Élet-Stílus

Kárász Róbert szerint utolsó találkozóikon már látszódott Schmuck Andoron, hogy gyengélkedik

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Három nappal ezelőtt lapunk is hírül adta, hogy 54 éves korában elhunyt Schmuck Andor. Hosszú ideje küzdött súlyos betegséggel, amit sosem nevezett meg a nyilvánosság előtt.

A néhai politikusról most Kárász Róbert mesélt a story.hu-nak, aki többször is összefutott Schmuckkal a belvárosban, nem sokkal utóbbi halála előtt.

Nem volt jól, de igyekezett mindvégig pozitív maradni, mosolyogni és reménykedni. Mint aki tudja, hogy baj van, de addig is a helyzethez képest szeretné a lehető legvidámabban élni az életét. Nem búcsúzkodott, nem hagyta el magát. Tervei voltak

– mondta a portálnak a Duna Médiaszolgáltató kreatív igazgatója.

Kárász május 29-én szelfizett utoljára Schmuck Andorral, aki ekkor szemkötőt viselt.

Mindig adott magára. A leglehetetlenebbnek tűnő helyzetekben is. Az ominózus találkozónkon is öltönyben volt, piros nyakkendőben és kalapban. Úgy, ahogyan mindig is ismertük őt. Nagyon erősen tartotta magát lelkileg, de látszódott, hogy fizikailag gyengélkedik. A jobb szeme például le volt takarva. Állítólag a kezelések miatt viselt szemfedőt, elképzelni sem tudom, hogy min mehetett keresztül…

A tévés az említett találkozó után még egyszer látta a néhai politkust, két három héttel ezelőtt. Ekkor csak pár szót váltottak, emlékei szerint azonban az állapota addigra már jelentősen sokat romlott.

Nehezére esett a mozgás, nagyon lassan járt, az egyik lábára pedig már cipőt sem tudott húzni, egy speciális szandált viselt. Nem gondoltam volna, hogy akkor látom utoljára. Rettentően sajnálom, hogy elment!

– tette hozzá.

Galambos Lajos a tegnapi Mokkában piros nyakkendőben, trombitaszóval búcsúzott Schmuck Andortól.

Kapcsolódó
Galambos Lajos piros nyakkendőben, trombitaszóval búcsúzott Schmuck Andortól
Azért pirosban, mert a politikus is ezt a színt viselte mindig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik