Élet-Stílus

Beültették a szemébe az egyik fogát, 20 év után visszanyerte a látását a vak férfi

„Amikor Dr. Moloney és én szemkontaktust létesítettünk, mindketten sírva fakadtunk. 20 éve nem létesítettem szemkontaktust senkivel” – emlékezett vissza a műtét utáni megható pillanatokra a látását visszanyerő kanadai fiatalember.

Több mint 20 év után nyerte vissza a látását egy vak férfi Kanadában, akinek egy kísérleti eljárás keretében kihúzták egy fogát, majd beültették az egyik szemébe – írja a People magazin.

A Brit Columbia tartományban található North Vancouverből származó 34 éves Brent Chapman 13 éves korában vesztette el látását, amikor az ibuprofentől olyan súlyos allergiás reakciója lett, hogy egy ritka betegség alakult ki nála. A Stevens-Johnson-szindróma nevű betegség következtében pedig mindkét szemére megvakult.

A Stevens-Johnson-szindróma a bőr és a nyálkahártyák ritka, súlyos rendellenessége. Az életet is veszélyeztető állapot leggyakrabban egy gyógyszerre adott kóros immunreakció, de kiválthatja bakteriális fertőzés is – fogalmaz a Házipatika a rejtélyes betegségről.

Chapman azonban nem adta fel, és a betegség legyőzését követő két évtizedben rendíthetetlenül kereste a kezeléseket, amik segíthetnek helyrehozni a látását. De sajnos jó darabig egyik kezelés sem bizonyult hosszú távon sikeresnek, ezért a 34 éves férfi végül felvette a kapcsolatot Dr. Greg Moloney-val, a vancouveri Providence Health Care Mount Saint Joseph Kórház szemészével.

A szemész egy ritkán alkalmazott, „fog-a-szemben” nevű beavatkozást javasolt neki, melynek lényege, hogy a fogát az egyik szemébe kell ültetni, és így a fél szemére visszanyerheti a látását. Amibe Chapman bele is ment.

Az 1960-as években kifejlesztett, és azóta világszerte csupán néhány száz páciensen alkalmazott műtét több lépésből áll.

A beavatkozás során a páciens fogát először kihúzzák, majd lelapítják, és a közepébe egy kis lyukat fúrnak. A lyukra egy lencsét helyeznek, és a fogat végül a páciens szeme elé helyezik. Az új lencse segítségévek pedig egy sikeres műtét után a betegek visszanyerhetik a látásukat.

Dr. Moloney elmondása alapján azért van szükség a páciens fogára egy ilyen eljáráshoz, mert így csökkenteni tudják annak az esélyét, hogy a szervezet idegen testként érzékelje és elutasítsa a beültetett lencsét.

„Általában a reakció sokk, meglepetés és őszinte hitetlenség, hogy ez a beavatkozás egyáltalán létezik” – mondta Dr. Moloney a kezelésről a Today.com-nak nyilatkozva. Így nem csoda, hogy Chapman is azt mesélte, hogy eleinte azt gondolta, olyan az eljárás, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből származna.

Chapman elmondta, hogy ő is eleinte úgy érezte, hogy az eljárás mintha egy filmből származna.

Kicsit sci-fi-szerűnek tűnt. Azt gondoltam: »Kinek jutott ez eszébe? Ez őrültség!«

Az eredmények azonban magukért beszéltek. A férfi legalábbis úgy emlékezett vissza, hogy amikor a műtét után kinyitotta a szemeit, akkor rögtön látta, ahogy mozognak a kezei.

„Fantasztikusan érzem magam. Visszatért a látásom, és ez egy teljesen új világ” – mondta Chapman. A WABC-nek nyilatkozva pedig azt is felidézte, hogy mennyire megható volt mindkettejük számára, amikor először meglátták egymást a szemésszel, aki visszaadta a szeme világát.

Amikor Dr. Moloney és én szemkontaktust létesítettünk, mindketten sírva fakadtunk. 20 éve nem létesítettem szemkontaktust senkivel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik