Élet-Stílus

Letartóztatták, mert egy nő fenekét szagolgatta a boltban

Nem először kerül az igazságszolgáltatás elé ilyen miatt.

A kaliforniai rendőrség letartóztatott egy regisztrált szexuális bűnözőt, miután egy nő fenekét szagolgatta egy áruházban – írta a CBS News.

A 38 éves Calese Carron Crowdert múlt hét kedden tartóztatták le egy bevásárlóközpontnál, miután kihívták rá a rendőröket azzal, hogy egy bolt női részlegén furcsán viselkedik.

A rendőrség szerint az üzlet biztonsági kamerájának felvételei azt mutatták, hogy Crowder egy nő közelében leguggol, és a fenekét szaglászta.

Crowder ellen „bűncselekmény elkövetésének szándékával elkövetett lézengés” (loitering with intent to commit a crime) emeltek vádat.

A hatóságok azt is közölték, hogy a férfi regisztrált szexuális bűnöző és csak feltételesen volt szabadlábon, 2021 óta több hasonló eset miatt is indult már ellene eljárás.

Crowderről korábban már bejárta az internetet egy felvétel, mivel egyik áldozata, Michaela Witter videóra vette, ahogy a férfi egy könyvesboltban próbál hozzá közelebb kerülni, hogy szagolgathassa.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

ABC7 Eyewitness News (@abc7la) által megosztott bejegyzés


Witter azt mondja, cserbenhagyja az áldozatokat az igazságszolgáltatás.

Őrület belegondolni, hogy egy ilyen ember, aki folyamatosan zaklatja és követi az embereket, szabadon engedhető.

A férfit csak 100 ezer dollár óvadék fejében engedhetnék ki a börtönből, valószínűleg pénteken kell majd megjelennie a bíróságon – számolt be róla a KPTV.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik