Nyakunkon az ünnepek és akik nem akarják az utolsó pillanatra hagyni a készülődést, bizony már a napokban elkezdték beszerezni mindazt, amiből majd karácsony környékén főzni, sütni fognak. Trencsényi Ádám azt szerette volna kideríteni, egész pontosan ki, milyen stratégiával áll hozzá az ünnepi bevásárlásnak. A 24.hu riportere ezért arról kérdezgette a Penny vásárlóit, családon belül ki keresi fel a boltokat, mennyit és mire költenek na és készítenek-e előzetesen listát, vagy a memóriájukra hagyatkoznak, amikor a polcokat pásztázzák. Kiderült az is, sokan ilyenkor is szem előtt tartják, hogy egészséges, illetve hazai termelőktől származó élelmiszerek kerüljenek a kosárba és elégedettek a Penny saját márkás termékeivel. Noha volt, aki szerint „élelmiszerboltban élelmiszert kell vásárolni”, olyan is akadt, aki ajándékot is vett már szeretteiknek a Pennyből.
- 09:59 Bródy János: Nagyon nem szeretném, ha Magyarország megint az orosz befolyási övezet része lenne
- 09:57 KSH: Több mint hatezer gyerek született az év első hónapjában, kevesebb, mint egy éve januárban
- 09:55 51 évre vártak erre a Fradi-szurkolók – képeken a Ludogorec elleni EL-visszavágó
- 09:54 Életveszélyesen megfenyegette a vádat emelő ügyészt
- 09:47 Radics Gigi a vőlegényéről: 16 éves kora óta szerelmes belém
- 09:32 Gázellátás: együttműködést kötött a Shell Lantos Csaba egykori cégével
- 09:30 Daganatos betegséget is okozhatnak az EU-n kívülről rendelt, ismeretlen eredetű ékszerek
- 09:22 „Tudom, hogy tele vagytok gyűlölettel és haraggal, de senki sem bántotta anyátokat” – 18 évet kapott a mozgássérült Jolán gyilkosa
- 09:21 Magyar Péter: Ha valódi veszélyről lenne szó, Orbán Viktor felelős miniszterelnökként már rég meghívott volna engem
- 09:19 Bennégett egy pajtában a Drót színésze, Bobby J. Brown
- 09:12 Törökök által elpusztított magyar település nyomaira bukkantak
- 08:58 Megvan a Tankcsapda új gitárosa: Sidi máris üzent utódjának
- 08:54 Kórházba került Bátonyterenye polgármestere, akinek a ciklus kezdete óta nincs helyettese, így az áprilisi választás is veszélybe került
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 06:18 Hajnalban megindult a teherforgalom a Budapest—Belgrád vasútvonalon
- 08:41 Horvát gazdasági miniszter: A nemzetközi jog nem ír elő kötelezettséget az orosz olaj tranzitjára
- 07:25 Eldőlt: ez a versenyző esett ki a Séfek séfe első versenynapján
- 07:48 Az ukrán külügyminisztérium szerint Szijjártó teljesen elferdítette a bekéretett magyar ügyvivővel folytatott megbeszélés tartalmát
- 19:07 Hann Endre a 24.hu-nak: a Medián adatait a Medián hozza nyilvánosságra
- 07:59 Nem tudott bemenni dolgozni a rettenetesen fájó bokája miatt, leadott a cégnél egy hamis orvosi igazolást
- 19:36 Sokkoló videó: majdnem emberek közé zuhant egy épület homlokzatának darabja az Andrássy úton
- 08:21 Nagy Lajos király ezüstpénzét találták meg Szigligeten
- 18:11 Török Gábor: A Fidesz politikai elitje egy vereséget talán el tudna viselni, egy kétharmadot nem
- 08:58 Megvan a Tankcsapda új gitárosa: Sidi máris üzent utódjának
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
