Élet-Stílus

46 évesen elhunyt a korábbi Playboy-modell, gyűjtést kellett indítani a temetés költségei miatt

Ariane Bellamar szívrohamban halt meg. Eddig picivel több, mint 1000 dollár jött csak össze a búcsúztatására.

46 éves korában elhunyt Ariane Bellamar, az egykori Playboy-modell halálát szívroham okozta tavaly decemberben. A hírt volt férje, Tanner Slaught osztotta meg a Facebook-oldalán.

Hihetetlen és sokkoló, még csak 46 éves volt!

– írta akkor.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariane Bellamar (@arianebellamar) által megosztott bejegyzés


Tavaly december 20-án még csak annyit közöltek, hogy Belllamar szívroham következtében hunyt el, de többet nem lehetett tudni halálának körülményeiről.

Az egykori playmate-nek és volt férjének két közös gyereke volt. Slaught azt mondta, hogy Bellamar halála mindenkit váratlanul ért, senki sem volt rá felkészülve, ráadásul anyagilag is nehéz helyzetbe hozta a családot.

Slaught ezért januárban létrehozott egy GoFundMe-oldalt, hogy pénzt gyűjtsön Bellamar temetésének költségére, illetve, hogy elszállásolják a temetésre érkező családtagokat.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ariane Bellamar (@arianebellamar) által megosztott bejegyzés

A gyűjtés egyébként nem áll jól, eddig picivel több mint 1000 dollár (kb. 385 ezer forint) jött össze.

Ariane Bellama Playboy-modellként vált ismertté, később szerepelt számos műsorban és filmben, a legtöbben talán a Beverly Hills Nannies című valóságshow-ból ismerhetik, ahol magát alakította, de szerepelt a Millionaire Matchmakerben és a Gordon Ramsay-féle Pokoli hotelekben, illetve volt jelenete az Öngyilkos osztag című filmben is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik