Élet-Stílus

Szívszorító bejegyzést posztolt jegyese váratlan haláláról, később megvádolták a nő meggyilkolásával

Maria Lezama / Getty Images
Maria Lezama / Getty Images
Bíróság elé állt egy skót férfi, akit azzal vádolnak, hogy tavaly áprilisban, egy hotelszobában megfojtotta volt menyasszonyát. A férfi szívszorító bejegyzésben búcsúzott „váratlanul elhunyt szerelmétől” néhány órával az után, hogy a gyanú szerint megölte a nőt.

„Megszakad a szívem és teljesen összetörtem, mert egy csodálatos és boldog este után hirtelen és váratlanul elvesztettem gyönyörű, kedves, gondoskodó és szerető társamat, Samanthát a születésnapom éjszakáján” – írta Facebook-bejegyzésében az akkor 60 éves James Cartwright 2024 áprilisában.

A férfi április 14-én a reggel fél kilenckor tárcsázta segélyhívót a bagshoti Pennyhill Park Hotelből és azt mondta, arra ébredt, hogy menyasszonya, az 54 Samantha Mickleburgh holtan fekszik mellette az ágyban – írja brit Merto.

Az ügyben indult nyomozás később kiderítette, hogy a nőt megerőszakolták és puszta kézzel megfojtották, a hotelszobában pedig nem tartózkodott más, csak az áldozat és az exvőlegénye.

Később kiderült, hogy Samantha Mickleburgh a gyilkosság előtt két hónappal szakított a férfival, mert az folyamatos ellenőrzés és kontroll alatt akarta tartani a nő életét. A férfi nem nyugodott bele a szakításba, folyamatosan győzködte a nőt, hogy kezdjék újra, üzenetekkel bombázta, számtalanszor hívta telefonon és váratlan pillanatokban megjelent a nő otthonánál.

Samantha véglegesnek tartotta a szakítást abba azonban beleegyezett, hogy áprilisban elmegy Cartwright születésnapjára, mert megsajnálta és nem akarta, hogy a féfi egyedül ünnepelje a hatvanadik születésnapját.

Az ügyben zajlik a bírósági tárgyalás, Cartwright tagadja Mickleburgh megölését és megerőszakolását, ahogy azt is, hogy a kényszerítően viselkedett volna a nővel szemben a kapcsolatuk idején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik