Gazdaság

KALÓZBIZTOSÍTÓK MAGYARORSZÁGON – Vitorlát bontottak?

Egyre nagyobb vihart kavar az a tavaly decemberben hozott kormányhatározat, amely engedélyezi a Grazer Wechselseitige AG-nak (Grave), hogy Príma Austria néven biztosítótársaságot alapítson Magyarországon. Az osztrák cég – amely ellen már több ízben folyt hatósági vizsgálat illegális biztosítási tevékenység miatt – információink szerint leányvállalatára ruházná át a Magyarországon devizában kötött biztosítási szerződéseket.

A biztosítási piacon mintegy hat évvel ezelőtt jelentek meg azoknak a – zömében osztrák – cégeknek a közvetítői, amelyek devizáért árultak életbiztosításokat, munka- és egyben gyors meggazdagodási lehetőséget is kínálva az ügyfeleknek. Az úgynevezett kalózbiztosítók elleni kormányzati fellépés – a jogszabályok hiányossága miatt – közel két évet késett, ez idő alatt mintegy 50 milliárd forintnak megfelelő deviza áramlott ki illegális úton az országból. Az elmúlt évek során – az erősödő hatósági nyomás ellenére – sem sikerült az osztrák cégek közvetítői ellen hatékonyan fellépni, mivel azok, különféle reklám- és piackutató cégeknek álcázva magukat, sikeresen “lavíroztak” a jogszabályok útvesztőiben.

Annyi előrelépés mindazonáltal történt, hogy két osztrák biztosító a magyar hatóságokkal folytatott megbeszéléseket követően 1994-ben önként vállalta: felhagy illegális magyarországi tevékenységével. A Grave viszont csak bizonyos – nyilvánosságra nem hozott – feltételek esetén lett volna hajlandó a schillinges életbiztosítások kötésével felhagyni, amelyeket az akkori kormányzat nem teljesített. Ezt követően utasították el tavaly az osztrák cég társaságalapítási kérelmét.

Átruházott szerződések?

Ennek tükrében némileg meglepő, hogy a kormányzat most áldását adta az osztrák cég magyarországi letelepedésére. Megfigyelők szerint a döntés hátterében az állhat, hogy sikerült megegyezésre jutni róla: az osztrák cég a magyar ügyfelekkel kötött biztosításokat átruházza a Príma Austria biztosítóra, az eddig devizában halmozódó díjtartalékot pedig forintosítják. (Mindez azt jelentené, hogy az osztrák biztosítók ügyfelei legális úton visszakaphatják a pénzüket vagy annak legalább egy részét.) A január 1-jén hatályba lépett biztosítási törvény szerint “Magyarországon bejegyzett biztosító a devizajogszabályok betartásával és az Állami Biztosításfelügyelet (Ábif) engedélyével átvehet biztosítási szerződésállományt külföldön bejegyzett biztosítótól is.”

Egyelőre azonban a vonatkozó iratokat az államigazgatási előkészítés szakaszában titkossá nyilvánították. Hegedűs Éva, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára kérdésünkre annyit elmondott: a külföldi biztosító minden, az alapításhoz szükséges múlt év december 31-ig hatályos jogszabálynak megfelelt. A kormány ezt figyelembe véve hozta meg pozitív döntését, amit egyébként – a vonatkozó 56/1986. rendelet szerint – nem kell indokolnia. Az érdeklődők számára talán csak a bejegyzés után nyilvánossá váló cégiratok szolgáltatnak magyarázatot a mostani, sejtelmes titkosításra.

A kérdés ezek után csupán az, hogy az év eleje óta hatályban lévő biztosítási törvény előírásainak is megfelel-e majd maradéktalanul az osztrák biztosító. A jogszabály szerint ugyanis a Príma Austriának még egy úgynevezett tevékenységi engedélyt is kell kérnie a felügyelettől, amelynek kiadása előtt a tulajdonosok tőkehátterét és gazdasági eredményeit, illetve jó üzleti hírnevét is vizsgálják. Tovább bonyolítja a dolgot, hogy az Ábif vezetőit az új törvény szerint a miniszterelnöknek kell kineveznie hat évre, ez azonban – formai okokból – egyelőre elmaradt. Így ma a felügyeletnek gyakorlatilag nincs vezetése, amely többek közt a Príma Austria ügyében döntést hozhatna. (Információink szerint egyébként a pénzügyminiszter már javaslatot tett arra, hogy továbbra is Asztalos László töltse be az elnöki posztot.)

Azt azonban változatlanul meglehetősen sűrű homály fedi, hogy mi a háttere a Príma Austria alapításának. A kalózakcióval kötött biztosítások áttelepítése ellen szól, hogy ez a lépés nyílt beismerése lenne a Grave illegális magyarországi tevékenységének. Egyes elemzők szerint ezért az sem kizárt, hogy az osztrák biztosító “egy füst alatt” fog majd legális és illegális életbiztosításokat kínálni.

Hasonlóan csak találgatni tudott dr. Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) főtitkára is. Mint lapunknak nyilatkozva elmondta, a magyar biztosítás “újkori” történetében még nem volt példa arra, hogy egy biztosítótársaság alapítását a kormány titkossá nyilvánítsa. Ez vélekedésük szerint csak akkor lehetséges, ha ehhez valamilyen komoly államérdek vagy egyéb ok fűződik. A Mabisz ezért már kérte, hogy a pénzügyminiszter soron kívül hívja össze az úgynevezett Biztosításfelügyeleti Bizottságot, ahol a szakmai érdekképviseletek is tájékoztatást kaphatnak a döntés hátteréről. Az új biztosítási törvény szerint ráadásul e tanácsadó testület véleményének kikérése előtt egyetlen külföldi biztosító számára sem adható ki tevékenységi engedély. A héttagú bizottságba öt tagot a Pénzügyminisztérium, kettőt pedig a biztosítási ágazat szakmai érdekképviseletei delegálnak.

Nyugtalan befektetők

A főtitkár szerint egyébként még távolról sem lefutott az a kérdés, hogy a Grave leányvállalata végül folytathat-e biztosítási tevékenységet Magyarországon. A jó üzleti hírnév igazolása során ugyanis nem lehet szó nélkül elmenni az osztrák biztosító elmúlt hat-hét éves tevékenysége mellett, annak ellenére sem, hogy a Grave hazájában kifejezetten jó nevű, tőkeerős társaságnak számít. A Mabisz azonban egyelőre megvárja a bizottság összehívását, hogy ott kapjon tájékoztatást a kormány döntésének hátteréről.

Információink szerint a magyar biztosítók külföldi tulajdonosai is nyugtalansággal fogadták a kormány döntését. A hazánkban eddig kalóz módjára üzletelő osztrák biztosító letelepítése számukra olyan jelzésnek tűnik, miszerint a kormányzat azonos elbírálás alá veszi a Magyarországon hosszú távon befektető multinacionális cégeket a gyors meggazdagodás lehetőségét kereső kalandortőkével. Ez pedig a hírnevükre kényesen adó külföldi befektetők számára nehezen elfogadható álláspont.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik