Felakasztotta magát egy 10. osztályos lány az indiai Sonarpurban (Nyugat-Bengál).
A rendőrség közlése szerint az anyai nagybátyja házában lakó diáklányt a saját szobájában találták meg november 27-én. Kórházba került, ahol az orvosok halottnak nyilvánították – írja a Telegraph India.
Mesterséges intelligenciával generált képek
A lapoknak nyilatkozó rendőrtiszt szerint a szervekhez bejelentés érkezett, miszerint a diáklányt egy helyi házas férfi zaklatta. A férfi összegyűjtött fényképeket a lányról, majd mesterséges intelligencia-eszközökkel meztelen képeket generált, amelyeket később megosztott az interneten.
Az ügyben nyomozás indult, a rendőrök a digitális bizonyítékokat vizsgálják és kihallgatják a gyanúsítottakat, akikből több is van, ugyanis a férfi családtagjai is érintettek lehetnek a zaklatásban.
A lány családja követeli, hogy a lehető legszigorúbb büntetést kapják a gyanúsítottak.
