hogy a magyar hatóság miért nem törekszik a kézenfekvő problémák tisztázására Pozsonyban.
A VPOP és a Kordax Rt. mostani vitájának leglényegesebb tartalmi pontja a fogyasztási adó. A cég üzlete azon alapult, hogy a passzív bérmunka szolgáltatásnak minősül, s így mentes az említett adó alól. A VPOP ezen értelmezés szerint bírált el a Kordaxnak 261 szállítmányt nulla fogyasztási adótartalommal. 1994 derekán az APEH arra a következtetésre jutott, hogy ha már a vámosok át is engedték nulla forint adókivetéssel a benzint mint bérmunkából származó szolgáltatást, azért a benzin forgalomba hozatala után a Kordaxnak önbevallással fogyasztási adót kellett volna fizetnie. Az APEH ez után adókülönbözetet állapított meg. A Kordax kifogásolta az APEH döntését, az ügyben újabb első fokú eljárás kezdődött. A jogalkalmazók megzavarodtak, s érvényre jutott a Kordax eljárásjogi álláspontja. Az adózás rendjéről szóló törvény szerint a VPOP és annak szervei is adóhatóságnak minősülnek, csakúgy mint APEH, az illetékhivatal s az önkormányzatok jegyzője. A hatásköri szabályok alapeleme, hogy nem hozhatnak határozatokat a másikuk hatáskörébe tartozó ügyben. Vámkezelési ügyekben a VPOP az adóhatóság. Az állam elismerte 1994-es hibáját azzal, hogy a Kordax-ügyet 1994 után az APEH kezéből a VPOP kezei közé helyezte.
Érthetetlen baklövés
A Kordax végig azzal érvel, hogy – exportról és importról lévén szó – ügyében a VPOP az illetékes. Rá lehet mutatni, hogy a külkereskedelmi törvény szerint az importszerződéssel – akár bérmunka is lehet – érkező áru termékimportnak minősül. A fogyasztási adóról szóló törvény szerint “termékimport esetén az adófizetési kötelezettség a terméknek a belföldi forgalom számára történő vámkezelése alkalmával tartott belső áruvizsgálat időpontjában keletkezik”. A Kordax képviselői többször nyilatkozták már: a VPOP illetékes területi szervei adóhatóságként eljárva kivetették rájuk a fogyasztási adót: nulla forintot. Ezek szerint a bérmunkából származó szolgáltatásról szóló szöveg a múlté; valóban termékről van szó, amelyet terhel fogyasztási adó, ám azt a konkrét ügyben eljáró adóhatóság 261 alkalommal valamilyen magyarázhatatlan okból nulla forintban vetette ki, s amikor rájött a hibájára, a határozatmódosításra rendelékezésre álló egyéves határidő már eltelt, s ezért legfeljebb az ügyfél rosszhiszeműségének bizonyítása jelenthet kiutat.
A Kordax Rt.-t vezető Kelemen Iván zseniális. 1993-1994-ben először is feltételezte, hogy a VPOP nem tudja majd pontosan meghatározni és elhatárolni a bérmunka és a termékimport fogalmát. Ehhez valóban össze kellett volna vetni legalább a külkereskedelmi, az adózás rendjéről szóló s a fogyasztási adóról szóló törvényt és végrehajtási rendeleteket. Továbbá megkockáztatta, hogy az adóhatóság, még ha termékimportnak minősíti is a vámáruját, akkor is csak nulla forint fogyasztási adót vet ki rá. Majd ismét kockáztatott: úgyis eltelik egy év, mire a VPOP magához tér, akkor pedig törvényi akadálya lesz a felülvizsgálatnak, feltéve, hogy nem csípik nyakon a rosszhiszeműségével.
A VPOP-nak valóban nagy gondjai lehetnek, számos körülmény utal erre. Napilapok szellőztettek meg egy 1994-ből származó, Arnold Mihály VPOP-parancsnok aláírását viselő levelet, amely a Pénzügyminisztériumnak szól. Ebben a parancsnok jogszabályi hivatkozással rögzíti, hogy bérmunka-szolgáltatásként vámolt olajtermék után “el kell fogadnunk azt, hogy ezen jelentős áruérték fogyasztási adófizetés nem történik” (sic!). A parancsnok azt is megemlíti, hogy a Pénzügyminisztérium 1992-ben hasonlóan értelmezte a helyzetet. A levél második felében viszont nyoma sincs jogszabályi hivatkozásnak, amikor a VPOP vezetője az államháztartás hiányát emlegetve azt kéri a PM-től, vizsgálja felül 1992-es álláspontját, mert “minden lehetséges bevételt meg kell ragadni”. Arnold Mihály nem vonta kétségbe a levél hitelességét.
Milyen körülmények akadályozhatták a Pénzügyminisztériumot és a VPOP-t 1992-ben, hogy a bérmunkaszerződésből származó termék importálásának fogalmától eljusson a termékimportig, s azt terhelhető fogyasztási adó kivetéséig? Miért óvakodott a VPOP 1993 elejétől-derekától 1996 januárjáig annak kimondásától: termékimportról van szó a Kordax-szállítmányok esetében? Miért aludta át a jövedéki ügyekben az 1993-as és az 1994-es esztendőt? Ugyan ki tehet szemrehányást a lavírozóknak, ha a végén, a jogorvoslat után, esetleg még kártérítést is követelnek az államtól? A válaszok sokkal inkább lehetnek politikai, semmint gazdasági vagy igazgatási természetűek.
