Élet-Stílus

Eljárást indított a dél-koreai rendőrség a japán nő ellen, aki megcsókolta a BTS egyik tagját

Han Myung-Gu / Contributor / Getty Images
Han Myung-Gu / Contributor / Getty Images
Nyomozást indított a dél-koreai rendőrség egy japán nő ellen, aki tavaly nyáron, egy szöuli közönségtalálkozón megcsókolta Csint, a BTS (Bangtan Boys) nevű népszerű K-pop együttes egyik tagját.

Egy rajongótársának köszönhetően találta magát igen kellemetlen helyzetben egy heves vérmérsékletű japán nő, aki nem tudta megállni, hogy ne csókolja arcon kedvenc sztárját, amikor lehetősége volt a közelébe kerülni – írja a BBC.

A történet még tavaly júniusban kezdődött, amikor a sorkatonai szolgálatát teljesítő Csin (eredeti nevén Kim Szokcsin) a leszerelését követő első nyilvános szereplésén vett részt Szöulban.

Az eseményen a 33 éves sztár háromezer ember előtt adott elő néhány dalt, majd egymás után ezer rajongóját ölelte meg. A szerencsések egyike azonban nem érte be egy öleléssel: amikor sorra került, arcon csókolta az énekest.

Az incidensről készült videók elárasztották a közösségi portálokat. A felvételeken úgy tűnik, Csin nem igazán örül a puszinak, próbálja elfordítani a fejét és gyorsan a következő ölelésre váró rajongóhoz lép. A puszizkodó japán nő később boldogan írt a blogján arról, milyen puha volt Csin bőre ott, ahol az ajkai érintették.

A BTS többi rajongóját természetesen felháborította az eset, egyiküket annyira, hogy szexuális zaklatás miatt feljelentést tett a japán nő ellen.

A dél-koreai rendőrség nyomozást indított és japán kollégáik segítségével sikerült beazonosítaniuk a gyanúsítottat, akit arra kértek, hogy jelenjen meg egy kihallgatáson, ahol szembesíthetik az őt ért vádakkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik