A Maastrichtot követő – több érdekeltnek sokkot okozó – időszakban (lásd: a megismételt dán népszavazás, a francia “alig-igen”, a “kimaradási klauzula” engedélyezése Nagy Britanniának és Dániának) kikristályosodott, hogy:
1. Az EMU harmadik szakaszának bevezetése esetleg kitolódik az ezredfordulón túlra.
2. Nem kíván, illetve tud minden tagállam részt venni benne, így valószínűleg a többsebességes integráció modellje valósul meg.
3. Francia-német részvétel nélkül az egyetlen valuta aligha bocsátható ki.
4. A németek kormányszinten erősen hangsúlyozzák 1999-re az egyetlen valuta bevezetését, de a lakosság, a cégek és a Bundesbank, valamint az ellenzéki pártok hangoztatják fenntartásaikat – nem tudják elképzelni, hogy a világ egyik legerősebb valutáját, a német márkát egy bizonytalan közösségi pénz váltsa fel. Nem fogadják el az eddigi ecu elnevezést sem, csak egy “euro” névvel illetett valutát tudnak elképzelni egyedüli pénzként, s azt legalább olyan erősnek akarják, mint a német márkát.
