Az út szélére állított kitömött szarvassal, valamint szórólapokkal és vadsípokkal hívják fel az autósok figyelmét a vadveszélyre a zalai rendőrök kedden kezdett akciójukkal.
Egy francia és egy német tudós kapta idén a fizikai Nobel-díjat. A kitüntetést idén a számítógépes merevlemezek technikájának felfedezéséért ítélték oda.
A Cornexi-Alcoa-AutoBahn járt a legrosszabbul azon hat magyar kézilabdacsapat közül, amelynek ellenfelet sorsoltak kedden az európai kézilabdakupákban a 16 közé jutásért.
Valóságos invázió indult a svéd weboldalak ellen, miután egy svéd lapban Mohamed ismét prófétát ábrázoló karikatúra jelent meg. Több ország tiltakozását fejezte ki, az „elkövető" szerint pedig ideje lenne hozzászokniuk ehhez.
A kilencszeres Európa-bajnok és négyszeres világbajnoki bronzérmes magyar klasszistól kedd este a a Körcsarnokban vehetnek búcsút a rajongók. A visszavonulását idén bejelentő Bátorfi tiszteletére rendezett gálán a sportág elitje is bemutatja tudását.
A tapasztalatok szerint a világhálón inkább csak nézelődünk, s továbbra is inkább személyesen keressük fel a boltokat, ahelyett, hogy az interneten vennénk meg a termékeket. Az online piacterek azonban bizakodóak, amit mi sem jellemez jobban, mint hogy október elején egy újabb szereplő jelent meg a hazai piacon.
Az első számú brit teniszező, Andy Murray egy interjúban elmondta, hogy mindennaposak a fogadási csalások az ATP-versenyeken. A világranglista 18. helyén álló klasszis szerint ezzel minden játékos tökéletesen tisztában van.
A játékos feladata csupán annyi, hogy kitalálja: a három felajánlott válasz közül, melyik a helyes, amennyiben nem biztos a választásában, keresse meg a helyes választ a www.alegjobbotthon.hu oldalon.A válasz elküldését követően a játékosnak ki kell töltenie egy regisztrációs adatlapot is, ahol valós elérhetőségi adatokat kell megadni.Egy játékos naponta egyszer tippelhet, de a játék minden fordulóján [...]
Magyar mineralógusok új ásványt fedeztek fel és írtak le tudományos módszerekkel. Az ásványt Koch Sándorról, a Szegedi Egyetem egykori nemzetközi hírű ásványtanprofesszoráról „kochsándorit"-nak nevezték el.
Az amerikai sztáratléta múlt héten a bíróság előtt elismerte, hogy a sydney-i olimpia előtt tiltott szereket használt, majd napokkal később vissza is adta az érmeit.
Az Európai Bizottság (EB) úgynevezett vészfékasszisztenssel (BAS) szerelné fel a személygépkocsikat 2009-től. A bizottság szerint így évente mintegy 1100 járókelő és kerékpáros életét lehetne így megmenteni.
Többek közt Bibó István, Károlyi Mihály, Petőfi Sándor szobrára, valamint a Vörösmarty-szobor mellékalakjainak nyakába – is piros gitárt akasztottak a hetekben indult zenei tévécsatorna reklámkampányának részeként – írja a Népszabadság.
A Raiffeisen Ingatlan Zrt. a XIII. kerületi Váci út, Róbert Károly Körút, Teve utca által határolt területen egy olyan épületegyüttest szándékozik felhúzni, amelynek legmagasabb pontja százhuszonnégy méter magas lenne. A tervvel a kerület egyetért, a Levegő Munkacsoport azonban nem - írta a Magyar Hírlap
A Magyar Jégkorong Szövetség (MJSZ) elnöksége hétfői ülésén megsemmisítette a versenybizottság azon vasárnapi határozatát, amellyel kizárta az Alba Volánt az ob I-ből. A székesfehérvári együttes folytathatja szereplését az élvonalban, de 300 ezer forint büntetést kell fizetnie.
A hazai pályán játszó Vasas érthetetlen módon semmit nem mutatott a 11. forduló zárómérkőzésén, így az MTK teljesen megérdemelten győzött, és már csak három pont a hátránya az éllovassal szemben.
Szávay Ágnes combizom-sérülése szépen gyógyul: a magyar teniszező másfél hét óta először edzett. Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a 18 éves klasszis jövő héten Zürichben ismét pályára lép.
A Magyarországon is megfordult holland tréner ügynöke a múlt héten bejelentette, hogy sikerült megegyezniük a Chelseavel. A hétfői napon jelenlegi klubja, az Ajax Amsterdam elengedte Henk ten Catét, aki napokon belül csatlakozhat a londoniakhoz.
A Kicker című német hetilap Hajnal Tamást, a Karlsruhe magyar válogatott labdarúgóját választotta a kilencedik forduló legjobb játékosának a Bundesligában.
A Microsoft mindenki számára elérhetővé tette az internet böngészőjének letöltését. A Windows Genuine Advantage program részeként kezelt hitelesítés-köteles programot hétfőtől azok is használhatják, akik nem rendelkeznek megvásárolt regisztrált Windows verzióval.
A szervezők minden várakozását felülmúlta a Hangfoglalás hangszerkiállítás és zenei demonstráció a SYMA Sport- és Rendezvénycsarnokban. Ide 70 ezren jöttek el hangszereket próbálgatni, vagy éppen meghallgatni a profikat, hogy ők mit tudnak kihozni belőlük. A Magyar Zenei Exportiroda vezetője szerint az expo mellett futó konferencián sikeres pozíciót vívott ki Magyarország. Nézze meg videónkat a kiállításról!
Hardveres változás nem várható, mindössze a mellékelt játékok számát növeli a Microsoft, amely még több játékost szeretne elhódítani a riválisoktól a Nintendo Wii-hez közeli áron. Olcsóbb, de butább verzióval próbálkozik a Sony.