Egy éve ilyenkor derült ki, hogy kiskorú elleni szexuális visszaélés miatt azonnal eltiltották a munkavégzéstől a veszprémi főegyházmegye fenntartásában működő Laky Demeter Római Katolikus Általános Iskola intézményegységvezető-helyettesét. Az érsekség nem tagadta az információkat, sőt.
Egy éve történt minden idők egyik legkínosabb diplomáciai találkozója is. A beszámolók szerint ritkán látni élőben ennyire megalázó beszélgetést a Fehér Házban, a diskurzust hallgatók közül többen döbbenten nézték, hogy mi történik.
A fentiek mellett többnyire bulvárhírek domináltak egy éve ilyenkor. Például hogy Palácsik-Ráthonyi Tímea bejelentette: titokban világra jött az első gyermeke, akinek béranya adott életet, és hamarosan kétszeres szülők lesznek a férjével, ugyanis az ő szíve alatt is egy új élet növekszik.
Csonka Andrásnak Hajdú Péter feltette a kérdést: hogy lehet az, hogy soha nem talált magának párt.
Krausz Gábor mesélt el újabb részleteket a Tóth Gabival való kapcsolatukról.
Batiz András pedig a korábbi munkatársairól, akikkel annak idején a Fókuszban dolgoztak együtt.
Már ekkor előjött a külpolitikai elemző Nagy Feróból, ám visszaolvasva kissé rosszul öregedtek a szavai – legalábbis azok, amelyek Trump béketeremtésére vonatkoztak.







