Janicsák Veca több mint két évvel ezelőtt árulta el, hogy a válása után ismét rátalált a szerelem 2023-ban. Ekkoriban költöztek össze új párjával, akivel mindketten gyerekkel érkeztek a kapcsolatba.



Az énekesnő a napokban Hevesi Tamás podcastjének vendége volt, ahol a szerelmi életéről is mesélt. Mint mondta, amikor 2023-ban felvették a pszichológia szakra, nagyon boldog volt, ám szinte biztosra vette, hogy ebben az új életszakaszban nem fog rátalálni a szerelem.
Az interneten találtak egymásra
Úgy éreztem, ebben az életben ez nekem már nem fog összejönni. Ha az ember nagymamaéletet él, keveset jár bulizni, egy macskával és egy gyerekkel él, nem indul jó esélyekkel. Miután ebbe beletörődtem, valahogy elkezdtek jönni a jelentkezők. Volt olyan, akit régről ismertem, elmentünk vacsorázgatni, de semmi komoly. Aztán egyszer csak bekövetett egy sikeres operaénekes
– idézte a story.hu az énekesnőt.
Miután visszakövettem őt, írt egy hosszú, szívhez szóló levelet. Ezután utánanéztem, biztos nem tömeggyilkos-e. Miután erről megbizonyosodtam, személyesen is találkoztunk. Szerelem volt első látásra. A kémia rögtön működött. Ennek már négy éve. Szép lassan kialakult minden. Egy mozaikcsaládban élünk. Én tényleg nem hittem volna, hogy még egyszer szerelmes leszek, de így lett
– tette hozzá Janicsák, aki a 41 éves Boncsér Gergely mellett találta meg a boldogságot.

