Élet-Stílus

Szentpéteri Eszter a kollégája megmentéséről: A mentős azt mondta, ha nem kezdtem volna el az újraélesztést, nekik már nem sok dolguk lett volna

A híradós azt mondja, kollégája, akinél járt is a kórházban, már jól van.

Csütörtökön a 24.hu-n is hírül adtuk, hogy életet mentett a TV2 műsorvezetője. Az egészségügyi végzettséggel rendelkező Szentpéteri Esztert nem sokkal a Tények Reggel szerdai élő adása előtt hívták fel telefonon, hogy egy biztonsági őr rosszul lett az épületben: szívleállása volt, így őt kérték, hogy segítsen. Miközben szívmasszázst adott a biztonsági őrnek, a férfi többször is magához tért, majd újra összeomlott a keringése. A híradós elmondása szerint a mentőre körülbelül hat percet vártak, ez pedig élete leghosszabb hat perce volt. A történtek után egyébként profin levezette az élő hírműsort, a biztonsági őrt pedig kórházba szállították, ahol jelenleg megfigyelés alatt van.

Szentpéterit a történtek apropóján a Blikk kereste fel nemrég, aki érdeklődésükre elmondta, hogy kollégája már jól van.

Most jöttem el tőle a kórházból. Nagyon örülök, hogy jól van, mert tegnap egész nap ezen izgultam, reméltem, hogy így lesz, mert ő tényleg nagyon kedves, jólelkű ember, és neki itt még dolga van, vannak, akiknek ő fontos. Például nekünk, akikre vigyáz itt a székházban. Mind a kettőnknek potyogtak a könnyeink, amikor találkoztunk

– mesélte a műsorvezető, akinek a mentősök is köszönetet mondtak a segítségéért, amikor a helyszínre érkeztek szerdán.

Azt mondta a mentős, hogy ha nem kezdnem volna el az újraélesztést, nekik már nem sok dolguk lett volna.

A téma kapcsán Szentpéteri hozzátette, bár szerinte sokan tisztában vannak azzal, mit kell tenni akkor, ha valakinek megáll a szíve, az emberek nem mernek cselekedni hasonló helyzetben.

A férjemmel, aki onkológus professzor, illetve a kollégáival járunk előadásokat tartani az egészséges életmódról, a különböző betegségek megelőzéséről, és épp két hete vetődött fel az egyik ilyen alkalommal az újraélesztés témája. Amikor Prof. Dr. Andréka Péter, a GOKVI főigazgató főorvosa feltette a kérdést, ki tudja, hogyan kell, akkor senki nem jelentkezett. Amikor utána a konferálásnál azt kérdeztem, kinek van jogosítványa, akkor szinte mindenki. Ők mindannyian letették az egészségügyi vizsgát, amelynek ez része, csak nem mernek lépni. Pedig ha nem teszünk semmit, az sokkal rosszabb, mintha megpróbáljuk!

– mondta a lapnak a híradós, aki bízik abban, hogy a mostani eset sokakat motivál majd arra, hogy merjenek segíteni, ha hasonló helyzetbe kerülnek.

Szentpéteri egyébként húsz évvel ezelőtt is megmentette már egy ember életét: Zámolyon épp előttük történt egy közúti baleset, melynek egyik sérültjén segített.

Kapcsolódó
Életet mentett a TV2 műsorvezetője: kollégájának adott szívmasszázst a székházban
Kifejezetten Szentpéteri Esztert hívták az újraélesztéshez, mivel neki van egészségügyi végzettsége.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik