Élet-Stílus

A repülőgép futóműjében rejtőzködve repült egy 13 éves fiú Kabulból Delhibe

Cheong Kam Ka / XINHUA / Xinhua via AFP
Illusztráció
Cheong Kam Ka / XINHUA / Xinhua via AFP
Illusztráció
Csoda, hogy túlélte.

A delhi nemzetközi repülőtér kifutópályáján vasárnap a hatóságok egy bolyongó gyerekre lettek figyelmesek. Mint kiderült, a 13 éves az észak-afganisztáni Kunduz városából származik, Kabulból egy futómű terébe rejtőzködve repült a Kam Air utasszállító járatával az indiai városba – írta a BBC.

A fiút több órányi kihallgatás után ugyanazzal a géppel vissza is szállították Afganisztánba.

A tinédzser állítólag azt mondta a hatóságoknak, hogy a repülőgép hátsó középső futóaknájában rejtőzött el, kíváncsiságból tette meg az utat.

A légitársaság személyzete talált egy kis piros hangszórót is, valószínűleg a fiú vihette magával.

Az Indian Express szerint a 13 éves fiú Iránba akart utazni, de nem tudta, hogy a járat, amelyre felszállt, Delhibe, nem pedig Teheránba tart. A lap szerint egy csoporttal osont be a kabuli repülőtérre.

Az utóbbi időben többször is előfordult ehhez hasonló eset, gyakran az Egyesült Államokba vagy Európába akartak így menekülni potyautasok – 2022-ben egy 22 éves kenyai férfit találtak egy teherszállító repülőgép futóaknájában Amszterdamban –, de csak nagyon kevesen élik túl közülük, számolt be róla a BBC, ahogy arról is, hogy szakértők szerint, aki túléli az utat, az is gyakran elveszíti az eszméletét ereszkedés közben, így fennáll annak a veszélye, hogy a futómű leeresztésekor halálra zuhannak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik