A Házasság első látásra egyik korábbi epizódjában Geri találkozóra hívta (a Mikitől különvált) Ramit, hogy megkérdezze, lenne-e kedve vele ismerkedni, mert ő is el szeretne válni a feleségétől, Renátától. Rami válasza ekkor az volt, hogy visszatérhetnek a témára, ám csak akkor, ha Geri már lezárta a házasságát Renátával. Geri és felesége végül egy párterápiát követően közelebb kerültek egymáshoz, így a csontkovács ismét találkozót kért Ramitól, hogy elmondja neki, sztornózná korábbi felvetését.
Geri később a feleségével is megosztotta, hogy találkozott Ramival, Renáta azonban nem akadt ki a dolgon, noha a férj tartott ettől.
Azért mondom, hogy azért nekem van önbizalmam, nem gondolnám, hogy… Ramira kellene féltékenynek lennem
– mondta ekkor a feleség, későbbi miniinterjújában hozzátéve: ha férje Orsival találkozott volna, lehet, hogy „kicsit azért elkezdte volna „szarul érezni magát”, de így, hogy Ramival tette ugyanezt, nem. A történtekkel (és Ramival) kapcsolatban aztán a soron következő közös szakértői beszélgetésen is hasonlóan fogalmazott.
Az említett beszélgetés szokás szerint a többi pár előtt zajlott, Orsi pedig úgy döntött, az eseményeket Ramival is megosztja – derült ki a csütörtök esti epizód előzeteséből.
Hogy hozhatott ilyen kellemetlen helyzetbe? Amikor elmentem vele legelsőnek találkozni, nem azért mentem, hogy majd mi randevúzgatunk vagy bármi egyéb. Akkor is elmondtam neki, még én voltam az aranyos, hogy próbáld meg Renivel, próbálkozzatok, mert Renivel kezdted
– fogalmazott Rami, miután megtudta, hogy Geri előállt a többiek előtt azzal, hogy ők ketten találkoztak. Orsi azonban hozzátette, hogy „van ettől jobb is”.
Utána Reni elmondta vigyorogva, hogy igazából ezt ő jól fogadta, merthogy ő tudja magát egóban hova tenni, és hogy azt gondolja, hogy nem vagytok egy szinten. Utána közölte, hogy »hát, hogyha amúgy Orsival találkozott volna, akkor lehet, hogy haragudtam volna«
– mesélte Orsi, amit Rami később a következőkkel értékelt:
Aki ennyire adta nekem a szépet, meg a jót, meg mindig kereste a társaságom, utána meg így nyilvánul meg a hátam mögött, akkor legalább megmutatta az igazi énjét, az igazi oldalát. Mert én nem bántottam egy szóval se, soha.
geri a szakértői beszélgetésen elmondta hogy találkozott vele kétszer, demint mondta van ettől jobb is
Hogy hozhatott ilyen kellemetlen helyzetbe? Amikor elmentem vele legelsőnek találkozni, nem azért mentem, hogy majd mi randevúzgatunk vagy bármi egyéb. Akkor is elmondtam neki, még én voltam az aranyos, hogy próbáld meg Renivel, próbálkozzatok, mert Renivel kezdted
Utána Reni elmondta vigyorogva, hogy igazából ezt ő jó fogadta, merthogy ő tudja magát egóban hova tenni, és hogy azt gondolja, hogy nem vagytok egy szinten. Utána közölte, hogy hát, hogyha amúgy Orsival találkozott volna, akkor lehet, hogy haragudtam volna.