Kultúra

Még ötször lehet Daniel Craigből James Bond

Épp csak elkezdődött a Skyfall című új James Bond-film forgatása, de a franchise producere már szeretné felkérni Daniel Craiget arra, hogy vigye tovább a 007-es szerepét.

Michael J. Wilson – aki nevelőapjától, „Cubby” Broccolitól vette át a sorozatot, és ez idáig 13 Bond-film producere volt mostohatestvérével, Barbara Broccolival – már meg is kezdte az egyeztetést Craiggel arról, hogy a színész térjen vissza a széria huszonharmadik részében. Ez azonban csak a kezdet, ugyanis a The People nevű brit lapnak azt nyilatkozta, hogy összesen még ötször akarja viszontlátni a szerepben a sztárt.

Ha az elképzelés megvalósul, Craig rekordot dönt, ugyanis eggyel többször játssza majd el az ügynököt, mint az eddigi csúcstartó, Roger Moore. Úgy tűnik, Wilsonnak ez kifejezett célja, ugyanis a People-nek úgy fogalmazott: „Remekül halad az új epizód forgatása is, úgyhogy örülnék, ha Daniel meg tudná dönteni Roger eredményét, és nyolc Bond-filmet készítene velünk.” Hogy a színész mindehhez mit szól, arról egyelőre nincs biztos információ.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik