Justin Baldoni és Blake Lively között közel egy hónappal ezelőtt robbant ki nyilvános viszály a Velünk véget ér című film kulisszái mögötti állítólagos történések miatt. A színész-rendező ügyvédje, Bryan Freedman év elején szellőztette meg, hogy miután Blake Lively pert indított Justin Baldoni ellen, utóbbi is tervezi, hogy beperli egykori kolléganőjét – amit most meg is tett.
A Variety beszámolója szerint Baldoni csütörtökön Blake Livelyt és Ryan Reynoldsot is beperelte azt állítva, hogy a hollywoodi házaspár eltérítette a Velünk véget ér című filmjét, és a szexuális zaklatásról szóló hamis vádakkal megpróbálták őt tönkretenni. A 179 oldalas keresetben Baldoni és publicistái zsarolással, rágalmazással és a magánélet megsértésével vádolják Reynoldsékat, és
Alapjában véve ez nem arról szól, hogy a hírességek egymásra lövöldöznek a sajtóban. Ez az ügy arról szól, hogy a világ két legerősebb sztárja beveti a hatalmát, hogy egy egész filmet kiragadjon a rendező és a gyártó stúdió kezéből… Amikor a felperesek eljönnek a bíróságra, az esküdtszék fel fogja ismerni, hogy még a leghatalmasabb híresség sem tudja az igazságot a saját akarata szerint hajlítani
– olvasható Justin Baldoni keresetében, amivel kapcsolatban ügyvédje úgy fogalmazott: a perük „elsöprő mennyiségű hamisítatlan bizonyítékon alapul, melyek részletesen bemutatják Blake Lively és csapata kétszínű kísérletét arra, hogy tönkretegyék Justin Baldonit, a csapatát és a cégüket azáltal, hogy durván szerkesztett, megalapozatlan és manipulált információkat terjesztettek a médiában”.
Nyilatkozatában Bryan Freedman hangsúlyozta, hogy rendelkezésre bocsátanak minden üzenetet, e-mailt, videofelvételt és egyéb dokumentációs bizonyítékot, amelyet a felek valós időben váltottak egymással. Ennek fényében szerinte egyértelmű, hogy Blake Lively nem fogja megnyerni ezt a csatát, és meg is fogja bánni a tetteit.
Blake Livelyt vagy súlyosan félrevezette a csapata, vagy szándékosan és tudatosan állította be hamisan az igazságot. Ms. Livelynak soha többé nem engedhetjük meg, hogy a valódi zaklatás tényleges áldozatait továbbra is kihasználja kizárólag a személyes hírneve növelésére, a hatalommal nem rendelkezők kárára. Ne felejtsük el, hogy Ms. Lively és csapata a média veszélyes manipulálásával megpróbáltak hírneveket és megélhetéseket förtelmesen önző okokból eltiporni, mielőtt még tényleges jogi lépéseket tettek volna. Mi tudjuk az igazságot, és most már a nyilvánosság is tudja. Justinnak és csapatának nincs takargatnivalója, a dokumentumok nem hazudnak
– tette hozzá az ügyvéd.
Mint ismeretes, Blake Lively tavaly decemberben nyújtott be jogi panaszt Justin Baldoni ellen, akivel együtt játszottak a Velünk véget ér című filmben, melynek a férfi egyben a rendezője is volt. Lively szexuális zaklatással, illetve azzal is vádolja Baldonit, hogy reputációromboló kampányt indított ellene. Utóbbi csapata a vádakat kategorikusan hamisnak nevezte, Baldoni pedig az ügyről elsőként beszámoló New York Times ellen december 31-én 250 millió dolláros pert nyújtott be – ebben a színész-rendező azzal vádolja az újságot, hogy Lively-val együttműködve rontják a hírnevét, és figyelmen kívül hagyják a Lively állításainak ellentmondó bizonyítékokat. Baldoni szerint a lap kontextusból kiragadva, válogatott üzeneteket jelenített csak meg, miközben ő és a csapata nem kaptak elég időt arra, hogy megfelelően reagálhassanak a színésznő állításaira. Az újság tagadta e vádakat, szerintük „részletesen és felelősségteljesen” dolgozták fel az ügyet, hosszasan és pontosan idézve a felhasznált levelezéseket. Az említett keresetben Baldoni egyebek mellett azt is állítja, hogy Blake Lively megpróbálta őt kitiltani a Velünk véget ér premierjéről, több vádat megfogalmazott továbbá a színésznő férje, Ryan Reynolds ellen is, aki például állítólag megpróbálta kihasználni a sztárerejét annak érdekében, hogy az ügynöksége ejtse őt. Ugyanezen a napon egyébként Lively a New York-i szövetségi bíróságon indított pert Baldoni ellen, azzal vádolva őt, hogy az elmaradt bérek mellett „súlyos érzelmi stresszt, fájdalmat, megaláztatást, megszégyenítést, lekicsinylést, frusztrációt és lelki gyötrelmet” okozott neki.